Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Gong
Kiadó: Virgin Records
Megjelenés: 1974
Játékidő: 44:38
Pontszám: 5/5
A nemzetközi spacerock-élvonalba tartozó Gong a „You” című lemezzel, a kultikus „Radio Gnome Invisible” koncepciótrilógia zárórészével, a „Flying Teapot” és az „Angel’s Egg” (mindkettő 1973-ban jelent meg) utódjával érte el művészi csúcspontját – legalábbis ami az ekcentrikus és egyszersmind rendkívül karizmatikus ausztrál énekes-gitáros, Daevid Allen főszereplésével elért eredményeiket illeti. A Gong felállása, helyesebben ez a nemzetközi „űrhippi” zenei kommuna az „Angel’s Egg” óta lényegében nem változott. Allen tarka „teagnóm”-legénységéhez csatlakozott még az ütőhangszeres Benoit Moerlen, a dobos Pierre Moerlen öccse, valamint Miquette Giraudy, a gitárvirtuóz Steve Hillage barátnője, akivel később a System 7 nevű pszichedelikus/trance formációt alapították. Giraudy fiatalosabb megközelítésével segítette Allen élettársát, a Gong házi „boszorkányát”, Gilli Smythet a többé-kevésbé szokatlan vokalizálásban, és az ütőhangszeres Mireille Bauerrel együtt egyike volt a Gong akkori felállásában szereplő három nőnek, ami egy progresszívrock-zenekarnál szinte hihetetlen teljesítménynek számított.
A Gong klasszikus felállásának hangzásbeli fejlődésében – ami ennek a canterburyi szcéna-klasszikusnak a szerkezetét illeti – lényeges változás volt, hogy az első felet rövidebb szerzemények töltik ki, a másodikat pedig hosszabb, epikusabb darabok egészítik ki. A két Moerlen, Bauer és a hosszú ideje a zenekarban fúvós Didier Malherbe jóvoltából minden korábbinál több jazz-fúziós elem szólalt meg, és Allen váratlan, átmeneti távozása után ez lett a Gong jövőbeli hangzásának iránya. Ugyanígy a későbbi Hawkwind-billentyűs, Tim Blake jóvoltából a „Radio Gnome Invisible” korábbi két lemezénél több elektronikus textúra került a hangzásba.
A megszelídíthetetlen pszichedelikus mókamester, Allen, aki ekkoriban a Dingo Virgin névre hallgatott, természetesen továbbra is a fő énekes és zeneszerző volt, gitárosként viszont kissé háttérbe szorult, mivel Hillage virtuóz gitárfutamai egyre nagyobb szerepet kaptak a Gong hangzásvilágában. Hangszerelési és szerzői szempontból a „You” kétségkívül a teljes „Radio Gnome Invisible” trilógia legérettebb darabja, számos finom ambientális pillanattal, amelyek több helyen kiváltották a múlt bizarrabb hangzáselemeit. A koncepcióról, Allen spacerock-trilógiájának zárórészéről nincs sok mondanivaló. Az antihős Zero the Hero a „megmérgezett” teadélután után a jó boszorkánynál, Yoninál – akit Smyth alakított – a Gong bolygón túllépett fizikai, testi állapotán, és testen kívüli, kozmikus nirvánát ért el, a láthatatlan gnómok pedig nem igazán gyászolták túlságosan a fizikai távozását.
A „You” viszonylag ártatlanul indul a „Thoughts For Naught” című számmal, amely ambientális szempontból egy kőkör előtti druida szeánszra emlékeztet. A fuvola pásztori hangjait és az elektronikus szintetizátor-textúrákat „druida” vokalizálások fűszerezik. Az „A.P.H.P.’s Advice” a klasszikus Gong jellegzetes szerzeménye, vagyis tele van Allen megőrült ötleteivel, élükön gúnyolódó énekével, játékos ütőhangszer-használattal és még bolondosabb szaxofonjátékkal. A „Magick Mother Invocation” újabb rövid szerzemény, ahol főként Blake szórakozik „űr”-szintetizátorhangzások rétegezésével, miközben a háttérben távoli női vokalizálások szűrődnek át. Mindhárom nyitószám inkább csak bemelegítés volt a „Master Builder” spacerock-orgiájához, amellyel a Gong komolyan kihívta a Hawkwindot a legnagyobb újító spacerock-formáció koronájáért. A disszonáns vokalizálások, a szokatlan szintetizátor-textúrák elektronikus hullámzása, a hatalmas tempóváltások és a megvadult szaxofon tökéletes pszichedelikus-spacerock utazássá állnak össze. Idővel becsatlakozik Hillage is gasztronómiai gitárszólózásával, és a Gong-legénység kapitánya, Allen bolondos megnyilvánulásaival. A Gong akkori felállásának igazi mesterségét pedig az „A Sprinkling of Clouds” című, hangszeres irányultságú kozmikus kalandozás mutatja meg teljes pompájában, amely megadja a választ arra, miért a „You” a „Radio Gnome Invisible” trilógia legjobb darabja. Az elektronikus szintetizátor-textúrákat, a hullámzó mellotronfüggönyöket és a titokzatos ütőhangszeres improvizációkat idővel vad gitár- és szaxofonmenetek egészítik ki, amelyek végig a space rock és a jazz rock fúzió között lebegnek.
A „Perfect Mystery” újabb bolondos kis szám Allen tipikus, ekcentrikus humorával, blues-gitárriffel, játékos ütőhangszerekkel és a két kísérőénekesnő által előadott beszélt „szekvenciákkal”. „The Isle of Everywhere” a következő éteri, ambientális utazás, még több női vokalizálással és mellotronhullámzással, a fantasztikus Moerlen/Mike Howlett ritmusszekció okos ritmusváltásaival és szellemes szaxofonbetétekkel, miközben Hillage gitáros csínytevései miatt tartozik ez a mű a Gong örökzöldjei közé. A záró intergalaktikus remekmű, a „You Never Blow Yr Trip Forever” – igazi kozmikus tripp Allennel a legpszichedelikusabb „elemében”, számos ritmusváltással – a repülő teáskannával tett spacerock-utazás egyfajta csúcspontja és egyben vége, ahol a nemzetközi Gong zenei kommuna minden erénye tökéletes egésszé olvad össze.
A „You” albummal a Gong elérte alkotói csúcspontját, és felrakta a pontot a „Radio Gnome Invisible” koncepciótrilógia i-jére. Allen váratlan, átmeneti búcsúja a Gongtól – amikor 1975-ben, közvetlenül a angliai Cheltenhamben tartott koncert előtt, szuperekcentrikus stílusában megtagadta a színpadra lépést, mondván, hogy „egy láthatatlan fal akadályozza a közönséggel való kapcsolatot” – számos rajongót sokkolt és elkeserített. A zenekar gyeplőjét 1975-ben, sikertelen dobos-pótlója, Brian Davison (ex-The Nice) távozásával, majd Hillage búcsúja után váratlanul a visszatérő Pierre Moerlen vette át, aki közben már elköszönt, és a Gongot a következő években teljesen jazz rock fúziós vizekre vezette. Allen 1977-es visszatérése után több Gong-frakció jött létre: Allen „hivatalos” Gongja, amely egy ideig Planet Gong néven működött, a rövid életű, posztpunk New York Gong, amely Allen vezetésével egyetlen albumot, az „About Time” címűt (1980) vette fel, a jazzfúziós Pierre Moerlen’s Gong, amelyből mára csak a stílusában rokon Gongzilla maradt, valamint a Smyth vezette Mother Gong.
https://www.youtube.com/watch?v=V9knIlUc5Cs
Felállás
Daevid Allen („Dingo Virgin”) – ének, gitár
Gilli Smyth („Shakti Yoni”) – mesék és „űrsuttogás”
Didier Malherbe („Bloomdido Bad de Grasse”) – fúvósok, kísérőének
Tim Blake („Hi T Moonweed”) – Moog és EMS szintetizátor, mellotron
Miquette Giraudy („Bambaloni Yoni”) – hangok
Steve Hillage – gitár
Mike Howlett – basszusgitár
Pierre Moerlen – dob, ütőhangszerek
Mireille Bauer – ütőhangszerek
Benoit Moerlen – ütőhangszerek
Produkció
Simon Heyworth és a Gong
Számlista
1. Thoughts For Naught (1:30)
2. A P.H.P.’s Advice (1:37)
3. Magick Mother Invocation (2:11)
4. Master Builder (6:09)
5. A Sprinkling Of Clouds (8:42)
6. Perfect Mystery (2:25)
7. The Isle Of Everywhere (10:21)
8. You Never Blow Your Trip Forever (11:24)
