Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Soft Machine
Kiadó: CBS
Megjelenés: 1972
Játékidő: 36:34
Értékelés: 3.5/5
A „Fifth”, az angol progrock/jazz fusion legenda Soft Machine ötödik stúdióalbuma a klasszikus felállás szétesése után jelent meg – az a felállás egyébként az egyetlen volt, amely egynél több lemezen át együtt maradt. Az alapító tag, a kiváló dobos és énekes Robert Wyatt távozásával, aki ekkoriban megalapította a Matching Mole nevű saját zenekarát, hatalmas űr keletkezett, amelyet rendkívül nehéz volt betölteni. Wyatt helyére Elton Dean szaxofonos javaslatára az ausztrál jazzdobos, Phil Howard került. Közben majdnem tragikomédia lett a dologból, mert Wyatt hirtelen meggondolta magát, és vissza akart térni, de már késő volt: a többiek Howard érkezése után eldöntötték, hogy a karizmatikus, sokoldalú dobos-énekes nélkül folytatják.
Howard Soft Machine-beli szereplése rendkívül rövid volt: miután felvették az első három „Fifth”-számot, mennie kellett, mert addigra súrlódások támadtak az ötödik Soft Machine-stúdióprojekt hangzásbeli irányát illetően. Ennek köszönhető, hogy a „Fifth” második fele stílusában érezhetően más, mint az első, amely free jazzesebb színezetű volt, így az „egyszerű halandók” számára nehezebben befogadható. Az egyik oldalon Mike Ratledge billentyűs és Hugh Hopper basszusgitáros állt, akik melodikusabb jazz fusion hangszerelések felé húztak, némileg angol jazz fusion kortársaik, a Nucleus stílusában, a másik oldalon pedig Dean és Howard, akik a bonyolultabb free jazz felé hajlottak.
Howardnak még a „Fifth” befejezése előtt össze kellett csomagolnia, a helyére John Marshall érkezett a korábban említett Nucleusból, akivel a Soft Machine felvette a „Fifth” többi számát. Ironikus, hogy Ratledge és Hopper már Wyatt távozása óta Marshallt akarta a zenekarba, de akkor Dean akarata érvényesült. Marshall a Soft Machine leghűségesebb tagja lett, hiszen a mai napig ő ül a dobszerkó mögött. A fent említett dobosváltás miatt a „Fifth” hangzásában meglehetősen skizofrén munka lett: akad rajta néhány csodálatra méltó pillanat, de a „Third” (1970) és a „Fourth” (1971) klasszikusokhoz képest, amelyeket a klasszikus Soft Machine-felállás vett fel, viszonylag visszalépés.
A nyitó „All White” – amelyet kissé könnyebben befogadható változatban dolgoztak át a következő, „Six” (1973) című albumra – olyan művet vetít előre, amely sok meghallgatást igényel, mire kibontakoznak rejtett bájai és az egyes hangszeres részek vonzereje. Sűrű free jazzes kanyarok a különben fegyelmezett ritmusszekcióban és Dean kiszámíthatatlan szaxofon-improvizációi jellemzik ezt a nyitódarabot. A „Drop”, amely vízcseppek hangjával nyílik, Ratledge titokzatosan csengő nyitó improvizációját tartalmazza elektromos zongorán. Ezután az egyes hangszerelések teljes széttöredezése következik számos szabad jazzes szakaszra, ahol viszont hiányzik az a tűz, amely a klasszikus Soft Machine-felállást jellemezte. Az „M C”-t átszövi Dean szaxofonos „orgazmizálása” és Ratledge elektromos zongorás bolondozása, miközben Howard visszafogott cintányérozása sosem jut el valódi lezáráshoz.
A „Fifth” Marshall-lal felvett többi száma stílusában lényegesen közelebb áll ahhoz a jazz fusion irányhoz, amely a Soft Machine következő albumain uralkodóvá vált. Ez a négy záródarab érezhetően élénkebb és világosabb hangulatot hoz a „Fifth” nyitó részeinek álmos természetéhez képest. Hopper segítségére az „As If” című improvizációs miniatúrán, amely az első három számnál jóval élénkebb alkotás, nagybőgővel sietett Roy Babbington, aki nagyjából egy év múlva az utódja lett. Az „LBO”-n, amely afféle dobszóló-pont, Marshall rövid időre megmutatja irigylésre méltó dobos-tudását. A szellemes szaxofon-hangszerelésekkel, zongorás könnyedséggel és ritmikai játékossággal átitatott „Pigling Band”, valamint a sötét lezáró „Bone” számos furcsa hanggal sikeresen zárja a „Fifth”-et, és megmutatja a Soft Machine későbbi munkáinak érezhetően melodikusabb, könnyebben befogadható irányát.
A doboscsere az alkotási folyamat közepén azt eredményezte, hogy a „Fifth” furcsa hangzásbeli hibriddé vált a Soft Machine színes diszkográfiáján belül: képtelen választani az álmos free jazz formák és a energikusabb jazz fusion szellemesség között, amely az album második felében kerekedik felül. Elton Dean a Howard-fiaskó és a „Fifth” megjelenése után megelégelte az egészet, és úgy döntött, hogy számára a Soft Machine-történet véget ért. Az utódja a Nucleus társalapítója, Karl Jenkins lett, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy a Soft Machine a „Six”-szel a helyes irányba lépett, sőt az 1973-as év legjobb brit jazzalbumáért járó Melody Maker-díjat is megkapta.
https://www.youtube.com/watch?v=AybdUezziyI
Felállás
Mike Ratledge – billentyűs hangszerek
Hugh Hopper – basszusgitár
Elton Dean – altszaxofon, saxello, elektromos zongora (2)
Phil Howard – dobok (1-3)
John Marshall – dobok (4-6)
VENDÉGZENÉSZ:
Roy Babbington – nagybőgő (4)
Produkció
Soft Machine
Számlista
1. All White (6:06)
2. Drop (7:42)
3. M C (4:57)
4. As If (8:02)
5. L B O (1:54)
6. Pigling Bland (4:24)
7. Bone (3:29)
