Előadó: K2
Kiadó: Progrock Records
Megjelenés: 2005
Értékelés: 2.5/5
Időutazás a fáraók földjére, ahol a túlvilágba nyíló kapuk rejtőznek, bármilyenek legyenek is, és ahol minden örök válaszunk kérdései megbújnak. Koncepcióalbumról van szó.
Az első dal hosszú, nagyon hosszú alkotás. A K2 igen sikeresen idézi meg benne a hetvenes évek szellemét. A négyperces bevezető után, amelyben űrbéli szintetizátorok repítenek minket évezredeket vissza a Nap gyermekeinek földjére, a színpadra beugrik jellegzetes stílusával és hangzásával a legendás Alan Holdsworth (ex –U.K., Soft Machine), munkáját pedig mesterien viszi tovább az elektromos hegedűn játszó, kiváló Ivette Devereaux – és tulajdonképpen feltámad a jó öreg U.K. is, persze enyhébb formában. Ivette nagyszerű, az elektromos hegedű a lemez igazi csemegéje. Aztán ott van még egy emberke, akit Ryo Okumotónak (Spock’s Beard) hívnak. Ryo látványos moog-tombolással gondoskodott a hatásról. A dal gyönyörű foltvarrás különféle hangulatokból, élénk, dinamikus kirakós, tele Alan fantasztikus jazz rock szólóival, Ryo moogos száguldásaival, no meg a robbanékonysággal, amit az elektromos hegedű ereje visz bele. A számos motívum miatt a szerzemény törékeny, szinte úgy hat, mintha hullámokon lebegne. A hullámokra a szintetizátorok rendkívüli hangfüggönye emeli. A motívumok helyenként kiszámíthatatlanul ugrálnak, és közben egzotikus, keleties kalandokba is belevágnak. Az egész lemezen Shaun Guerin énekel, akinek a hangja szemtelenül Peter Gabrielre hajaz. Az előadásmódban persze Shaun korántsem éri el azt a karizmát, amelyet az egyedülálló Gabriel képes felidézni. Hihetetlen, hogy az energiák milyen játékot űztek a lemez születésekor! Nem sokkal a felvételek és a varázslatok megidézése után – amelyekkel áthatott az az ősi filozófia és a bölcsek örök tudása, akik réges-régen megírták a „Book Of The Dead”-et – Shaun Guerin ugyanis elhunyt. A lemez koncepciója így még nagyobb súlyt kap!
Az első dal kissé megtévesztő, mert a folytatás, amelyet a koncepció másik négy tétele jelent, és amely együtt alig valamivel több mint húsz percet tesz ki, erősen közelít a brit „neo progressive rockhoz”, és itt persze a Genesis felé mutató irányok is nagyon helyénvalóvá válnak. A mellotron és maga a „beat”, a vastagra csavart basszushang (olyan, mint a jó öreg Rickenbacker), bár nem tenném tűzbe a kezem, hogy Jaquess az overdubok és a produkció során nem játszadozott-e még külön a basszushangzásával. A Jaquess-féle basszusjáték hangzása és vonalvezetése Chris Squire-t (Yes) idézi. A K2 már a Chapter 2: Mirror of the Spirits-ben is ebbe a vonalba áll, és ehhez tartja magát a folytatás másik három tétele is, hihetetlenül hasonlítva például az I.Q.-ra, főleg az ének és a háttérben szóló mellotron miatt. Szerencsére ott vannak a már említett pillanatok, amikor friss szél fúj át a zenén! A szólózás, vagyis a gitár, a moog és az elektromos hegedű, szerintem megmenti a lemezt attól, hogy elsüllyedjen a plágium középszerűségében, így végül is a „Book Of The Dead” egyáltalán nem akármi!
A K2 neves zenészeinek zsenialitásától ugyanakkor az ember nagyobb teljesítményt várna. Másfelől ez Jaquess projektje, ő írta az átiratokat, a jelenlévők pedig egyszerűen végrehajtották az utasításait. Mindegy, az album kiváló, az első dal valóban feléleszti a Yes, a Genesis és az ELP eposzainak nagyságát, közben kicsit az U.K.-ra is emlékeztet, de ahogy mondtam, ez nagyon megtévesztő, mert a lemez többi része „neo progressive rock”, ami Nagy-Britannia földjén manapság is átkozottul eleven. Röviden: akinek elege van a régi dolgok hallgatásából, és új zenekarokat szeretne, amelyek még mindig a „régi” dolgokat játsszák, annak ez a lemez való. Ha 30 vagy 35 évvel ezelőtt készült volna, a „Book Of The Dead” talán monumentális rockremekmű lenne, így viszont egy nagyon jó plágium felhangja lengi körül. Ez az album, figyelmeztetéseim ellenére is kiváló, és a klasszikus szimfonikus „progressive rock” és a „neo progressive rock” rajongóinak mindenképp megér egy közelebbi találkozást.
Felállás
Shaun Guerin – ének
Yvette Devereaux – elektromos hegedű
Allan Holdsworth – gitár
Ryo Okumoto – zongora, moog
Ken Jaquess – basszusgitár, billentyűk & 10 húros akusztikus gitár
Doug Sanborn – dob
John Miner – kiegészítő gitárok
Producer
Ken Jaquess
Számlista
1. Chapter 1 : Infinite Voyage (23:25)
2. Chapter 2 : Mirror to the Spirits (6:54)
3. Chapter 3 : The Edge of Light (7:03)
4. Chapter 4 : Aten (Window of Appearences)(3:22)
5. Chapter 5 : Cloak of Antiquity (5:54)
Az album hossza: 46:38
