Yeah!

Az utóbbi évek anyagaihoz képest, főleg az X albumhoz mérten, ez a lemez átkozottul meglepő és üdítő. Csak úgy pezseg a rockos riffektől. Az ilyesmi általában vizenyős szokott lenni, ez viszont hihetetlenül jól sikerült. Valójában én sem rajongok az ilyen albumokért, ez mégis alaposan meglepett, pedig több mint húsz éve vagyok a Def Leppard hardcore rajongója. A srácok mindenesetre minden dalt leppardizáltak, a magukévá tették az összeset. A Don’t Believe A Word (eredetileg Thin Lizzy) című számban Joe hangja pillanatokra még magára Phil Lynottra is emlékeztet. Ha már énekeknél tartunk… Phil (Collen, gitáros) is elénekelt egy dalt… a Stay With Me-t (The Faces), és be kell vallanom, hogy az ének még „vadabb” is az eredetinél, ahol Rod Stewart csicsereg. Sok dal egyáltalán nem olyan, mint amilyennek az eredetiben ismerjük, de ahogy mondtam, a Leppardok a sajátjukká teszik, az eredeti szellem mégis megmarad. És az egész albumnál ez a legfontosabb: hűnek maradni az eredetihez, mégis a sajátunkká formálni a dalt. A Def Leppard ebben több mint sikeresen teljesített. Ez az album akár új fordulópont is lehet kereskedelmi szempontból, hiszen a Def Leppard karrierjének éppen a kereskedelmi oldala fakult egyre inkább a kilencvenes évek közepe óta, és megtörténhet, hogy a zenekar visszatér a régi pozícióiba, amelyeket az aranykorszakot jelentő nyolcvanas évek közepén foglalt el. Kevés előadónak sikerült „cover” albummal comebacket felmutatnia. Marad a remény, hogy a következő saját lemezen a srácok azt a rockos vonalat követik, amelyet ezen az albumon kijelöltek, és vége a „tévelygésnek”. Megjegyzés: Szlovéniában a YEAH! állítólag 2006 júniusának elején kerül a boltokba.