Előadó: Running Wild
Kiadó: Sanctuary Records
Megjelenés: 2003
Értékelés: 4/5
Egy jó tanács rögtön! Tedd fel a fejhallgatót, és tekerd fel ezt a dupla lemezt, amennyire csak bírod. A Running Wild esetében a „Rivalry” (1998) óta nem rázott meg ennyire semmi, az volt a zenekar utolsó klasszikus manifesztuma négytagú felállásban. Ez a válogatás nem azzal a céllal készült, hogy „best of” legyen, hanem kizárólag azért, hogy megmutassa, mi volt a Running Wild a húszéves fennállása alatt, és mi a Running Wild ma is. Rock’n Rolf makacs fickó, de egy olyan művész, aki nélkül nem létezne a Running Wild, és szerény véleményem szerint olyan énekes, akinek a hangja Chris Boltendahl (Grave Digger) mellett a legőszintébben sugározza a heavy metalban a haragot és az eszeveszett dühöt. Legalábbis a teuton heavy metal keretein belül, amely az elmúlt 20 évben Németország talaján kifejlődött.
A produkció? Teljesült a kívánság! A maximumra tekert, előtérbe tolt gitárok, a pörölyként záporozó dobolás, amelyet sokkoló erejű dupla lábgépezés turbóz fel, kiváló kontrasztot és a zenekar jellegzetesen romboló hangzását adja. Fénysebesség! Gyors, gyorsabb, Running Wild! Egyértelműen. Az ének valahonnan a háttérből szűrődik be a produkcióba, mintha egy zárt telefonfülkéből jönne. Ezek a Running Wild kalózai! Érzed a puskapor szagát a levegőben, amit csak az Under Jolly Roger tud megidézni? Rock’n Rolf úgy döntött, hogy kicsit átdolgozza az eredeti felvételeket. Ennek érdekében újra eljátszotta a riffeket, a kettős tercharmóniákat, sőt a legtöbb szám basszusvonalait is. Érintetlenül csak azok a dalok maradtak, amelyek a „Black Hand Inn” (1994) lemezről származnak. A válogatáson négy dalt a zenekar teljesen újra felvett.
És mi a tüzes tartalom? Kaptunk két soha ki nem adott dalt, amelyeket a jelenlegi felállásban vettek fel, Bernd Aufermann gitáros nélkül (az összes gitárt Rock’n Rolf játszotta fel). Az első a Prowling Werewolf a „Gates To Purgatory” (1984) megjelenése előtti időszakból. Hihetetlen, de úgy szól, mintha tegnap írták volna, és nem húsz évvel ezelőtt. A másik csemege az Apocalyptical Horsemen, amelyet eredetileg az „Under Jolly Roger” (1987) lemezre írtak. Valószínűleg érdekel (vagy akár aggaszt is), hogyan közelítette meg Rock’n Rolf a Running Wild mai hangzását. Az összes újra felöltöztetett régiség közül az Apocalyptical Horsemen szól a legközelebb a „The Brotherhood” (2002) hangzásához. A „Branded And Exiled” (1985) lemezről mindkét dalt, a címadót és a Mordort, Rock’n Rolf, Peter Pichl basszusgitáros és Matthias Liebetruth dobos játszotta fel újra. Hallva ezt, semmi kifogásom nem lenne az ellen, ha az új Running Wild-felállás az első két lemezt teljes egészében még egyszer felvenné, ami azt jelenti, hogy kiváló munkát végeztek! A többi dal örökségébe csak Rock’n Rolf maga nyúlt bele.
Az első két lemez dalai (a már említetteken kívül a Prisoners Of Our Time és a Genghis Khan) az új köntösben fenomenálisan szólnak, és most már büszkén megállják a helyüket mindaz mellett, amit a zenekar az „Under Jolly Roger” óta kiadott. Vagyis az új riffruha hatása a zenekar 1984 és 1986 közötti időszakának dalain a legszembetűnőbb. Valószínűleg erősen aggódsz, hogy közben valami elromlott. Felesleges félned! A Running Wild egy szikrányit sem veszített a lángjából. Ellenkezőleg! Az új hangzás a legharsányabb fényben mutatja be a Running Wildot: pusztítóan frissen, borotvaélesen, újjáélesztve, és mint mindig, a végletekig dühödten.
A hangzás öl! Rolf mesterien igazította az újonnan eljátszott részeket a produkciós sajátosságokhoz, amelyek a Running Wild karrierje során lemezről lemezre mások voltak. A felújított basszusvonalú dalok közül külön kiemelkedik a Little Big Horn, amelynek hangzása a „Blazon Stone” (1991) eredetijéhez képest, ami produkciós szempontból főleg a magas hangokat fedi le, most a teljes hangspektrumot átfogja. A basszus így pulzálva lüktet, és az alacsonyabb hangfekvésben is végig tisztán hasít. A megújított gitárriffek közül biztosan kiemelkedik a Raise Your Fist. A dal az első lemez igazi „Bad Reaperje”!
Ha az első CD a zenekar fejlődését kerekíti le a kiindulópontjától, amikor főleg rövid, éles, kapásból ütő számokat írtak, majd egyre több epikus és pompázatos elemet vittek a jellegzetes stílusukba, a második lemez egy olyan zenekart idéz meg, amely felfedezte a megfékezhetetlen agresszió ördögi izzása és az epikus díszítések összhangos ötvözésének hatékony képletét. Egyúttal bátran kezdtek mini epikus költeményeket alkotni, amelyek mind megőrizték a zenekar ütőerejét.
Rock’n Rolf a második lemez dallistájának összeállításánál zseniális húzásra szánta el magát. Minden lemezről, amely az elmúlt 11 évben készült, két dalt vett. Mégpedig egy halálos sebességű széttépőt, és mellé egy „lágyabb” színezetű epikus kompozíciót. A dalokat amúgy kronologikus sorrendbe tette, mert a válogatás címe mást nem engedett, mégis kivételes dinamikai kontrasztot teremtett a lemezen. Így a zuhanórepülésben érkező Whirlwindet a Running Wild egyik legszebb mini eposza, a Treasure Island követi, a Black Hand Inn után első osztályú villámcsapás következik a derült égből, a Privateer, az epikus fantasztikum Ballad Of William Kid után az ultragyors repesz, a Firebreather, az újra felpörgő Victory mellé apuka Rock’n Rolf a pompázatosabb Tsart tette, a Welome To Hellt pedig összekapcsolta a The Brotherhooddal, azzal a barokk csembalóval ízlésesen megbolondított kompozícióval. Az egyetlen kivétel a „Masquerade” (1995) két darabja. Ez az a különleges Running Wild-lemez, amely a legkompromisszumtalanabb rövid gyújtózsinórok összeállításaként ismert, és amelyek bombáról bombára lyuggatják a hallgató koponyáját. A Lions Of The Seáról (a „Masquerade” vitathatatlan csúcsa, amely az általában magas feszültség mellett akusztikus intrót is tartalmaz) és a Black Soulról beszélek, ők találtak helyet ezen a válogatáson.
Általánosságban a Running Wild lemezei a múltban olyan hangzásképet kínáltak, amely főleg a magas hangok lefedésére volt irányítva. Minden magasan szólt. A riffelés, a dobok, az ének, és ráadásul még a basszusgitár is. Rock’n Rolf ezúttal a 26 dalát fenomenálisan produkálta meg, hiszen az új zenei arculatuk a teljes hangspektrumot kitölti, az alacsony hangfekvéseket is beleértve. Ráadásul Rolf a „The Brotherhood” megrontott hangzású lemezéről mindkét dal gitárriffelését és basszusvonalait is megfeszítette. Most ez a kettő is igazán élőn szól, mert az új produkción át sikeresen elfedik a dobgép bádogos hangját. A dalok, amelyeket elhallgattam, de helyet kaptak a válogatáson, még: Blazon Stone („Blazon Stone”, 1991), Riding The Storm, Bad To The Bone (mindkettő a „Death Or Glory” lemezről, 1989), Port Royal, Conquistadores (mindkettő a „Port Royal” lemezről, 1988) és Under Jolly Roger („Under Jolly Roger”, 1987). A fantasztikus válogatás lenyűgözi majd az összes RW die-hard rajongót, ugyanakkor nagy valószínűséggel megbabonáz egy-két újonnan sült metalost is.
Produkció
Rock’N’Rolf
Számlista
CD 1.:
1. Prowling Werewolf(04:13)
2. Genghis Khan (04:10)
3. Prisoners Of Our Time (05:23)
4. Branded & Exiled ’03 (03:58)
5. Mordor (04:41)
6. Under Jolly Roger (04:44)
7. Apocalyptic Horsemen(04:38)
8. Raise Your Fist (05:31)
9. Port Royal (04:14)
10. Conquistadores (04:48)
11. Riding The Storm (06:30)
12. Bad To The Bone (04:48)
13. Blazon Stone (06:32)
14. Little Big Horn (04:58)
CD 2.:
1. Whirlwind (04:55)
2. Treasure Island (11:15)
3. Black Hand Inn (04:33)
4. The Privateer (04:22)
5. Lions Of The Sea (05:50)
6. Black Soul (05:21)
7. Firebreather (04:04)
8.Ballad Of William Kidd (8:42)
9. Victory (4:49)
10. Tsar (7:08)
11. Welcome To Hell (04:35)
12. The Brotherhood (06:46)
Az album hossza: 141:28
