Előadó: Nick Cave
Kiadó: Mute Records
Megjelenés: 1986
Játékidő: 46:06
Értékelés: 4/5
Cave művészi szemlélete, vagy inkább hozzáállása mérföldekre van attól, hogy az ember azt higgye, az öreg bármi áron kereskedelmi sikerre vágyik, a „Kicking Against The Pricks” feldolgozásalbum mégis az együttes nagy meglepetésére pontosan az ellenkező hatást érte el. Áttörést hozott a nagyobb közönség felé, hiszen rendkívüli elismerést aratott.
A „Your Funeral… My Trial” afféle ikertestvére a „Kicking Against The Pricks” (1986) című albumnak. Az energiája nagyon hasonló, főleg annak köszönhetően, hogy Nick Cave cseppet sem foglalkozott azzal, hogy a „Kicking Against The Pricks” feldolgozásait úgy játssza, ahogy az eredeti szerzők. Így már a „Kicking Against The Pricks” is könnyen megtéveszthet egy kevésbé jó hallású hallgatót, aki azt hihetné, hogy Cave saját szerzeményeiből álló lemezt hall, olyan egyéni Cave zenei expresszionizmusa. Egyedisége hihetetlenül erős, meggyőző, és a kíváncsi hallgató számára mindig aktuálisan csábító.
Nick Cave megkérdőjelezhetetlenül a zene „különce”. A példaképei, akiket még kamaszként hallgatott, Bob Dylantől Leonard Cohenen és Johnny Cashen át a blues, az americana, a szörf és a gospel nagyjaiig, az ő művészi prizmáján keresztül annyira eltorzított módon szűrődnek át, hogy már maga ez az expresszionista, egyszerre egyedi és megismételhetetlen jelleg is mindenestül lenyűgöző. Cave, aki ekkoriban mélyen belesüllyedt a heroinfüggőségbe, ismét fojtogató atmoszférától zsúfolt albumot tesz le az asztalra, ahol a napsugarakat meg tudod számolni a bal kezed ujjain. Az alap természetesen megint a minimalista motívumok egymás mellé helyezése, amelyeket a produkció úgy nagyít fel, hogy színes, hangzásukban és egészükben kontrasztos kollázsokat alkotnak. A háttér zenei díszletét gyakran csak a dob és a billentyűk, vagy egy ritmikusan ismétlődő, gitármotívummal megtámogatott loop adja, ami szintén repetitív. Cave megközelítéséhez azonban ez teljesen elég, hiszen az inkább hosszú előadásokra emlékeztet, mint dallamosan kicsiszolt énekvonalakra. Cave pedig éppen itt a legerősebb és a legbefogadhatóbb. A művész személyes érzései gyakran paranoid-skizofrén, átható elbeszélésbe burkolóznak, amely közben a hallgatónak az az érzése, hogy Cave szó szerint elveszíti az ép eszét. Az együttes ezt a pillanatot az album egyes pontjain mesterien támasztja alá egymás mellé rakott, fáziseltolódással visszhangzó énekdallamokkal, amelyek egyedi harmonizálási formát hoznak létre, a háttér pedig a hangzásvilág kiegészítő részeként támogatást nyújt, még mélyebbé téve a félelmetes, sötét, kilátástalanul szorító érzést. Ez utóbbi valójában annak a fekete időszaknak a tükre, amelyen Cave lelke ekkoriban átverekedte magát.
Nyolc dal van a lemezen. Mind rendkívül különböző, mind rendkívül egyedi és felismerhető kifejezésmódú. Ebben az időszakban a fiúk láthatóan szenvedtek a szexuális élet hiányától, mert sok sor belefullad Cave szexista kirohanásaiba. Az album vezető dala a The Carny. Egyszerűen így van. Ebben Cave az együttessel a legerősebb a kifejezésben. Az érzések, amelyeket megszólaltatnak, a legsterilebb, leghidegebb, érzelmileg sérült szívet is megindítják! Cave itt félelmetes, megalkuvást nem ismerő, ahogy a halál végtelen mezőit sorolja. Nick Cave kabaré-komornyikká változik, miközben egy rémisztő, ismétlődő dallam kíséri, amely a hangulatokban hullámzik, és amelynek hullámai egyszer morajlón tajtékzani kezdenek, a következő pillanatban pedig teljesen szétoszlanak, a kormányosa pedig minden pillanatban természetesen a megdöbbentően hiteles prédikátor, Nick Cave marad. A The Carny a nyitó Sad Waters, amelyben az orgona ölelése egy kis „dylanizmus”-szellőt hoz, és a címadó dal közé ékelődik. Ez a kettő valójában a lemez leggyorsabban megfogható pillanata, mert mindkettő dallamosan csábító vezérmotívumot kapott. A Jack’s Shadow déli gitárfutama egyenesen a vadnyugat tűző napjába lő ki, ahol a nap lehámozza rólad a saját árnyékodat, és ahol a lélek meg a test az önismeretben teljesen meztelenné válik, készen az átváltozásra. Cave a „Your Funeral… My Trial” albumon tovább mélyíti a versszakok formálásának módszerét, a Szentírást kiforgatva. Erotika, halál, kárhozat, az önismeret iróniája: ezek végig összefonódnak a lemezen. A Hard On For Love-ban Cave már szándékosan ingerlő és idegesítő, ismétlődő diktátumai fokozatosan hullámzanak, és egy végső, extrém zajos crescendóban csúcsosodnak ki. Újra egy nyugodtabb dal, a She Fell Away következik, amely erősen kötődik Nick Cave és Anita Lane kapcsolatához. Ez a dal az előtte lévő Hard On For Love-hoz képest teljesen ellentétes érzéseket kelt, mert itt Cave finom, mélyebb oldala kap hangsúlyt, amit a hangszereken tanúsított fegyelem emel ki. A hangzásvilág ezen összehajtogatott vázát (megint) a minimalizmus építi, de az egyes elemek gazdag rétegzésével, ami sűrű harmóniát teremt. A „Your Funeral… My Trial” albumon is a szorongás és a szomorúság az alapérzés. A záró Long Time Man Tim Rose-feldolgozás, amely az album végén még egy kis rockos huncutságot is megcsillant, Cave pedig az album utolsó másodpercéig megdöbbentően tárgyilagos marad, és 100%-ban alávetett saját egyedi, felismerhető, (megalkuvás nélkül) fanatikus prédikációjának.
A „Your Funeral… My Trial” az első album, amellyel Nick Cave végleg megszilárdított egy biztos, megbízható platformot, amelyen teljesen felszabadultan építhette tovább a pályáját. Végül kereskedelmi értelemben is. A „Your Funeral… My Trial” egyben az a pont volt, ahol Cave a víziójával megállapodott, és ahonnan nem nehéz végighúzni Cave kifejezésbeli irányvonalait egészen a „Dig!!! Lazarus Dig!!!” (2008) albumig bezárólag. A „Your Funeral… My Trial” tehát olyan album, amely valójában irányok és előre elkészített koncepció nélkül született, mégis teljesen az ellenkező hatást érte el. Amikor az együttes még arra várt, hogy a végleges felvételek megérkezzenek Melbourne-ből Berlinbe, és minden készen álljon a „Kicking Against The Pricks” kiadásához, a várakozás elhúzódott. 1986 nyara volt. Mivel Nicknek és társainak nem volt jobb dolguk, ebben az időszakban új anyag írásába és felvételébe fogtak. Így született meg a „Your Funeral… My Trial” teljesen spontán módon, tervezgetés és természetesen elvárások nélkül. Az együttes a „Kicking Against The Pricks” néhány eredeti dalának eljátszása hatására gyorsan érett, és a „Your Funeral… My Trial” Nick Cave harmadik stúdióalbumaként a addigi legkidolgozottabbnak és művészileg, stílusában a legjobban körvonalazottnak hat.
Felállás
Nick Cave – ének, Hammond
Blixa Bargeld – gitár
Mick Harvey – zongora, gitár, dob, xilofon, orgona
Barry Adamson – basszusgitár
Thomas Wydler – dob
Produkció
Flood & Tony Cohen
Számlista
1. Sad Waters
2. Carny
3. Your Funeral My Trial
4. Stranger Than Kindness
5. Jacks Shadow
6. Hard On For Love
7. She Fell Away
8. Long Time Man
