Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Hammill, Peter
Kiadó: Charisma Records
Megjelenés: 1978
Játékidő: 45:15
Értékelés: 4.5/5
Peter Hammill párját ritkító zenei művész: egyedül, szólóelőadóként is a csúcsminőségű, kísérletező-provokatív progresszív rock albumok egész sorát vette fel, a legendás Van Der Graaf Generatorhoz való hozzájárulásáról nem is beszélve. Ez az egyedi énekes, költő, gitáros, zongorista, író és amatőr tudós szívében-lelkében mindig munkamániás volt, teljes mértékben a zenének szentelte magát, így az első adandó alkalommal, amikor az anyazenekar háza táján szünet állt be, nekilátott a szólókarrierje építésének, amelyben mostanáig több mint harminc stúdióalbumot adott ki.
A „The Future Now” közvetlenül a Van Der Graaf Generator harmadik feloszlása után jelent meg, így nem csoda, hogy hangzásában hasonlít a kultikus, de gyakran elfelejtett Van Der Graaf-albumra, a „The Quiet Zone/The Pleasure Dome”-ra (1977). Vagyis vonósokra és fúvósokra épülő szimfonikus prog rock, zajos avantgárd szakaszok és korai new wave keveredik rajta. Érdekes, hogy ez volt Hammill első olyan kiadványa, amelyen nem működik közre régi cimborája, a VDGG dobosa, Guy Evans. Az album teljes egészében dob nélkül készült, ami egy pillanatig sem zavaró. Petert, aki szokás szerint az összes zongoraaranzsmánt és gitárrészt maga játszotta fel, a VDGG régi szaxofonosa és fuvolása, David Jackson, valamint a hegedűs Graham Smith segítette, aki a hetvenes évek végi utolsó VDGG-felállás tagja volt.
A „The Future Now” tizenkét dalt tartalmaz, többségük rövidebb, mint amihez a rajongók a sokoldalú Hammilltől hozzászokhattak. Ő ekkor életének fontos mérföldkövéhez érkezett: frissen betöltötte a harmincat. Ezt szimbolizálja az album címe és bizarr-mulatságos borítója is, amelyen a legendás énekes arcának egyik fele dús szakállal benőtt, a másik símára borotvált. A késői ifjúkor utolsó napjainak végérvényes lezárásával való szembenézést – ennél a rendkívül intelligens és művelt zenészénél, aki már tinédzserként érettebb volt, mint a mai emberek többsége ötvenévesen – a nyitó „Pushing Thirty” jeleníti meg. Glam rockos lüktetés uralja, ami Peter régi barátjának és tisztelőjének, David Bowie-nak is tetszett volna. Az énekes-mennydörgő folyton váltogat a tágas, rá jellemző egyedi hangterjedelem és a nyílt narráció között. Jackson karcos szaxofonmenetei végig szépen olvadnak össze az ugrándozó zongoratempóval.
A „The Second Hand” ezzel szemben ritmikusan meglehetősen „álmos” szerzemény, amelynek dinamikáját szellemes szaxofonbetétek és Peter határtalan énekbeli szeszélyessége gyúrja. A „Trappings” akusztikus ballada komor hangulattal és pszichológiai szöveggel a túlzott siker és hírnév tévútjairól. Kellemes kalandos meglepetésről a disszonáns többszólamúság és a megrészegedett gitárszóló gondoskodik. A rejtélyes „The Mousetrap (Caught In)” melankolikus-szakrális zongora- és szájharmonikadallamával határozottan VDGG-s ambient árnyalatú. Az „Energy Vampires” szövege mindazoknak szól, akik pozitív energiát szívnak el tőlünk, akik körülvesznek az életben, és csak bizonyos anyagi előnyöket akarnak kihúzni belőlünk. Rövid, de drámai szerzemény, avantgárd hangsúlyát a megvadult szaxofonmenetek és Hammill paranoiás színezetű énekkitörései adják.
Az „If I Could” című ballada újabb melankolikus, akusztikus gitárral fűszerezett elégia lenyűgöző hegedűs vonósbetétekkel és Peter kellemes énekintonációjával. A szakrális hangulatot szépen kiegészíti a szerelmes szöveg, ami egyébként Hammill pályáján mindig is igazi ritkaságnak számított. Az epikus címadó dal könnyedén kiérdemli az album legjobb darabja címet, hiszen átitatja az igazi, komor VDGG-hangulat és Peter kivételes énekteljesítménye. A fenséges szimfonikus zongoraaranzsmánokat és a széttördelt gitárfutamokat epikus refrén koronázza meg, amely függönyt húz el egy disztópikus jövő elől, és ettől ez a szerzemény az örök progresszív rock klasszikusok közé emelkedik.
Az örök sötét ambientárnyalat-szabó a „Still in the Dark” című dalban egy gyengéd zongoradallamon át elvezet minket az emberi korlátoltság lírai bírálatához. A „Mediaeval” – ahogy a címe is sugallja – szakrális többszólamúsággal van átszőve. Hammillnek ez a nosztalgia pillanata, hiszen az első énekesi lépéseit egy jezsuita kórus tagjaként tette, bármilyen szokatlanul hangzik is ez a vallási intézmények örök kritikusánál. Az „A Motor-Bike in Afrika” tökéletes avantgárd kísérlet torzított, monoton gitáreffektekkel és disszonáns énekteljesítménnyel. A „The Cut”-ot nyomasztó, szinte tompa akusztikusgitár-dallam, vokális apokalipszis és közbeszúrt torz elektromosgitár-kitörések koronázzák. A záró „Palinurus (Cast Away)” a római mitológia egyik alakjára, pontosabban Aeneas hajójának kormányosára utal, akinek halála után illő temetést rendeltek. Később Dante Alighieri is megemlíti Purgatóriumában mint szenvedő lelket, mert csontjait halála után nem földelték el. A komor ambientet szájharmonikahang, drámai zongoraaranzsmánok és a „csípős nyelvű doktor” fennkölt énekteljesítménye jellemzi.
A „The Future Now” tetőtől talpig kifejezetten kísérletező munka, számos váratlan ambient fordulattal. Egyúttal ismét teljesen egyedi darab a mester addigi stúdiómunkái között. Hammill egy fontos átmeneti időszak közepén, amennyire csak lehetett, tovább erősítette az örök zenei és lírai kalandor hírnevét, és megalkotta újabb albumát, amely a legjobb szólóalkotásainak élvonalába tartozik.
Felállás
Peter Hammill – ének, gitár, billentyűk, szájharmonika
Graham Smith – hegedű
David Jackson – szaxofon
Produkció
Peter Hammill
Számlista
1. Pushing Thirty
2. The Second Hand
3. Trappings
4. The Mousetrap (Caught In)
5. Energy Vampires
6. If I Could
7. The Future Now
8. Still In The Dark
9. Mediaevil
10. A Motor-Bike In Africa
11. The Cut
12. Palinurus (Castaway)
