Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Entombed
Kiadó: Earache
Megjelenés: 1993
Játékidő: 35:10
Értékelés: 4.9/5
Már a Hollowman EP jelezte, hogy az Entombednél a megengedett és az elvárt határainak feszegetéséről van szó, a franchise-nak is beillő Entombed név pedig egyazon tető alá vonzotta és hozta a koszos bikeres hangzás rajongóit – kopott farmerben, Black Sabbath-felvarrókkal díszített mellényben – és a szaftos, adrenalintól fűtött death metal legvadabb hívait. A Wolverine Blues olyan lemez, amely a legigényesebb hallgatót is jóllakatja: az Entombed a harmadik stúdióalbumán a kreativitás petricsészéiben megemeli az akkoriban szokásos death metal-nyersesség, a HC, a punkos metal-származék és a teljesen egyedi, makacs eredetiség adagját. A fémhordókban kevert formula az abszolút élvezet halálos koktéljává áll össze, amelyben a soniktéri rétegeket a látszólag hangolatlan, riffektől függőséget okozó, iszonyatosan ízes gitárok, a megszállottan károgó, reszelős vokálok és a zümmögő basszussal átitatott, pusztító dobfutamok telítik. A megszállottság, az anarchikusan nemes sátánizmus, a vulgaritás, a rosszindulat és a miszantrópia vágtája bő fél órára a hangfalak elé szegez, ahol a felesleges vacillálás és az esztelen virtuozitás bonyolult futamaiban való elvesztegetés kevésbé terhelt, alternatív mellékutakon keres kiutat.
A hallottak imaginációja baljóslatúan hallgatható, az intézményes hittel való torokhangú leszámolás ősi oratóriuma pedig Lars-Göran Petrov torkából valójában úgy szól, mint Araya hiteles másolata – persze súlyos, gennyes hangszalaggyulladással. LG Petrov, a makedón gyökerű svéd énekesikon a brutalitás és a kíméletlen agresszió teljes spektrumát felvonultatja, a lemez pedig, amely egyébként simán beférne a polcon a Hellacopters klasszikus gyöngyszemei mellé, a thrashes árnyalatú svéd death metal ideáljait közelíti, ami az évek ellenére is élettel teli és időtlenül gyönyörű!
Menjünk szépen sorjában. Tomas Skogsberg kiváló produkciója (ő a baljósan szóló Sunlight Studio tulajdonosa, és egyebek mellett a Disfear lemezeit is „elkövette”) tíz dalból sző monumentális sort, korántsem egyhangú vagy unalmas egésszé. A kivételesség boncolgatása tehát máris kezdődhet a kivételes nyitódallal, az Eyemaster-rel. A gitárok sípolása után kitárulnak a pokoli alvilág kapui, Petrov bevezető, torokhangú penetrálása a koponyád boltozatába, aztán rakétagyorsulással merülsz el a lángok és a nyomorúság tengerében. A refrének közös esküdözésre és a nagy kibújó, maga Belzebub dicsőítésére valók. A death metal általában nem csoportos éneklésre való, engem viszont lenyűgöz a könnyedség és az addig összeegyeztethetetlennek tűnők természetes találkozása, így könnyen átadom magam a fekete nektár szürcsölésének, csaknem húsz évvel azután, hogy először megtapasztaltam a tiszta élvezet tornádóját. A Rotten Soil sludge-os, koszos folytatásként viszi tovább az imént megkezdett mészárlást.
https://www.youtube.com/watch?v=BJp6cfXHXsY
A vér a tarkódon csorog, a koponyádból kiözönlő, menekülő agyvelő pedig zümmög, ráhangolódva a lassított tempó jól adagolt dózisára és a kíméletlen organikusság gránitütéseire. Hallod már a sátáni esküdözést és a démoni hármas hatos suttogását? A lemezen két már hallott dal új verzióját kapod – a Hollowmant és a Wolverine Bluest –, és az utóbbival a teljes sötétség és őrület szférájába csöppensz. „What u believe / is the vanity u conceive / What u love u don’t pen / to put in a cage is to put to an end / Enamoured of the passion / life-sucking lust / u will never gain my trust” – szavak, amelyek megállíthatatlanul csorognak a hallójárataidba. Bemelegítés ez, amelyet a kulináris tökélyre vitt Demon a skandináv mesterségbeli tudás legjobbjával és legnemesebbjével ékesít, a lassú dobütések pedig a fémkeresztre szögeznek, megforgatnak, és a homlokodba, a seggedbe meg még ki tudja hova beleégetik a fejjel lefelé fordított pentagramot. A Contempt című dal alternatívát kínál a hagyományos, zaklatott, atmoszferikus death metal kiegyensúlyozott találkozásával. Ehhez csatlakozik a pretenciózus hard rock konvencionális dallamos imperatívusza, a kerozin új adagját pedig a Full Of Hell fecskendezi az ereidbe. „I’ve got sympathy for the devil / and demon is in my vein / I’m organized chaos / but don’t call me stupid I’m insane” – szövegek, amelyek nem igénylik, hogy drága időt vesztegess a szimbolikába és a metaforákba való elmélyedésre, hiszen nincsenek is! A Blood Songban a régi hangzás sabbathos transzfúziója új organizmusba erősíti a szaftos torzítások koszos diskurzusát és Petrov teljes vokális fölényét, amely a társaságot teljesen elhomályosítja, az említett Hollowman után pedig világossá válik, hogy vagy teljesen behódoltál az izzadsággal és vérrel átitatott bájnak, vagy elszenvedted a régóta tagadott ellenállás gyógyíthatatlan traumáit. „My hollow eyes / are staring down the hole/Jesus, Satan, Hitler / bought my soul / It’s rotten and sour / but it’s inside of me / I’ve got faith in the end / but you just can’t fuckin’ see” csendül fel az utolsó refrén előtt, hogy a történés démoni végkifejletbe billenjen.
A Heavens Die és a záró felvonás, az Out Of Hand acélmarokkal fog, amely higgadt zúzással elpusztítja az utolsó esetleges megmaradt töredékeket is abból az egykor kétkedő, lázadó, magából kinőtt kétkedőből, aki a lelkedben maradt. Petrov a maga módján folytatja leszámolását a keresztény butaságokkal, amelyet a közvetlenség, a groteszk egyszerűség és a heves antijézusi allergia tiszta, eredeti jeleinek hajszolása jellemez. Az Out Of Hand idézettel indul: „I am Jesus Christ!”, amire Petrov kíméletlenül így felel: „No you are not! You are fucking dead!” A fináléig alig három perc választ el, és felmeresztett középső ujjakkal, a szívedben a harag lángjaival a végére magad is helyeslően bólogatsz a képmutató vallási álláspont lehordására. „Jesus Christ / lord of flies / in disguise / FUCK!” Nincs mit hozzátenni! Lehet még a pokol ennél közelebb?
A Wolverine Blues az Entombed történetének harmadik felvonásaként a szélsőséges zenei műfaj egyik legjobb terméke. Az eszmények nincsenek elárulva, az esztétika nincs megsértve, nem hiányzik a játékosság és a közvetlen kritika, a me(n)tális oldalon pedig teljes kalóriatartalmú étkezést kapsz az izzadságtól átitatott garázs csúcshangzásából. A műfaj iránti szeretet és őszinteség az ilyen zenei alkotásoknak is köszönhetően él tovább, amelyek egy már nem létező korszakot jelöltek meg, és belevarrták magukat egy történetbe, amelyet máig követhetünk. A DNS így még nemesebb, a fenevad pedig elbűvölően vonzó az évtizedes érlelődés után is! Ha vagy egy kicsit is hozzászoktál az igazi metalhoz, ezt a lemezt egyszerűen nem hagyhatod ki!
Felállás
Lars-Göran Petrov – ének
Nicke Andersson – gitár, dobok
Uffe Cederlund – gitár, tamburin
Lars Rosenberg – basszusgitár
Alex Hellid – gitár
Produkció
Tomas Skogsberg
Számlista
1. Eyemaster
2. Rotten Soil
3. Wolverine Blues
4. Demon
5. Contempt
6. Full of Hell
7. Blood Song
8. Hollowman
9. Heaven’s Die
10. Out of Hand
