Előadó: Rhino Bucket
Kiadó: Acetate Records
Megjelenés: 2011
Értékelés: 3.5/5
A los angelesi, szarvas vastagbőrű keményrockerek, a Rhino Bucket ismét lecsaptak: a előző stúdiólemezüket, a „The Hardest Town”-t (2009) népszerűsítő sikeres turné után láthatóan elég lendületet és munkakedvet gyűjtöttek, így az alkotói energia megmaradt, és másfél év elteltével elkészült a hatodik Rhino Bucket stúdióalbum „Who’s Got Mine” címmel.
A tizenegy új dal az európai turné után született, amellyel 20 év után először látogattak el az óvilágba. Producerük Doug Boehm volt, aki a Dirty Sweet és a The Vines csapatával való munkáiról ismert! Ha már a tényeknél tartunk: ez összesen a harmadik Rhino Bucket-album az Acetate Records gondozásában, a harmadik, amelyen a Kix gitárosa, Brian „The Damage” Forsythe játszik a felállásban, és az első, amelyen Anthony „Tiny” Biuso dobos már állandó tagként szerepel. Úgy tűnik, a legutóbbi turné alatt remekül összecsiszolódott a bandával. Említsük meg, hogy az előző albumon, a „The Hardest Town”-on a legendás Simon Wright (az AC/DC, a DIO, az MSG és az UFO egykori tagja) dobolt, ami az 1994-es „Pain” után a második közreműködése volt a Rhino Bucketnél. A felállásban az eredeti tagok közül ma Georg Dolivo van jelen énekesként és ritmusgitárosként, valamint Revee Downes basszusgitáros.
Elég volt a száraz tényekből! Térjünk gyorsan a „Who’s Got Mine” anyagára. A Rhino Bucket ezzel egy milliméternyit sem változik. Továbbra is az AC/DC egyfajta Los Angeles-i változata maradnak. A riffek egyszerűek, a szólókat sem kell bonyolult egyenletekkel megfejteni! A banda minden lapot az egyenes rúgásra és lüktetésre, a kézenfekvő megoldásokra, a vakmerőségre és az egészséges rock n’ roll arrogancia hiteles alakjára tesz fel.
Az első figura, amely kikövezi az utat ehhez a hozzáálláshoz, mindenképp Dolivo hangja, aki mérgesen magas visításával, Brian Johnson legjobb éveit idézve, üzemanyagot önt a hörgő versenyautó mohó tankjába, amellyel a srácok tébolyognak. Dolivo hangjában ott van az a „részeges kipárolgás” is, amely egyszerre pimasz, tiszteletlen, és az eredendő bűnre csábít. Heuréka – Bon Scott-i báj! Egyetlen torokban tehát két AC/DC-énekest is „hallhatunk”.
Az album egyetlen frekvencián üzemel. Mindent vagy semmit. Semmi ballada. Csak megállíthatatlan rock n’ roll dübörgés összevissza! Az ember azon töpreng, hol voltak ezek a srácok, amikor feltűntek az ausztrál AC/DC-klónkölykök, az Airbourne, mert az ő habitusuk és hangjuk jóval kevésbé naiv, mint az említett párhuzam. Nemcsak a versszakokban érezni több érettséget, ami arra utal, hogy a fiúk már a nyolcvanas évek óta a pályán vannak, hanem abban is, hogy bármennyire az AC/DC-t idézi a stílus, nehéz olyan riffet (gitárfrázist) találni, amely szerkezetében közvetlenül a legendákra emlékeztetne, ami az Airbourne esetében egyáltalán nem nehéz. Tehát világos, ki volt mindig a tanár, és ki lesz nyilván mindig a tanítvány.
A lüktető riffáradat szaftosságát és dinamikáját erogén módon egészíti ki a terjedelmes ritmusszekció, amely remekül kitölti a hangkép spektrumát. A basszusmenetek egyenesek, direktek, szaggatottak, a produkcióban mégis rendkívüli melegséget kapnak, és világosan kiemelkedik a vasbetonon át rázó és vágó, lüktető hatás! Biuso Simon Wrighthoz hasonlóan olyan dobos, aki az egész test izomzatának munkájára támaszkodik. Számára a helyes technikák tanulása szóba sem jön, elég a húzós példakép (Bobby Rondinelli, Vinnie Appice, Simon Wright…). Összességében, és elsősorban Georg Dolivo hangjának elpusztíthatatlan jellegzetességeinek köszönhetően a „Who’s Got Mine” egy újabb Rhino Bucket-album, amely teli tüdőből lélegzi a hiteles rock n’ roll kicsapongást, és amellyel a Rhino Bucket ugyanott marad, ahol az 1990-es „Rhino Bucket” című bemutatkozó stúdiólemezükkel is volt.
A „Who’s Got Mine” megerősíti a visszatérő banda státuszát. Ezzel a lemezzel a Rhino Bucket megőrzi minden hitelességét, és az AC/DC és a Rose Tattoo klasszikus hangzásának kedvelői kapnak egy újabb cukorkát, amelyet szívesen betesznek privát lemezgyűjteményükbe. És ne felejtsétek: a „Who’s Got Mine” is úgy van felépítve, hogy azonnal világossá tegye a következőket. A Rhino Bucket koncertbanda, és az energiájuk akkor éri el a maximális hatást, amikor a srácok a színpadon állnak. Közvetlenebb, szókimondóbb, őszintébb és tálcán kínáltabb nem lehet a rock n’ roll, valahányszor erre a fogalomra gondolunk. Végtelenül koszos, ugyanakkor végtelenül rabló! Ez az új Rhino Bucket-album. Reméljük azt is, hogy a bandának az új aktivitásokkal (turnék, új albumok) sikerül áttörnie, és felhívja az európai közönség szélesebb körének a figyelmét legalább arra, hogy nem minden arany, ami Airbourne.
Felállás
Georg Dolivo – ének, gitár
Brian Forsythe – gitár
Reeve Downes – basszusgitár
Anthony „Tiny” Biuso – dob
Produkció
Doug Boehm
Számlista
1. Message In My Bottle
2. Lifeline
3. Back To Nowhere
4. Drive Thru Liquor
5. Who’s Got Mine
6. Her Way
7. Joke’s On You
8. Chase The Case
9. Hollywood And Wine
10. Something For Nothing
11. Rare Beauty
