Előadó: California Guitar Trio
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2004
Értékelés: 4.5/5
Az album törékeny finomsággal nyit: a The Marsh címe harmatcseppekkel, brekegő békákkal és bólogató nádasokkal teli képet fest. Hogy a srácok Fripp iskoláját is megjárták, az leginkább a második dalban, az Atlantisban derül ki, ahol a kiváló, finom akusztikus szövés után valamikor három perc körül egyből átcsapnak valamibe, ami pontosan úgy hangzik, mint amit a King Crimson csinált a nyolcvanas években (a betét a King Crimson-szám, a Frame By Frame felé kacsint). Az egyik legszebb galaktikus kísértés a álmatagon lebegő Mee-Woo-ban bújik meg, kozmikus „slide-olással” a fretless basszus mentén, amit nem más szólaltat meg, mint Tony Levin (Peter Gabriel, King Crimson). A produkció rendkívül tiszta és áttekinthető. Levin mindössze négy napot szánt rá. Ez jól mutatja a CGT kivételes stúdióbeli összeszokottságát. Igazán fémes csengésű, csupasz akusztikus húrokat hallhatsz, amelyek hol vékonyan, kifinomultan szólnak, a következő pillanatban viszont villámgyorsan megcsördülnek. Ha már úgyis minden a King Crimson körül forog, azt is megemlítem, hogy a CGT ügyesen bánik a gitárszintetizátorokkal, amelyek nagyon közel állnak Fripp „holdkomp-hangzásához”. Ezt főleg a Cosmo Calypso bizonyítja, ami temperamentumosan, hancúrozva indul, aztán a folytatásban a CGT egyenesen a felhők fölé repít minket.
A Prelude Circulation BWV 998 barokk időket idéz, és hihetetlen, hogy a gitárok úgy szólnak, mint egy barokk csembaló. A három gitár valójában úgy szól, mint egy zenekar. Végig. És pont ez a CGT-sztori igazi vonzereje. A ritmus- és basszusvonalak szerepében a gitárosok ördögien jól helytállnak, hiszen sokszor úgy szólnak, mint egy cselló, amelyre aztán ráépül az alapmotívum, így rendkívüli mélységet kap a hangkép. A lemez csúcspontja a hatodik szám, a drámai Cantharis, amely a legkísérletezőbb, és rendkívül szellemes módon fog össze egy színes palettányi különböző zenei stílust. A dal progresszív felfedezőútján izgalmasan kanyarog, kiszámíthatatlanul hullámzik ide-oda (a kelta népzenei dallamoktól a spanyol flamencóig). És hogy az egész véletlenül se hangozzon túl akusztikusnak, a srácok a Red Iguana című számmal fűszerezik meg a lemezt, amely a Cantharis mellett a másik különleges, kísérletező kitérő: egy heavy torzított résszel, ami lustán, mégis impozánsan hömpölyög végig a dalon
Persze ezúttal sem maradtak el a feldolgozások. Ha az előző lemezen a Yes és a King Crimson játszott szerepet, most a countrys klasszikus, a Ghost Riders In The Sky került terítékre, amelynek közepébe beleszőtték a Riders On The Storm című The Doors-számot. Mesterien megoldott az átmenet, amit észre sem veszel, aztán egyszer csak a The Doors kellős közepén találod magad.
Szóval olyan zenekarról van szó, amelynek nem célja a nyaggatás. A zene elég összetett, de közben nagyon is hallgatható. A kettőből pont a megfelelő arány egyben. A zenekar célja elsősorban az, hogy a maga egyedi jelenségével megmutassa, mi mindent lehet elérni mindössze három folk gitárral. A CGT rengeteg mindent ötvöz a barokktól és a jazztól kezdve a különféle etno-folk elemeken és neoklasszikus fogásokon át egészen a kaliforniai „szörfös” kirándulásokig. Röviden: a „White Water” csemege minden zenei finomságokra éhes hallgatónak. Az instrumentális zene rendkívül felszabadító, ugyanakkor tele van egyedi sajátosságokkal és frissességgel, mert úgy, mint a CGT, senki sem szól ezen a bolygón. Összetett, de egy szuszra szemtelenül „invazív” a fülnek! Tökéletes akusztikus elegy!
Felállás
Hideyo Moriya – gitár
Paul Richards – gitár
Bert Lams – gitár
Számlista
1. The Marsh (4:59)
2. Atlantis (4:13)
3. Skyline (4:22)
4. Mee-Woo (3:18)
5. Prelude Circulation BVW 988 (2:52)
6. Cantharsis (3:10)
7. Cosmocalypso (3:53)
8. Whitewater (3:57)
9. Led Foot (4:17)
10. Relative Illusion (3:39)
11. Red Iguana (3:12)
12. Ghost Riders On The Storm (3:22)
Az album hossza: 43:34
