Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Adimiron
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2009
Játékidő: 58:43
Pontszám: 3.5/5
Az Adimiron még nem is olyan régen teljesen ismeretlen volt az átlagos hallgató radarján, a Death Angel legutóbbi látogatása óta azonban – nem kis részben a zenéjük tolakodásmentes, nagyon profi marketingjének köszönhetően – a fiatal olasz kvintett nálunk is magára vonta a figyelmet. Először is érdemes megjegyezni, hogy a hangzás római légiósainak ez a párosa második nagylemezén, a When Reality Wakes Up-on minden, csak nem szokványos thrash-termék. Az Adimiron ugyanis olyan zenekar, amely még ma is a magának leginkább megfelelő zenei kifejezésmódot keresi, kreativitását pedig különféle formátumok poharaiba töltögeti. Több arcuk van, mint amennyit egyetlen műfaj megenged, egy ilyen megosztott zenei személyiség pedig nehezen épít gránitszilárd alapot a lelkes hallgatók népes táborának. Csupán kísérletezésről van hát szó, vagy a valódi énünk és hangunk keresése olyasmi, amiért aggódnunk kellene?
A zenekar 1999-ben alakult, és ebben a legzsengébb korszakban még grindos death metalos beállítottságúak voltak. Ennek a fokozatos kibontakozásnak, a zene magjához vezető különféle megközelítések ébredésének a terméke az Everlasting Fight demófelvétel, az Eclipse EP és a Burning Souls debütalbum. Ebben az átmeneti korszakban, amelyet gazdag progresszív rétegekkel és hangszeres részekkel teljes pompájában és zamatosan mutatnak be a When Reality Wakes Up lemezen, a mellkasban egy Nevermore-os szív kezdett dobogni, ma viszont az Adimiron a tiszta matematika, a brutalitás és a Meshuggah-stílusú képek hibridjének elkötelezettje. Lépjünk inkább egyet vissza, mert most ennek a progresszív thrash közti korszaknak szenteljük minden szerető figyelmünket!
https://www.youtube.com/watch?v=Ae9HT0u4z6I
A lemezt a Desperades nyitja, amelyet teli, megvillanyozott produkció jellemez. A ritmusmatematikus Alessandro Castelli és Danilo Valentini felvillanyozott gitárkettőse, a fiatal négyhúros, Maurizio Villeato zsíros basszusa és Federico Maragoni dobos jó adag puskaport szór a szenvedélyeitek felcsigázásához. A gond az amúgy nagyon pontos és jól szóló énekesnél, Andrea Spinellinél jelentkezik, akinek krónikus gondjai vannak az angol kiejtéssel. Bár hangi képességeinek skáláján teljesen méltón veszi fel a versenyt Warrel Dane érdes hangjával, hiányzik az i-ről a pont, és a szövegek is lehetnének természetesebben csengők. Kerozinosabban, élesebben szól a Wrong Side Of The Town, amely a gitárok poszt-thrashes szépségével hatol mélyre, Opeth-ízekkel fűszerezett módon. A nyitóriff után a csalódás következik, meglehetősen semmitmondó szövegbeli locsogás képében. A Forgiveness még fájdalmasabb hallgatnivaló, mert jóval kevesebb a torokhangos rész, a zene oratóriuma pedig feleslegesen fékezi a sebesség iránti szenvedélyes vágyat. A személyes kedvencem ezúttal a Choice For a Mask, amelyben egyszerre van jelen az érzékiség és egy kicsit kevésbé csillogó torzítás – epikus módon. Felejtsük el egy pillanatra a szavak kiejtését és a kissé esetlen mondatszerkezeteket, lépjünk ki az angollal megterhelt közösség pozíciójából, és sugározzuk át magunkat az X bolygó semleges talajára: ott az egész teljesen működőképes és dallamilag meggyőző. Egy szemernyi hiány sincs abból, ami miatt ne adhatnánk át magunkat teljesen az élvezetnek és a zenének. A Mindollban a közel-keleti ritmika vagy a valaha ostromlott római provinciák zenéjének visszhangja bizsergeti meg az embert. A hallgatás csodálatra méltó elemei kétségkívül a kiváló, számos, változatosságukban és színességükben megfoghatatlan gitárriffek. Nagy piros pontot a lemeznek Federico Maragoni dobos ad ügyes ritmikájával, valamint a stílusok és a ritmikai metrum váltogatásával. Sok a komplex szerkezet, amely nem nyújt vigaszt, a jövőbeli változások beharangozásában pedig még kevesebb a vigasz. A Das Experiment diszharmóniája világosan jelzi a hajlamot a gordiuszi csomók bonyolítására a genetikai kód amúgy sem egyszerű spiráljában. Sajátos szórakozásról és szilárd bátorságról tesznek tanúbizonyságot a srácok a lemez egyetlen feldolgozásának kiválasztásakor. A Prodigy a brutális elektronikával és a Spitfire dallal az Always Outnumbered, Never Outgunned lemezen már a meglehetősen távoli 2004-ben úttörő munkát végzett, az Adimiron pedig a metálváltozatával nem tesz velük igazságtalanságot, az elektronikus punkot szépen ráigazítja a metálbrutalitásra. A címadó dal elektronikus samplekre és gyöngyöző forrásvízként tiszta gitárhangokra támaszkodik. A hangszeres közjáték a Still Winter Within című dallal folytatódik, amely színpadias túlzásaival nem fokozza a korábban megrajzolt hangulatot. Ehhez az Endevouring melankóliája sem járul hozzá, ahogy a záró felvonás, egy világűrbeli szupernóva pompázatos robbanása sem a Flag Of Sinners dallal. A ritmus csipkésen giccses, az Adimiron pedig ahogy kell, úgy uralja a hangokkal való játékot, de a lemez a rossz sorrend, illetve néhány nyilvánvalóan teljesen felesleges, kacskaringós töltelékszám miatt meglehetősen vegyes érzésekkel hagyja a hallgatót.
Nincs semmi kifogásom a skizofrénia ellen, a bonyolítás ellen sem, hiszen tonnaszám van belőle Heavy Davy és SYL életművében. A ritmusmatek sem undorít, és az sem, amikor valami a végletekig gyorsul, majd szinte falig fékez – ebből rengeteget hallani a jazzben, a metalcore-ban és annak nyersebb, death-os változatában, vagy a Meshuggah- és Despised Icon-féle bonyolítás világában. Az érzések következetlensége zavar, mert a megtörő emelkedések és zuhanások szinuszgörbéjében nem tudod, serkentőt vagy nyugtatót vegyél-e be, a zenekar pedig időnként túlzásba viszi az adagolást a zenei hashajtóival, így a végeredmény zavarba ejtő, és egy halom megválaszolatlan kérdést hagy a harmadik, negyedik vagy akár ötödik lemezre. Hogy mit tartogat még az Adimiron, azt ugyanis az idő mutatja meg, a lelkes hallgatóság türelmét és jelenlétét mérő homokórák pedig közelednek a végső igazság kataklizmikus pillanatához!
A kritika a RockLine és a Rock Hard Slovenija együttműködésében készült.
Felállás
Andrea Spinelli – ének
Alessandro Castelli – gitár
Danilo Valentini – gitár
Federico Maragoni – dob, ütőhangszerek
Maurizio Villeato – basszusgitár
Produkció
Adimiron & Luigi Stefanini
Számlista
1. Desperates
2. Wrong side Of The Town
3. Forgiveness
4. Choice For A Mask
5. Mindoll
6. Das Experiment
7. Spitfire
8. When Reality Wakes up
9. Still Winter Within
10. Endevouring
11. Flag Of Sinners
