Előadó: Nachtgeschrei
Kiadó: Massacre Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 46:37
Értékelés: 2/5
Emlékeztek még az évtized eleji „bumra”, amikor mindannyian megismertük az In Extremót? Aztán jött a Saltatio Mortis, és ott voltak végig a Subway To Sally-k is. Van bennük valami közös? Mind németül énekelnek, folk- és gótikus elemeket szőnek a zenéjükbe, és mind német zenekar. A hangulat, amit a Nachtgeschrei rögzít a felvételein, egyenesen az említettek seregébe lövi a hallgatót.
Ezek ellenére – és az In Extremo néhány valóban kiváló lemeze mellett – a Nachtgesschrei messze nem állja velük a összehasonlítást. Egy erősen leegyszerűsített heavy metalt képzelj el, minimalista gitárriffekkel, amelyek közepes tempójú, egyszerű dobdörrenésen lovagolnak. A zenekar többnyire olyan harmóniákat tűz rá erre, amelyeket folk hangszereken, például skót dudán játszanak. Ráadásul a fiúk olyan énekstílussal bélyegezik meg a zenéjüket, amelynek hangszíne patetikusan gyászos, intonációja többnyire középső regiszterekben mozog, de az éneklés vibráló harmonikusságot ad hozzá. Ez rendkívül fülbemászó, könnyen befogadható, és nagyon jól illeszkedik a hangszeres kísérethez. A német nyelvű éneklés logikus választás, hiszen erősíti az album sötét, melankolikus hangulatát, amely így a tipikusan ismert német elvet hordozza.
Mindez szuper lenne, ha az „Am Rande Der Welt” nem veszne el néhány triviálisan megválasztott motívum önismétlő monotonitásában, amelyek kiabálnak az általánosságért, a már feltalált és elmondott dolgok lemásolásáért. Ha meghallgatsz egy dalt, tulajdonképpen az egész lemezt hallottad. Első lépésként meg kellene változtatni a produkció arányait: előtérbe kellene hozni a metálriffelés függönyét, a dudák diktálta, riffek fölé fektetett egyszólamú motívumokat pedig kicsit háttérbe kellene tolni. A zenekar ezeket a harmonikus díszeket olyan messzire viszi, hogy még az énekot is kísérik a refrénekben. Tiszta generikus minimalizmusról van szó, amely az ismétlésekben nagyon zavaró és idegesítő, hiszen az album eseményeit az ember egy pillanat alatt átlátja. Azért van benne valami. A nyitó akusztikus Fiur, a szórványosan beékelt riffsortüzekkel, hatalmas szárnyakat ad az album iránti várakozásnak, és nyitányként más metalzenekarok is használhatnák, amelyek a műfaj különféle ágait művelik. Amikor a nyitány után a Muspilihez érsz, az album érdekessége nem lankad, de a folytatásban minden dal a Muspili kaptafájára készült, ami rontja a lemez minőségét, ha szerzői frissességet és kreatív ötletességet keresünk rajta.
Szóval semmi különös, pedig megvan minden szükséges kiindulópont, amelyből a Nachtgeschrei többet is kihozhatna. Ha nagyobb benyomást akarnak hagyni saját alkotói lényegük érdekességével, a jövőben nagyon gyorsan lépniük kell, és meg kell törniük a monotonitást, amelyet a skót dudák triviálisan kiszámítható, milliószor lejátszott mintáinak ismétlése diktál. Első lépésként csökkenteni kellene a skót dudaharmóniák arányát, bevetni néhány érdekes dobátvezetést, egy-két plusz lábdobütést a duplázóra, főleg pedig nagyobb hangsúlyt fektetni a háttérbeli gitárok erőteljesebb riffelésű hangfalára, és a dudát más folk hangszerekkel is helyettesíteni. A produkcióban vegyenek példát honfitársaikról, az In Extremóról vagy a Rammsteinről – akik stílusban persze összehasonlíthatatlanok –, az új dalok írásánál pedig a saját The Totmacher egyik átvezető részéről, amely az 1:45 és 2:15 közötti időszakban pörög le.
Felállás
Holger Franz – ének
Tilman Scholz – gitár
Sanedin Pepeljak – gitár
Joachim Penc – billentyűk
Dominik Stephan – duda
Oliver Klein – basszusgitár
Stefan Kolb – dob
Dallista
1. Fiur
2. Muspili
3. Herz Aus Stein
4. Fernweh
5. Niob
6. Lauf!
7. Windfahrt
8. Nur Ein Kleines Stuck Vom Himmel
9. Wahrheit
10. Der Totmacher
11. Glut In Euren Augen
