Amikor az MTV-n a Motley Crue, a Bon Jovi és a nyomukban járó sokan mások uralkodtak, egy másik zenekar teljesen önálló elvek szerint építette a zenei fejlődését, és alig foglalkozott a trendekkel. Stílusában albumról albumra érezhetően átalakult, 1990-ben pedig előállt a valószínűleg legkiválóbb lemezével. Ez a Queensryche és negyedik albumuk, az „Empire” története.
A Queensryche a nyolcvanas évek utolsó kifulladó éveiben a kreatív erő óriási hullámán lovagolt, amely az ötös fogatot megállás nélkül hajtotta előre az alkotói érésben. Ha belegondolsz, hogy az elődje, az „Operation: Mindcrime” és az „Empire” mindössze két év különbséggel jelent meg, és mennyire eltérő zenei irányt képviselnek, egyértelmű, hogy ilyesmire csak egy különleges felépítésű, egyedi kémiájú ötös volt képes, amely a saját útján függetlenül, magától nőtte ki magát.
A kiváló „Operation: Mindcrime” 1988-ban meghozta a Queensryche kereskedelmi áttörését, és a szélesebb közönség fókuszába került, hiszen a zenekar végre az MTV-től is elég figyelmet kapott. Az „Operation: Mindcrime” – a koncepció és a heavy metal legjobb találkozásának végső definíciója – olyan amerikai bandák munkái mellett, mint a Savatage, a Crimson Glory és a Fates Warning, már progresszív hangot ütött meg, még mielőtt bárki bármiféle Dream Theaterről gondolkodott volna. Művészi szempontból verhetetlennek hatott, és ma sem nehéz ezt kijelenteni. A Queensryche az utódjával nem akarta túlszárnyalni. Még kevésbé: megismételni sem akarta. Maguk akkor biztosan nem gondoltak arra, hogy ez az örökzöld alkotás egyszer minden idők heavy metaljának egyik koronaékszere lesz. Azt viszont valószínűleg már akkor is nagyon jól tudták, hogy nehezen megfogható albumot hoztak össze. Egyedülállót és minden szempontból páratlant. Megismételhetetlent. Ugyanez igaz az utódjára, az „Empire”-re is, amelyen a Queensryche ismét bizonyította kivételes magabiztosságát és hihetetlen szerzői tehetségét, amelyet a két gitáros, Chris DeGarmo és Michael Wilton, valamint az ikonikus énekes, Geoff Tate kreatív magjának háromszögében cikázó energiák mágiája testesített meg. Az „Empire”-hez a Queensryche elvetett minden gondolatot a történetmesélésről, amelyre az új zenéjét felfűzhették volna. Olyan albumot akartak készíteni, amely a szerzői tökéletességet helyezi előtérbe. A korábbi munkákhoz képest ez a lemez a kifinomultan adagolt megoldások és az ütős frazeálás párosítását fokozta. A Queensryche elsősorban arra koncentrált, hogy a félreérthetetlen szerzői tehetségéből a legjobbat hozza ki. Az üzenetek társadalomkritikusan elkötelezettek, de maradt egy kis hely a romantika „hajszolására” is. A szövegek többnyire a 30 évvel ezelőtti seattle-i élet benyomásaiból táplálkoznak, a címadó dal pedig egyenesen az USA-ra mutat, mint korrupt birodalomra, amely már akkor mutatta az első jeleit annak, hogy recseg-ropog az illesztékeknél.
Ha összeadod a zenekar 1990-ig megtett évtizedét és azt az érettségi szintet, amelyet a Queensryche a nyolcvanas évek végére elért, hihetetlen, hová jutott el a művészete az N.W.O.B.H.M.-láz által megihletett szerény kezdetekből. Az „Empire”-en a metal és a pop esztétikájának kifinomult trükkjeit ötvöző törekvések, amelyek már a „Rage for Order” (1986) és az „Operation: Mindcrime” (1988) albumokon is érezhetők voltak, művészi csúcsukra jutottak. Így született meg egy újabb Queensryche-album, egyedi zenei arculattal és karakterrel, amellyel lehetetlen felvenni a versenyt.
Az „Empire” 1990. 8. 20-i megjelenésével, az EMI Records gondozásában a Queensryche karrierje kereskedelmi csúcsára ért. Megjelenésekor az „Empire” a Billboard 200 legkelendőbb lemezeket felvonultató listájának 7. helyére ugrott, és csak az Egyesült Államokban több mint hárommillió példányban kelt el, ami több, mint az előző négy stúdióalbumuk együttvéve. A nyolcvanas évek végén, mielőtt a hair és glam metal léhasága fölé ráborult volna a grunge leple, a Queensryche az „Empire”-rel számos rangos díjat bezsebelt. Három különböző kategóriában Grammy-jelölést is kaptak, de a Grammyt nem sikerült megnyerniük. Viszont megkapták az MTV nézők által választott díját a Silent Lucidity videójáért. Az „Empire” hat kislemezt hozott a zenekarnak, ezek közül messze a legjobban a Silent Lucidity ballada szerepelt. De milyen ballada! Mega ballada, amelyet Chris DeGarmo egyszer akusztikus gitáron mutatott be a társainak, és a rocktörténet egyik legnagyobb balladájává nőtt, a hangzásvilág további gazdagításáról pedig Michael Kamen gondoskodott zenekari hangszerelésekkel. Egy sláger, amely a kilencedik helyével bekerült az amerikai lista tíz legkelendőbb slágere közé.
1991 januárjában a Queensryche a hírhedt „Rock in Rio” fesztivál több tízezres tömege előtt lépett fel, majd főzenekarként elindult a „Building Empires” névre keresztelt, tizennyolc hónapos világkörüli turnéra. A zenekar a repertoár első felében az „Empire” új dalait játszotta, közéjük szőve a korai korszak klasszikusait, a második részben pedig az egész „Operation: Mindcrime” albumot előadta. A kötelező ráadást a Silent Lucidity balladával zárta. Erre a turnéra azonban fekete folt is vetült: a belgiumi Ichtegemben, a helyi sportcsarnokban 1990. 11. 20-án incidens történt. A zenekar koncertje közben két rajongó összeszólalkozott. Az amerikai útlevéllel rendelkező kést szúrt a szerencsétlen belga mellkasába, aki később belehalt a sérülésbe. A zenekar a hetedik számnál, a „Roads To Madness”-nél tartott, és menedzsere, Howard Ungerleider utasítására azonnal félbeszakította a fellépését.
1991-ben megjelent az „Operation: LiveCrime” koncertalbum, amelyet a zenekar ugyanazon év májusi fellépésein rögzítettek, a turnéba pedig beletartozott az MTV „MTV Unplugged” televíziós sorozatában való fellépés is Los Angelesben, 1992. 4. 27-én a Warner Hollywood stúdióban.
Az „Empire”, amelyet az „Operation: Mindcrime”-hoz hasonlóan ismét Peter Collins produkált a kanadai Vancouverben (Jim Barton közreműködésével mint hangmérnök), 30 év elteltével is időtlen zenei teljesítmény, és egyedülálló módon testesíti meg azt a megragadott pillanatot, amelyet a zenekar felejthetetlen felállásának szerzői ereje és összhangja árasztott működésének aranykorában. Ahogy a zenekar gitárosa, Michael Wilton mondta: „Abban az időben sikerült összehangolnunk a zenénket a közönség és a zeneipar ízlésével. Az »Empire«-rel értük el népszerűségünk csúcsát.” Queensryche az ötödik albumával, az 1994-ben megjelent „Promised Land”-del is „forró” maradt, hiszen az a Billboard 200 legkelendőbb lemezeket felvonultató listájának harmadik helyén landolt, vagyis négy hellyel javított az „Empire” helyezésén.
Szerző: Aleš Podbrežnik
