Előadó: Edguy
Kiadó: Nuclear Blast
Megjelenés: 2006
Értékelés: 4/5
A „marveles” hangulatú képregényborító, amelyen egy udvari bolond, elveszve a végtelen világűrben, cápafogas rakétán lovagol, oldalán egy gyengédebb nemhez tartozó idegen társsal, az Edguy nagy bátorságáról árulkodik, hiszen az a szokás, hogy a metállemezek borítói messze nem „tréfás természetűek”. Az Edguy a múltban is világossá tette, hogy szívesen nyúl a pozitivizmus eszköztárához, és a szórakozás is része ennek a zenekar egész pályáját átható pozitív beállítottságnak. Az Edguy így a power metal egy különleges válfaját műveli, amelyet akár „vicces metalnak” is el lehetne keresztelni. Ezt a nyitó Catch Of The Century is bizonyítja, bár ez szinte triviális. A dal paródia arról a kispolgári ágaskodásról a csillogás után, amely az új évezredben a hazai kis szlovénkák és szlovének jókora részét is megrészegítette!
A „Rocket Ride” nem tréfadolog. Ez rögtön a nyitódalnál kiderül. A Sacrifice, amely megnyitja az albumot, nyolc perces, közepes tempójú szám, álmodozó előrefrénnel és jellegzetes Edguy-refrénnel, amelyben Tobi „dickinsoni” éneke finoman beleolvad a kórusok pompás többszólamúságába – ez a zenekar jól ismert állandója, amely ezúttal is velünk van végig. A heavy metalban a lemeznyitók általában „hangsebesség feletti zúzdák”, amelyeknek az a dolguk, hogy rögtön ráhozzák a frászt a gyengékre, a „true metalosok” tökét pedig megtöltsék pusztító izzásukkal! Az Edguy ezúttal nem követi ezt az irányt, és a Sacrifice melankóliája meg kiváló kifinomultsága ennek éppen az ellentéte. Ez a Nuclear Blast nyitottságát is mutatja az efféle kihívások iránt. Követi a címadó dal, amely ebből a szempontból sokkal alkalmasabb lemeznyitónak. Az alapriffje a modern német metal klasszikus csavarja. Ebben a szellemben pörög le a Wasted Time is. Vagyis a zenekar védjegyei adottak. Dallamosság „uber alles”! Az Edguy mindig is híres volt a zenekarvezető „csodagyerek”, Tobias Sammet kivételes érzékéről, ahogy hajszálpontosan csiszolt hangszereléseket ír, amelyeket minden épeszű, hallással megáldott fül villámgyorsan, méregként kap el. Az Edguy megszokott fogásai közé tartozik még a Return To The Tribe, a Catch Of The Century, az Out Of Vogue és a Superheroes, amely EP-kislemezként is megjelent.
A Matrix a Sacrifice után a „Rocket Ride” második csúcspontja és újabb közepes tempójú szám. A tökéletes produkciós egyensúly díszíti, a billentyűk ügyes hozzáadásával, amelyek az átvezető részekben a hangulatot a nagy dráma magasságaiba emelik. A dalt érett versszakok jellemzik, amelyeket nyilvánvalóan az azonos című filmtrilógia ihletett, egyszerű üzenettel: hol találjuk meg a létezés bölcsességét abban a két világban, amelyben élünk, anélkül hogy megbolondulnánk. Az egyik a „pénz utáni prostitúció” boldogtalan világa, a másik pedig az, amelyik azt jelenti, hogy a saját személyes vallásodat éled – magadat éled, amit nemrég még maga a fennkölt Dr. Janez Drnovšek is felismert. Vagyis a hazugság világa szemben az igazság világával. Egy egész életen át. A The Asylum a lemez harmadik csúcspontja, kiváló melankolikus felhanggal. Egy olyan világot ír le, ahová menekülsz, ahol „megtört szívek táncolnak megtört álmokban”. Kellemes kitérő a „Rocket Ride” lemezen a Save Me is, amelyből egy másik produkcióban, mondjuk a nyolcvanas évek Poisonjának keze alatt, glam metal sláger is lehetett volna. A Trinidad kiváló zárás, mert szó szerint felemeli a „Rocket Ride”-ot. A Trinidaddal az Edguy a „Rocket Ride”-ot a saját „vicces” metaljának stílusában zárja. A dal hangszerelésének dél-amerikai temperamentuma láttán megteszem a bal golyómat is, hogy nem volt benne – a szokásosnál érezhetőbben – keze az évtizedek óta ebben a szakmában dolgozó zenésznek és producernek, a Heaven’s Gate egykori gitárosának, Sascha Paethnek. A Fucking With Fire (Hair Force One) pedig már olyan adag humort hordoz, hogy az Edguy bónuszszámként jelölte meg. Azt, hogy mennyire odaillő a „Rocket Ride”-ra, ítéljétek meg ti. Az Edguy nyilvánvalóan csordultig van ötletekkel, és nem tudja, mit kezdjen velük! A Save Me mellett a Fucking With Fire újabb paródia a kifestett glam metalra, amely egykor mintha fogadásból döntötte volna le az amerikai tinilányokat.
A lemez gyorsabb pillanatai közül feltétlenül ki kell emelni a gitárok fantasztikus párbaját a Return To The Tribe közepén. Az első szóló különösen lenyűgöző, mert szokatlan wah-wah effekten van átvezetve, amelyben a gitárszóló úgy szól, mint egy gyerek sírása, majd nem sokkal utána mint szikrázó disznóvisítás.
Az Edguy ismét fantasztikus lemezzel jelentkezik, amelyet az egész anyagra jellemző kompaktság tesz kiemelkedővé, hiszen egyszerűen nem lehet rajta gyenge pontot találni. A dallamok ismét nagyok, kidolgozottak, a rájuk épülő gitárriffek pedig markánsan átizzanak az Edguy pompáján és szimfonikus epikusságán. Az Edguy a „Rocket Ride”-dal bizonyítja, hogy ismét egy lépést fejlődött!
Felállás
Tobias Sammet – ének
Dirk Sauer – gitár
Jens Ludwig – gitár
Tobias Exxel – basszusgitár
Felix Bohnke – dob
Produkció
Sascha Paeth & Edguy
Számlista
01. Sacrifice
02. Rocket Ride
03. Wasted Time
04. Matrix
05. Return to the Tribe
06. The Asylum
07. Save Me
08. Catch of the Century
09. Out of Vogue
10. Superheroes
11. Trinidad
12. Fucking with Fire (Hair Force One)*
*….bónuszszám
Az album játékideje: 60:04
