Fish: Vigil in a Wilderness of Mirrors
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1990. 1. 29.
Producer: Jon Kelly
Az album hossza: 50.38 perc
Stílus: Art Rock / Neo-Progressive Rock
Értékelés: 9.5/10
A skót énekes-különc, Fish (valódi nevén Derek William Dick) szólódebütálását nem sokkal a prog rock legendás Marillion zenekarától való elválása után adta ki. Azért vált el tőlük, mert nem bírta tovább a hirtelen jött hírnév miatti állandó nyomást és a hozzá tartozó kicsapongó életmódot, amely saját bevallása szerint majdnem a vesztét okozta. Elege lett a „rocksztár” státuszból, ezért maga köré gyűjtött egy csapatnyi remek alkalmi zenészt – közülük kiemelkedett Frank Usher gitáros, a Dire Straits egykori gitárosa, Hal Lindes, valamint Mickey Simmonds billentyűs (aki Mike Oldfielddel, a Camellel és a Renaissance-szal való közös munkáiról is ismert) –, és elhatározta, hogy szólóprojektet indít, amellyel valahogy kiszabadulhat a Marillion hatalmas árnyékából. Sokan biztosra vették, hogy Fish lényegében folytatja azt a stílusirányt, amelyet a neo prog rock bajnokainak tagjaként kijelölt, de már az első önálló munkájával, a „Vigil in a Wilderness of Mirrors” című albummal bebizonyította, hogy többé-kevésbé a saját zenei útján szándékozik haladni.
Az egyedi hangja és kivételes karizmája mellett Fish fontos művészi erénye mindig is az volt, hogy kiváló, önvizsgáló és a lehető legmélyebb szövegeket tud írni. Ezek a „Vigil in a Wilderness of Mirrors” lemezen a Marillionnal való együttműködés megszűnése utáni belső érzéseit, a hazafiságot, a szerelmi bánatot, mindenekelőtt pedig az akkori idők különféle társadalomkritikai témáit (a thatcherizmus utolsó napjai, a féktelen fogyasztás stb.) érintik. A skót felföldi magával hozta a Marillion-borítók hosszú évek óta dolgozó tervezőjét, Mark Wilkinsont is, aki Fish valamennyi korai szólóprojektjének borítóját megtervezte.
Az albumon hallható dalok meglepően nagy része embrionális formában már a Marillionból való kilépés előtt megszületett, vagyis eredetileg a soha ki nem adott ötödik, még Fishsel készülő albumra szánták őket. A címadó prog rock klasszikus epikus, melodramatikus refrénnel büszkélkedhet, amilyet egy Fish-féle mestertől szinte már elvár az ember. A hangulati kontraszt végig irigylésre méltó szinten van, miközben a pozitív hangvétel folyamatosan erősödik. A nagy hazafi mellékesen még hiteles skót hangszerelést is becsempész, ami tovább színesíti ennek a nyitó örökzöldnek a változatos ritmikai felépítését.
A következő társadalmilag öntudatos szerzemény is a Fish-klasszikusok első vonalába tartozik: a „Big Wedge” a féktelen kapitalizmust és az óceán túloldalán elterülő „álmok országát” bíráló pop rock szám, amelyben egyebek mellett a szaxofon energikus szintetizátoros utánzása is hallható. A refrénben a kísérővokál-harmóniák bőséges adag választékosságról gondoskodnak, a szórakoztató hangulathoz pedig a kifinomult zongoraszólamok is hozzájárulnak.
A világzene különféle motívumaival átszőtt „State of Mind” még a Marillionnal való szakítás előtt megfogant, jellegzetessége John Giblin vaskos basszusvonala. A „The Company” egy újabb ambiciózus, skót hazafisággal fűszerezett szám, élénkítő refrénnel és folk rockos szimfonikus hangszereléssel, amelyből a hegedűk melankolikus hangja sem hiányzik. Az „A Gentleman’s Excuse Me” szép, melodramatikus, szimfonikus szerelmi ballada, amelyben Fish kivételes lehetőséget kap képszerű énekhangterjedelmének bemutatására. Meg kell jegyezni, hogy a hangja itt már egy fokkal lejjebb volt hangolva, mint azt a Marillionos korszakából megszokhatták a rajongók. Saját szavai szerint gyakorlatilag kénytelen volt erre, ha nem akart „hang nélkül maradni”.
A kísérletező „The Voyeaur (I Like to Watch)”, a tévés kukkolás kritikája az elektronikus dobritmus miatt az album összes darabja közül a leginkább idézi a nyolcvanas éveket, miközben a skizofrén-sötét refrén sikeresen kapcsolódik a társadalomkritikai szöveghez. Az album dalai közül a „Family Business” énekes interpretációja emlékeztet leginkább valamelyik Marillion-klasszikusra, Usher és Lindes hármas harmóniái pedig irigylésre méltó hangulati varázst teremtenek. A kemény rockos, de szimfonikus elemekkel átitatott hibrid, a „View from a Hill” – amelyben a (akkor még újdonsült) Iron Maiden-gitáros, Janick Gers vendégszerepel – szintén érdekes kísérlet, amelyben Fish szép lehetőséget kap „dühös” oldalának megmutatására. A záró „Cliche” a szó legigazibb értelmében vett ambiciózus prog rock csemege, amelyet végig átjár a kifejezetten melankolikus atmoszféra a síró slide gitároknak és a háttérben hallható fenséges szimfonikus függönyöknek köszönhetően.
A „Vigil in a Wilderness of Mirrors” neo prog rock klasszikus, amelynek segítségével Fishnek rögtön a Marillionnal való szakítás után sikerült szólóelőadóként érvényesülnie. Igaz, nem mérhető az első négy, Fish-korszakos Marillion-albumhoz, amelyek külön fejezetet jelentenek, mégis egyike a legjobb szólódebütöknek olyan zenésztől, aki a hírnevét eredetileg egy nemzetközileg elismert zenekar tagjaként szerezte. Szólópályája kezdetén sokan meg voltak győződve róla, hogy Fish valamiféle versenybe bonyolódik az egykori zenekarával arról, ki ad ki művészileg teltebb és hangulatilag gazdagabb termékeket, de szerencsére nem ez történt, és a prog rock skót óriása hamarosan kultikus szólózenészként is megvetette a lábát.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. Vigil
2. Big Wedge
3. State of Mind
4. The Company
5. A Gentleman’s Excuse Me
6. The Voyeur (I Like To Watch)
7. Family Business
8. View From The Hill
9. Cliché
Felállás:
Fish (Derek W. Dick) – ének
Frank Usher – gitár
Hal Lindes – gitár
John Giblin – basszusgitár
Mickey Simmonds – billentyűs hangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Janick Gers – gitár (8)
Davy Spillane – síp
Phil Cunningham – síp, harmonika, Bodhrán
Aly Bain – hegedű (4 és 11)
Gavyn Wright – hegedű (4)
Alison Jones – hegedű (12)
Mark Brzezicki – dob
John Keeble – dob (3)
Luis Jardim – ütőhangszerek (2,3,4 és 9)
Carol Kenyon – kísérővokál (2,3,7 és 9)
Tessa Niles – kísérővokál (2,7 és 9)
