Előadó: Firewind
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2006
Pontszám: 4/5
Ez az album számomra elsőrangú meglepetés! Amikor a kezembe került, csak legyintettem: „Ah, megint egy csicsergő power metalos Avsenik-banda!” Főleg a tipikus power metalos borítóból ítélve. Egyáltalán nem sietettem betenni a CD-lejátszóba. Szerencsére a kollégám kielégíthetetlen kíváncsisága rávett, és az eredmény? Hoppá – hát ez nem az, amire számítottam! A Firewind újabb lépést tett előre. Eltávolodtak a manapság egyre kevésbé vonzó, „kliséstül power metalos” színezetű, ösztönösen ismétlődő nyomulástól, amely az elődöt, a „Forged By Fire”-t jellemezte. A fiúk most kivették az ötödik sebességet, hozzátettek néhány tipikus melodikus „hard rock” elemet, és így még a német „eighties” iskola old school heavy metaljához is közelebb kerültek, amelynek örököse például az Angel Dust volt. A Firewind tehát az új lemezen nem úgy szól, mint holmi átlagos power metalos kisfiúk, mondjuk egy „Kladupadu”, akik vidáman éneklik meg a sárkányok kardokkal való rettenthetetlen döfködését, és sokszor túlhajtott, „dúros” riffekkel zárnak, ami metalban végtelenül ízléstelen, hiszen a lázadó attitűd mellett a metal lényege a sötétség, az elkárhozás, a dráma, amiből mindig kell legalább egy csipetnyi! A Firewindnek pedig ezekből bőven jut az „Allegiance”-on. Fejfájást tehát nem okoz a túl sok szacharóz, az „Allegiance”-on ilyesmit hiába keresel! Gus G., a hiperaktív zenész, a fiatal metalreménységek generációjának egyik legkiválóbb gitárosa felhagyott a Mystic Prophecy, a Nightrange és a dán Dream Evil melletti tevékenységével (bár az idei Ozzfesten rendelkezésre álló „beugró” gitárosként segített az Arch Enemy fellépésein a színpadon). Így most a víziójával kizárólag a saját zenekarára, a Firewindre koncentrál. Úgy tűnik, a dánok és a görögök mindig is nagy szövetségesek voltak a metalban! Gus G. a Dream Eviltől, a Firewind énekese, Apollo Papathanasio pedig nemrég a dán Evil Masquerade új lemezén, a „Third Act”-en énekelt vezető szólamot….
Na, hagyjuk most ezt. A Firewind most még szabadabban lélegzik! A himnikus refrének fölösleges eposzi pompa nélkül, földközelien szólnak, és főleg hálás dolog, hogy elmaradt a dobos „double” bas pedáljának veréséből adódó zúzás, ami nyugalmat hoz, ugyanakkor fokozza a hangulatot – ez különösen jót tesz Papathanasiónak és melodikus hangszínének! Tekintélyt parancsoló vokálja szó szerint fürdik a fényben az „Allegiance”-on. Ennyire kifejező még az új Evil Masquerade-en sem, és a Firewindnél sem volt soha korábban. A Ready To Strike refrénje például pofátlanul Coverdale-t idéz, vagyis a Whitesnake-et és a Children Of The Night című számukat. A motívumok ízlésesen úsznak egymásba, a dalok kidolgozottak, a tömörség és a magas dinamika a védjegyük. Minden a helyén van, a szerzői érzék kifinomult. A középső hangszeres részek gyakran a számok igazi hangulati csúcspontjai. Ritmusváltás, lassú hangulatépítés a billentyűk hangzásának fokozatos kontrasztján vagy átvezető gitárdallamokon át, aztán Gus G. szólóinak váratlan, ultra-robbanása, esetleges keresztfüzér a billentyűs szólókkal – ezt a Firewind görögként Skandináviából hozta –, és a mindig ügyes visszatérés a himnikus refrének ütős fonalához. Az egész átkozottul meggyőző. Édesítők nélkül, csak természetesen odavágva – „usred čela blesavoga”. A lemez dinamikája meglepően átível a Breaking The Silence című számon is, amelyben remek tempóváltás van a svéd énekesnő, Tara és Apollo duettjén keresztül. A zenekar új tagja a tapasztalt dobos, Mark Cross, aki korábban a Metaliumban és a Helloweenben játszott, és nemrég a legendás AOR/n.w.o.b.h.m-bajnok Saracen „Vox in Excelso” (2006) című lemezén is besegített dobosként. A Firewind soraiban tehát edzett, tapasztalt zenészek vannak! Röviden: a zene persze valamennyit elveszített az élességéből, de ennek árán nőtt a hangulatosság, és a Firewind az új kifejezésmódban még több mozgásszabadságot talált. A produkció mindenesetre megőrzi a szükséges, illetve elvárt agresszivitást, a riffek pedig áthatóan adrenalinosak, ne aggódj. Különösen élvezet hallgatni Gus G. szólózását, amely a nagy Michael Schenker szólóinak kidolgozottságát idézi, természetesen újkori metalruhában.
A headbangereket, akik örökké csak a gyorsaságra és az erőre esküsznek, az említett megjegyzés ellenére – miszerint az „Allegiance” sokat kacsintgat a „hard rock” melodikus elemei felé – megjutalmazza a számok metalos engedékenysége és ütőereje, például: Till The End Of Time (gitáros „picking” a refrénben a riffek fölött, a régi jó Helloween stílusában), Dreamchase és Allegiance, amelyek leginkább a Firewind előző stúdióalbumának hagyományára támaszkodnak. Újdonságot a ‘The Essence, a Where Do We Go From Here? és a Deliverance hoz. Érződik a Whitesnake hatása, he, he, he… (ismét felhívom a figyelmet a Ready To Strike című számra).
Hamarosan lezárom a vallomásomat azzal a megjegyzéssel, hogy a Firewind új albuma abszolút továbblépés, egy lépés felfelé. Sajnos a zenekar ezzel soha nem fog tudni nagyobb feltűnést kivívni magának a modern heavy metal zenei térképén, mert „már” (?) mindent feltaláltak, ugyanakkor lemezről lemezre a minőség fogalmává válnak, amely egyre meggyőzőbben, mohón ölelésébe von, és ebben a szellemben a dalok kidolgozottsága mind technikai, mind hangulati téren elismerést érdemel. Az „Allegiance” a zenekar érési folyamatának és továbblépésének bizonyítéka, amely mindenesetre még nem ért véget. Nagyon, nagyon szép munka.
Felállás
Apollo Papathanasio – ének
Gus G. – gitár
Bob Katsionis – billentyűk
Petros Christo – basszusgitár
Mark Cross – dob
Produkció
Firewind & Frederik Nordstrom
Dalok
1. Allegiance 04:41
2. Insanity 04:29
3. Falling to Pieces 04:03
4. Ready to Strike 04:35
5. Breaking the Silence 04:03
6. Deliverance 06:07
7. Till the End of Time 04:36
8. Dreamchaser 04:07
9. Before the Storm 03:42
10. The Essence 04:19
11. Where Do We Go from Here? 03:57
Az album hossza: 48:42
