Whips and Roses Vol.2

0 18

Előadó: Bolin, Tommy
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 3.5/5

Tommy Bolin. Ki???

Azoknak a fiataloknak, akik még sosem hallottak róla, vagy furcsán cseng nekik a név, következzen egy rövid bemutatás erről a szupergitárosról, aki sajnos nagyon-nagyon korán távozott a bolygónkról. „But heroes die young!” Nem így van?

Tommy Bolin 1951-ben született, és már 20 évesen megalapította az Energy nevű fusion jazz-rock-blues formációt. Később a The James Gangben Joe Walsh helyét vette át a gitárosként, és két albumot vett fel a zenekarral. 1975-ben kiadta Teaser című szólódebütjét, és közreműködött a Deep Purple Come Taste The Band albumának felvételein. 1976-ban nekilátott a második lemezének, a Private Eyes-nak, amelynek eredetileg dupla albumnak kellett volna lennie, de anyagi gondok miatt végül egyetlen lemezként jelent meg. Az ezt követő turné sajnos az utolsó volt: mindössze 25 évesen halt meg tiltott szerek túladagolásában, vagyis sör, pezsgő, kokain és heroin koktéljában. Hogy képet kapj arról, milyen volt mindez 30 évvel ezelőtt, kattints a következő linkre: http://www.tbolin.com/audiovideo/index.html

Ezúttal Bolin remasterelt kiadványa, a Whips and Roses 2 kerül elénk, a végre megjelent Tommy Bolin masters series box set részeként. Ez a lemez a legszebb keresztmetszetet nyújtja Bolin „sajnos túl rövid” életművéből, és két bónuszszámával együtt minden igazi virtuóz gitárzene-rajongónak való album. A lemez dalainak többségét hosszú, kísérletező, szinte illuzionista gitárbetétek hatják át.

Az albumon hallható Homeward Strut és Sooner Or Later minden Bolin-kedvelő számára a legismertebb dalok közé tartozik. Szerintem pontosan ebben a két számban mutatja meg Bolin a teljes tudását és ragyogását. Játékstílusa ráadásul leginkább a híres Taste trióra emlékeztet.

A lemez csúcspontja kétségkívül a tizennégy perces jam, a Bagitblues Deluxe, amelyben szoros zenei rokonságot mutat Jimi Hendrixszel. Különösen érdekes a slapping technika használata a gitáron. Jimihez hasonlóan Tommy sem bánt túl kesztyűs kézzel a hathúros hangszerével. A már említett dalban Bolin úgy improvizál, mint az ördög, a végén pedig egy lassú, délies blues témába csap át, amely a legjobb esetben is az Allman Brothers Band hatását tükrözi. Ezután jön a Lotus, amely egy hendrixes hangulatú lassú blues intróból, slide-átvezetésekből tör a súlyosabb részek felé, a végén pedig átmegy a vijjogó Journey 2-be, ami ismét igazi csemege az ún. gitárfrikeknek. A második bónuszszám, a Tommy’s Got Da Blues érdekes oldie blues hangulatot idéz. A dalban délies hangsúlyú ének szól honky tonk zongoradallammal, kötelezően megtámogatva pumpáló basszusvonallal a háttérben, és persze a nélkülözhetetlen, szaggató Bolin-gitárbetéttel. Az utolsó bónuszszám, egyben a Whips and Roses 2 záródala a Some People Call Me címet viseli. Kaotikusnak és üresnek hangzik, a hangzása pedig mintha egy üres sörösdobozból szólna. Az ok valószínűleg az, hogy egy feldolgozatlan demofelvételről van szó egy koncertfellépésről, amelyet eredetileg egyetlen mikrofonnal rögzítettek. Megmutatja az akkori Tommy Bolin-hangulatot, egyszerű, bluesos gitárszám orgona- és szaxofonszólóval. Személy szerint nem értem, miért került fel egyáltalán a lemezre, hiszen a háttérben a stúdiósan feldolgozatlan, üvöltöző és fütyülő közönség teljesen elnyomja.

Összefoglalva: jó, hallgatható album, igazi rockgitár-rajongóknak. Mégis ott van benne az az űr, amelyet ez a fiatal előadó és szerző hagyott maga után, amikor túl fiatalon itt hagyott minket. Akarva-akaratlanul adódik a kérdés, mit adhatott volna még nekünk? Biztosan sokkal többet, mint amennyit sajnos kaptunk. Szerencsére két új Bolin-album maradt nekünk, amelyen Tommy igazi gitáristénként játszik és ragyog, és az egyik ezek közül a Whips and Roses 2.

Számlista

1. The Grind (3:25)
2. Crazed Fandango (5:01)
3. People, People (6:08)
4. Homeward Strut (3:41)
5. Sooner Or Later (4:18)
6. Bagitblues Deluxe (14:23)
7. Spacy Noodles (2:26)
8. Lotus (6:02)
9. Journey 2 (3:48)
10. Bolin`s Boogie (2:37)
11. Tommy`s Got Da Blues (9:10)
12. Some People Call Me (13:12)

Az album hossza: 74:32

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik