Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Maiden uniteD
Kiadó: saját kiadás
Megjelenés: 2012
Játékidő: 50:59
Értékelés: 4.5/5
A Maiden uniteD az Iron Maiden-életmű leleményes átalakítóinak csapata, amely az Iron Maiden nagyfőnökétől és basszusgitárosától, Steve Harristől megkapta az áldást és a zöld utat az efféle vállalkozásokhoz. Az odaadóan fogadott debütálás, a „Mind the Acoustic Pieces” (2010) után – ez gyakorlatilag a teljes „Piece Of Mind” lemez akusztikus és neoklasszicista ruhában, a kelta pasztorális elem felerősítésével, de a tragédiát, a színpadias drámát és az Iron Maiden többségére jellemző „gonoszkodóan okkult” hangulatot sem elvéve tőle – és egy sikeres európai turné után, amelynek során a Maiden uniteD a Wacken Open Airen és a Downloadon is fellépett, minden szükséges lépést megtett, hogy az első albumnak stúdiós utódot adjon.
A csapat ezúttal is bölcsen átgondolta, mit, mikor és hogyan. Az Iron Maiden 2012 őszén észak-amerikai turnén járt a „Seventh Son Of A Seventh Son” híres, színpadi látványban is felturbózott előadásával, a Maiden UniteD pedig természetesen új albumát „Across the Seventh Sea” címmel jelentette meg. Nyitódalnak az Only the Good Die Youngot választották (a „Seven Deadly Sins…” nyitó dallammal), középre az Infinite Dreamst tették, az album vége felé pedig a The Evil That Men Dót. Bár a feldolgozásra szánt dalok különböző Iron Maiden-lemezekről valók, ezúttal a hangsúly a „Seventh Son Of A Seventh Son” számain van. Az „Across the Seventh Sea” 2012 szeptembere végén jelent meg, az új Maiden-turné pedig ekkor már javában zajlott. A szelek tehát kedvezőek voltak, az érzelmileg „felcsigázott” Iron Maiden-rajongók még inkább lesben álltak, és mindenre fel lehetett őket csigázni, ami így vagy úgy kapcsolódott az Iron Maidenhez, az új Maiden United albumot is beleértve. Ebből a szempontból a megjelenés időzítése nagyon okos húzás volt.
Az „Across the Seventh Sea” pedig jobb album, mint az elődje, a „Mind the Acoustic Pieces”. Miért? A Maiden uniteD csapatként még tökéletesebbnek és magabiztosabbnak mutatkozik rajta, még jobban összecsiszolódtak. Az album ettől koherensebb is. A tagok közti kémia egy lépcsőfokkal tovább erősödött, a lemez még magabiztosabban szól. Az első a produkció, amely sokkal élőbb és színesebben kontrasztos. A második nagyon fontos dolog: a dalok még több hiteles érzelmet hordoznak, vagyis szenvedélyben erősebbek és még magával ragadóbbak. Ezen a lemezen még több a szilárd interpretációs fókusz, az akarat, hogy „a lehető legjobbat nyújtsák”. Ehhez biztosan hozzájárult, hogy a dalválogatás még inkább ránk szabott a zenészekre, különösen az énekesre, Damian Wilsonra, aki hangilag valósággal „kivirágzott”. Damian egy hónappal korábban a Threshold társaival kiadta új stúdióalbumát, a „March Of Progress”-t (2012), így a stúdió ebben az időszakban a második otthona volt, és a napi énekformájához kétség sem férhet: igen magas színvonalon teljesített. Ennyi szenvedélyt és sokféle érzelmet ilyen meggyőző fényben Damian az elődön nem mutatott, pedig ott is kiváló munkát végzett. A kilenc dalos lemezen jóval több olyan pillanat van, amely a Maiden UniteD átaranzsálási megközelítésében (ez egy tapodtat sem változott az előző albumhoz képest) még meggyőzőbben szikrázik. Egyszerűen arról van szó, hogy annyira ügyes a dalválogatás, hogy ez a minőség még erősebben érvényesül.
Elképzelted valaha, hogy kapsz egy kilenc perces verziót a 22 Acacia Avenue-ból, a végén igazi ultradrámával, az új változat pedig egy pillanatra sem untat, sőt, inkább teljes adagban szórakoztat? Vagy a közel ötperces, szigorúan balladai Children of the Damned-feldolgozást, ahol Wilson különösen kiváló? Nehéz eldönteni, melyik dalnál lett a legérzékibb és lehető leglágyabb a Maiden uniteD-féle változat, tudva, hogy minél lágyabban játszol, annál erősebben gyújt a szenvedély, ha szigorúan az akusztikánál maradsz. A feltétel viszont, hogy az intonáció végig „pontos” legyen. Nehéz kedvencet választani. Magadnak kell kiválasztanod, mert ez az az album, amely egyszerűen végig lenyűgöz. Már az is döbbenetes, hogy az eredeti ennyire megváltozott arcot kaphat, és közben ilyen tökéletesen működik!
Már a nyitó Only the Good Die Young is úgy mutatja be Damian Wilson énekest, mint a ritka erények urát! Az embernek hihetetlenül finom érzéke van ahhoz, hogy rugalmasan alkalmazkodjon a sorokhoz, amelyek a költészet üzenetének sokféle „hangsúlyát” követelik meg. Wilson szó szerint teljes valójában érzi, mit csinálnak a többiek a kiválasztott hangszerelésben. A helyenkénti lágyságában és finomságában annyira meggyőző és erős, hogy ennek az erénynek egy részét maga Bruce Dickinson is biztosan megirigyelné.
A Maiden United még két olyan elemet hozott, amelyben az előző lemezen nem volt részünk. Az első a csello beépítése az Infinite Dreams és a The Evil That Men Do dalokba, az Apocalyptica tagja, különleges vendég, Perttu Kivilaakso jóvoltából; a második a férfi többszólamú vokális harmónia, amely a Wasted Years fenomenális zárásában gyúl lángra teljes erővel. Továbbra is igaz, hogy a dalt előbb a szövegéről ismered fel, annyira ravaszul alakították át az eredetiket a Maiden uniteD hangszerelései.
A csapat ezúttal teljesen kibontakozott. Több improvizációt hoztak a hangszeres részekbe, különösen a billentyűsöknél, akik az előző albumon nem kaptak ekkora szólótérséget. Az album első győztese biztosan az Infinite Dreams záró részének hangszeres passzusa, ahol a csello beépítése különösen dallamos minőséget ad a dal alakulásához. Mellé áll a Wasted Years drámai hangszeres zárása, ugyanezekkel a jegyekkel pedig kiemelkedik a „Number of the Beast”-klasszikus 22 Acacia Avenue feldolgozása is. Az album első számú, kis fűszerként érkező meglepetése, amire tényleg nem lehetett számítani, az Iron Maiden stúdiódebütálásáról származó Prowler eredetijének feldolgozása, amely az ötletek nagy leleményessége miatt időnként egyenesen tréfásnak hat.
Elmondhatjuk, hogy az „Across the Seventh Sea” albummal a Maiden uniteD valahogy felnőtt. Erőteljes csomagnyi zseniális feldolgozást tettek le az asztalra az Iron Maiden legismertebb és legkiemelkedőbb dalaiból, méghozzá még magabiztosabban és szigorúan fókuszáltan. Mindenekelőtt összeszedték a bátorságukat, és több szólóakrobatikával fűszerezték a hangszeres részeket, miközben megtartották az eredetik neoklasszicizmusát, és szigorúan távol maradtak a véletlenszerű jazzes vagy egyéb „oda nem illő zenei kirándulásoktól”, amelyekre az ilyen átdolgozásokban mindig bőven akad hely. A kelta pasztorális elem erősen hangsúlyos, ugyanakkor átmentették az eredetikből azt az igazi végzetes, drámai, okkult beütésű atmoszférát, amilyennek az Iron Maiden zenéjének kultúrája ismeri. Lenyűgöző alkotás, amely minden alkalommal szórakoztatni és megigézni fog, amikor betöltöd a lejátszóba. Érdekes lesz látni, milyen Iron Maiden-anyagot választ majd a csapat következő albumára, ha úgy dönt, hogy kiadja. Nagyon kívánatos lenne.
Lényegtelen záró bekezdés, de azért: a jövőbeli kiadványon, ha lesz ilyen, még nagyobb hangszerelési változatosságot várhatunk, több vendégszereplővel és többféle hangszer bevonásával. Fennáll ugyanis a veszély, hogy a Maiden uniteD beleesik a hangszerelési sablon ismétlésének csapdájába. Eddig kétszer használták: az első és a második albumon.
Felállás
Damian Wilson (Threshold, Headspace) – ének
Ruud Jolie (Within Temptation) – gitár
Joey Bruers (Up the Irons – tribute to Iron Maiden) – basszusgitár
Marco Kuypers (Cloudmachine) – zongora
Mike Coolen (Within Temptation) – dob
VENDÉGZENÉSZ:
Perttu Kivilaakso (Apocalyptica) – csello a 06. és 08. dalon
Produkció
Maiden UniteD
Számlista
01. Only The Good Die Young
02. 2 Minutes To Midnight
03. Prowler
04. Flash Of The Blade
05. Children Of The Damned
06. Infinite Dreams
07. 22 Acacia Avenue
08. The Evil That Men Do
09. Wasted Years
