Előadó: Tangent, The
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 3/5
„A Place In The Queue” már nem Roine Stolt (Flower Kings) mellékes stúdióprojektje! Roine jellegzetes gitárját hiányolni fogjátok a lemezről, de ez az egyetlen mínusza. Az is elhalványul, mert az új The Tangent annyi gyönyörűséget kínál, hogy ez a kritika még csak megközelíteni sem tudja. A The Tangent így lett végre igazi zenekar! Vége az alkalmi projektnek, amelynek tagjai csak azért jöttek össze, mert nem volt jobb dolguk. A The Tangent mostanra viccet félretéve igazi, profi bandává érett. Ez a harmadik albumuk. Elég jó lesz ahhoz, hogy meggyőzzön minket? A The Tangent továbbra is a „Canterbury meets Yes crossoverrel” kísérletezik. A fiatal revivalisták között valószínűleg ebben ők a legjobbak.
A The Tangent alig hagyott szabad helyet a lemezen, hiszen az album játékideje egészen 79 perc, két szimfonikus eposszal, amelyek jóval több mint 20 percesek. Kevés újkori prog banda mer ma ilyesmibe belevágni. Ezt csinálták a hetvenes évek legendás zenekarai. A The Tangent hallgatása közben persze magától adódik a párhuzam a Yes, a Van der Graaf Generator és a Camel nagy eposzaival, a fuvolahangok miatt pedig a Jethro Tullt is hozzátehetem; újra meg újra kikívánkozik az összehasonlítás. A The Tangent zenéje hihetetlenül gazdag, hogy ne mondjam, a proggresszív szimfonikus zene valóságos királysága. Fantasztikus dallamok, ízléses szaxofon- és fuvolabetétek, hosszú moog- és hammondszóló-robbanások párbajai, atmoszferikus zongora és a élénk ritmusvonal szüntelen fordulatai. A hangulatváltások grandiózusak, a hosszabb, elnyújtott „jamekben” könnyen érzed, hogy a zenekar minden egyes leütött hangot élvez, senki nem diktálja, mit és hogyan játsszanak, minden spontán, és úgy alakul, ahogy ők akarják.
Az énekdallamok a szándékos disszonancia miatt néha a Van der Graaf Generatort idézik, egyébként viszont Tillison az első albumhoz képest nagyot lépett előre az éneklésben. Látszik, hogy a bandában anyanyelvi angol kollégák veszik körül, akik szépen felkészítették az angol szövegek „kezelésére”. Az énekhang produkciója is sokkal meggyőzőbb, a vokál már nem hangzik olyan vékonynak és egysíkúnak, hanem elfogadható szinten hullámzik.
Mindezek mellett ki kell emelnem a funkys, háromperces nótát, a The Sun In My Eyes-t. Igen! A The Tangent képes „funkys slágert” írni. Kár, hogy nem a hetvenes években élünk, mert ez a szám simán meghódítaná a listák csúcsát. Őszintén szólva a szám magától tátva maradt, és ezt kiáltottam: „AAAAA????”, amikor a kilométeres szólók után hirtelen belebotlottam a Barry White-féle vonós „disco” hangszerelésekbe, amelyeket „funky beattel” kereszteztek. „What the fuck”… fura keverék… de mindenképp kiváló színfolt a lemezen!
A „A Place In The Queue” konceptalbum. A koncepció nem mond semmi újat, egy hosszú sorban álló embert jelképez, aki szüntelenül a többség tetszését keresi, és a legmodernebb trendek majmolásával akar azonosulni vele, azokkal a trendekkel, amelyeket születésünk óta a nyakunkba sóznak! A koncepció nem gyémántbánya, csupán újabb tipikus, rendkívül komoly figyelmeztetés a tudatos rockzenészek köréből. Az album, bár a The Tangent számára nem hoz semmi újat, tulajdonképpen egyfajta triumvirátus. A srácok végre elszakadtak. Szilárd alapokat raktak le, és maguktól is teszik a dolgukat! Nem leszek szerény. Az album grandiózus progresszív keverék. Mindenki hozzájárulása kiváló, és mint mondtam, a The Tangent igazán élvezi, amit csinál! Ez a lemez valóban szórakoztat, folyamatosan leköti a hallgatót, és a The Tangenttől határozottan további előrelépéseket várhatunk.
Ez egy olyan album, aminek 30 évvel ezelőtt kellett volna megszületnie, hogy „nagy rock album”-nak nevezhessük. Már most úgy szól, mintha az lenne! Igaz, a The Tangent revivalista, de hála az égnek, hogy az! Jobb, ha a mai fiatalok olyan fiatal bandákat hallgatnak, mint a The Tangent, nem a Gorillazt!
Felállás
Andy Tillison – orgona, zongora, moog, gitár, ének
Sam Baine – zongora, szintetizátor, háttérének
Krister Jonsson – elektromos gitár (a 4. kivételével)
Theo Travis – szaxofon, fuvola, klarinét, háttérének
Guy Manning – akusztikus gitár, mandolin, háttérének
Jonas Reingold – basszusgitár
Jaime Salazar – dob
Különleges vendég:
Dan Watts (Po90) / elektromos gitárok (4)
Produkció
Andy Tillison, Jonas Reingold & Theo Travis
Számlista
1. In Earnest (20:03)
2. Lost In London (8:08)
3. DIY Surgery (2:16)
4. GPS Culture (10:07)
5. Follow Your Leaders ( 9:21)
6. The Sun In My Eyes (3:44)
7. A Place In The Queue (25:19)
Az album játékideje:78:58
A KÜLÖNLEGES KIADÁS BÓNUSZ CD-JÉN:
Első rész – A fő lemezzel egy időben felvett további dalok
1. Promises Were Made (7:26)
2. The First Day At School DEMO* (5:30)
3. Forsaken Cathedrals (4:54)
Második rész – Alternatív változat
4. The Sun In My Eyes – Extended Mix (9:12)
Harmadik rész – Instrumentális hangulatok
5. Grooving On Mars (LIVE at Karlsruhe Germany 2005) (6:16)
6. Kartoffelsalat Im Unterseeboot (13:37)
