Metal trió a Rollbarban (2012)

0 9

Szerző: Urban Bolta

Helyszín: Ljubljana / Rollbar / Szlovénia
A koncert dátuma: 2012. 03. 09.
Látogatók száma: 120
Jegyár: 0,00 €

A ljubljanai Blagovno trgovski center, azaz a BTC nem éppen a szlovén metalosok gyakori mekkája, de azért néha az is előfordul. Pénteken a Kolosej szomszédságában működő Rollbar hívott ingyenes koncertre, és bár a felhozatal viszonylag érdekes volt, a koncertet pedig minden elérhető csatornán reklámoztuk, a szokatlan helyszínnek „köszönhetően” a látogatottság elmaradt a várttól. De sebaj!

Ebben a klubban egy évvel ezelőtt már láttam a szlovén heavy metal úttörőit, a Lene kosti zenekart, úgyhogy a hely nem volt ismeretlen. De figyelem: a koncert díszlete ezúttal teljesen megváltozott! Mi, nézők egy gokartpályán követtük a fellépéseket, kerítéssel körülvéve, a zenekarok pedig az asztalok mellett kaptak helyet, vagyis nagyjából három méterrel följebb. A színpad a néző szemszögéből így nagyon hasonlított az amerikai filmek börtönjeleneteire. Miközben páran a nyakfájásukra panaszkodtak (a színpad tényleg istentelenül magasan volt), én kifejezetten üdvözlöm az est egyedi hangulatát.

A programot az est különleges vendégei, a szerbiai Decrepancy nyitotta. A metal extrémebb válfaját képviselik, így ők kapták meg az est legagresszívebb zenekara címet is. A Decrepancy old school death metalt játszik, változatos szerkezetekkel, és kifejezési stílusába más metál-alműfajok elemeit is belekeveri.  A tompa morgás és a gyors ritmusszekció olykor a grindra kacsingatott, a rengeteg breakdownnal a szerb metalosok a metal aktualitására fogadtak, itt-ott pedig felbukkantak a technikás őrület elemei is, sajnos azonban túl kidolgozatlanul ahhoz, hogy ezt az ilyesmi bajnokaihoz, az Atheisthez vagy akár a Deathhez lehessen mérni. A Decrepancy elég sok, metalra szomjazó embert gyűjtött maga köré, és rutinosan teljesítette a bemelegítő zenekar feladatát.

Másodikként a Veto lépett színpadra, az alternatív hagyomány nova goricai képviselői, akik a már elég hosszú pályafutásuk ellenére a média érdektelensége miatt az elmúlt években nem váltottak ki komolyabb visszhangot a metalosok körében. De a Veto nem adja föl! Magukkal hoztak a Goriškáról egy busznyi alkoholtól felvidult szurkolót, és a „ljubljanai Alcatrazban” igazi kis bulit csaptak! A Veto végtelenül profi módon áll hozzá a zenéléshez! Pusztító erővel léptek föl, jól kihasználták a tágas színpadot, ahol az énekes, Matej, Phil Anselmóra emlékeztető, született mozdulatokkal vitte a prímet. A Veto a metalról alkotott víziója rokon a domžale-i barátaikéval, az I Screamével. A modern, alternatív metalos hangzást, a pattogós ritmusokat és a sikoltozó vokálokat a primorjei srácok dallamosabb részekkel és olykor hiphopos betétekkel keresztezik. Az nu metalra kacsintgatás azonban csak kozmetikai: a Veto valójában gyorsan váltakozó tempójú, ezernyi screamet bevető heavy metal gépezet.

Már elmúlt éjfél, amikor harmadikként színpadra lépett a Negligence. Ők azok a jeseniceiek, akiknek a Metal Blade kiadóval van szerződésük, és akik, ha például Amerikából jönnének, a zenei tehetségüket könnyen dollárzöldre válthatnák. De hál’ istennek nem minden a pénz! A Negligence a Rollbar rendesen megtelt nézői előtt lépett föl, és végigvette mindkét stúdiólemezét, az „Options Of A Trapped Mind” (2007) és a „Coordinates of Confusion” (2011) anyagát. Érezhető a színpadi rutin (tavaly ősszel például lengyelországi turnét tolta le az Artillery-vel), amit ezúttal főleg Alex hasznosított jól, aki a kerítésen átmászva a mélybe vetette magát. Ružo a dobnál és Lipnik a basszusnál ismét bebizonyította, miért ők alkotják valószínűleg a legjobb ritmusszekciót nálunk, a Jey / Aljo gitárpár pedig a gitáros-csere óta eltelt idő alatt már összeszokott. Majd az idő eldönti, hogy a kettős alkotói szinten is elég magasan van-e ahhoz, hogy be tudja tölteni a Dyzy gitáros távozása hagyta nagy űrt. A környék legjobb thrash metal zenekarát kidolgozott fellépés és megbízható színpadi jelenlét jellemezte, Alex vad őrjöngésének szárnyán pedig remekül kihasználták a színpadi nyelv minden erejét.

A három, különböző irányból érkező metal zenekar csomagja kifejezetten a keményebb metal hangzás rajongóinak szólt, a papíron érdekesen csengő nevek ellenére azonban az esemény sajnos nem kapta meg a megfelelő látogatottságot. A nézők arcán játszó mosolyok ennek ellenére azt mutatták, hogy a koncertpéntekek sorában az újabb állomás a jelenlévők többségét kielégítette.

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik