Előadó: Status Quo
Kiadó: Universal Music Group
Megjelenés: 2004
Értékelés: 5/5
A best of-ok milliós áradatában itt van egy újabb, amiért minden megveszekedett rajongó eladná a bal heréjét, ha kellene. Kicsit önéletrajzibb vonalra terelünk, hogy ne csak a történelmi keresztmetszet tartalmának puszta elemzése legyen belőle. Az idők egyik legkedveltebb rockbandájának összes nagy slágere két lemezen. Mi emeli a legendákat a többiek fölé, és mitől halhatatlanok? Oké, a hosszú megtett út és a hit a dologban, persze! Ők a „twelve bared boogie shuffle” mesterei, olyan egyedi dalok szerzői, amelyek mindössze két-három, maximum négy akkordra épülnek, egyszerűek, mégis robbanásig fel vannak töltve: az adrenalint azonnal az erekbe pumpálják, és megtöltik azzal a pozitív, jammelős ritmusú boogie-energiával, amely mellett – ha az épelméjűség határain belül vagy összerakva – egyszerűen nem bírsz egy helyben megállni, a tagjaid és a fejed magától táncolni és szabadon repkedni kezd. Meggyőzően elbánnak a hallgatóval, úgy, ahogy ebben a műfajban kevés zenekar próbálkozik.
A Status Quo nem a rockzenén keresztül énekli meg a fájdalmait, nem sajnálja magát, és nem teregeti ki a baját meg a világ miatti csalódásait. Eltökélten az emberek szívét akarja felgyújtani, megörvendeztetni és felszabadítani őket, hogy beleolvadjanak a forróvérű boogie driveba, amely tele van egyszerű left-right jam riffekkel, és szó szerint állandóan jó hangulatba lök. Ahogy mondom: akit mégsem sikerül megfogniuk, az keressen magának megfelelő terápiát, mert annak egyszerűen be kell lennie oltva a jókedv ellen. Emlékszik még valaki az izolai stadionban 2004-ben tapasztalt varázslatra, amikor a Status Quo a Deep Purple előtt lépett fel (sokan odaadnák a lelküket, hogy a headlinerek szerepe fel legyen cserélve)? A tömeg az egész pályán összefogott kézzel, eggyé olvadva ugrált az eszeveszett boogie-ritmusokra. 40 év telik majd el azóta, hogy Parfitt és Rossi találkozott a minehead-i Butlin’s holiday campben. Akkor ugyan mindketten a saját bandájukban püfölték a húrokat (Rossi a később Traffic Jamre átkeresztelt The Spectresben, Parfitt a The Highlightsban), de a találkozás sorsdöntő volt.
A sikertörténet Francis Rossi otthoni budijában kezdődik, ahol az illető, a helyiségtől végtelenül inspirálva, amelybe „kényszerűségből” került, megírja a Pictures Of A Machstick Men című számot, amely a zenekarnak az első UK top ten slágert hozza, és a pályafutásuk egyetlen amerikai Status Quo-slágere is lesz. A szerelem nyarán (1967) íródott, pszichedelikusan elszállt dal. Ezt a vonalat követi a „flower – power” korszak másik slágere, az Ice In The Sun is. Hamarosan azonban a zakókat, nyakkendőket és a szépen oldalra fésült frizurákat farmernadrág, rövid póló és hosszú üstök váltotta fel. A fiúk arról voltak híresek, hogy soha nem ismerték a színpadi cicomát: mindig úgy vonultak fel, mintha egyenesen az utcáról jöttek volna. Az 1970-es „Ma Kelly’s Greasy Spoon” lemezen (a Down The Dustpipe slágerrel) a Steamhammer-feldolgozásban, a Junior’s Wailingben már jelezték a jövő irányát, amely az egyszerűbben felépített rock felé vitte őket, és azt hamarosan a legapróbb részletekig kicsiszolták. Tiszta Status Quo-boogie! Ezt ugyanis egy álomszerű sikertörténet követte, és a zenekar pályafutása alatt több mint 120 millió eladott lemez.
Az élő legendák, Rick Parfitt és Francis Rossi a legendás fehér és zöld Fender Telecasteren! Ez a két fickó a Status Quo nélkülözhetetlen része, mióta csak létezik. Amerre ők mennek, arra megy a Status Quo. Ha egyikük nem lesz többé, a zenekar sem lesz. Úgy értem, a klasszikus Status Quo nem lesz többé. De semmi aggodalom, a „rock ’till you drop” elve szerint élnek, vagyis örökre az ügyüknek szentelték magukat. Magvasak, ahogy a nevük is magvas. Az vagy, ami vagy. Szilárd, ellenálló, minden rozsdának ellenálló acél, méltó a Status Quo (fennálló állapot) névhez, amelyet együtt építettek fel. Rajtuk kívül a felállásban ott van még Andrew Bown (billentyűk), aki szép darabot írt együtt a zenekarral a történelemből (például társszerzője az 1979-es Whatever You Want slágernek). Ő 1976-ban csatlakozott a bandához (de már 1973 óta dolgozik velük). Aztán a basszusgitáros John „Rhino” Edwards (nem sokkal a zenekar legendás Live Aid-fellépése után ugrott be, amikor a Quo a Rockin’ All Over The World című rombolóval nyitotta meg ezt a varázslatos eseményt, amiből a Live Aid himnusza lett). Edwards állítólag azért kapta a „Rhino” becenevet, mert bárhol is bukkan fel, körülötte minden összedől és leomlik, vele együtt. A zenekar legfiatalabb tagja pedig Matt Letley (dob), aki 1999-ben csatlakozott. Ez a felállás két teljesen új dalt is kínál ezen a válogatáson: a You’ll Come Around (kislemezen is megjelent) és a Thinking Of You viseli a Status Quo minden kiválóságát.
Az első lemez többnyire a hetvenes évek hagyatékát hordozza, ízlésesen összekeverve. Természetesen a Paper Plane-től kezdve, amikor a Status Quo az UK top ten listák örök vendége lett. Vagyis az evergreenek: Down Down, Big Fat Mama, Forty-Five Hundred Times, Break The Rules, Something About You Babe I Like, Roll Over Lay Down, Caroline és persze a Rockin’ All Over The World meg a Whatever You Want. Hogy a lemez retrospektív arculatához közelebb kerüljenek, olyan dalok is felkerültek, mint a Softer Ride, a Hold You Back, a Little Lady és a Don’t Waste My Time.
A második lemezről elmondható, hogy színesebb. A legutóbbi időszakkal nyit. A legfrissebb sláger, majd az remek Heavy Traffic (2002) összefoglalása, aztán ugrás a hatvanas évek végére, néhány virág a hetvenesekből, mint a Down The Dustpipe, a Wild Side Of Life, az In My Chair, a hagyományos népdal, a Gerdundula, majd tovább a nyolcvanas éveken át a Rock’N’ Roll, a Marguerita Time, a Burning Bridges, a What’s Your Proposin’, az In The Army Now, a The Wanderer, a nem jellemző ballada, a Living On An Island… És a kilencvenes évek, ahol különösen a fenomenális 21th Anniversary Waltz Pt1-medley gyújt, vissza a jelenbe. Összességében az „XS All Areas The Greatest Hits” egészen 40 dalt tartalmaz.
Persze elsősorban az „érett” korosztály pörög erre a válogatásra, de még elég fiatalok ahhoz, hogy többnyire a saját fogaikkal rágjanak. A kompilációnak főleg a mi apukáink és anyukáink fognak örülni. De ha egyszer megérzed a boogie drive egyedi varázsát, és közel engeded magadhoz – ami egyáltalán nem nehéz –, hogy megdobogtassa a szívedet, akkor egyszerűen ennyi. Az acélos, hajthatatlan lovasok lassan belépnek az ötödik évtizedükbe (négy már mögöttük van), és a történetnek nem látszik a vége, pedig már rég kiérdemeltek legalább egy emlékalbumot. Ez a retrospektív kiváló összefoglalása mindannak, ami a Status Quo, és ami volt. Egyben előrejelzése a stúdióalbumaik 1971 és 1983 közötti korszakának remaster kiadásainak, amelyek már 2005 januárjával megjelenni kezdtek. Az XS All Areas válogatás mindenkinek szól. Elég, ha megvan neked, és máris végigjárhatod a banda történelmének egy szép szeletét. Ha pedig ráadásul rajongó is vagy, akkor úgyis elképzelhetetlen nélküle. Igazán meleg ajánlás mindenkinek! Nem meditatív, de végtelenül bulizós és pozitív!
Számlista
CD 1.:
1. Caroline
2. Down Down
3. Paper Plane
4. Big Fat Mama
5. Roll Over Lay Down
6. Softer Ride
7. Don’t Waste My Time
8. Little Lady
9. Mystery Song
10. Rain
11. Break The Rules
12. Something About You Baby I Like
13. Hold You Back
14. Rockin’ All Over The World
15. Whatever You Want
16. Don’t Drive My Car
17. Again And Again
18. 4500 Times
19. All Stand Up
CD 2.
1. You’ll Come ‘Round (new track)
2. Thinking Of You (new track)
3. Jam Side Down
4. Creepin’ Up On You
5. Down The Dustpipe
6. Pictures Of Matchstick Men
7. Ice In The Sun
8. In My Chair
9. Gerdundula
10. Wild Side Of Life
11. Rock ‘N’ Roll
12. What You’re Proposin’
13. The Wanderer
14. Livin’ On An Island
15. Marguerita Time
16. In The Army Now
17. When You Walk In The Room
18. Burning Bridges
19. Fun Fun Fun
20. Old Time Rock and Roll
21. Anniversary Waltz Part 1
Az album játékideje: 154:14
