War Eternal

Szerző: Primož Novak

Előadó: Arch Enemy
Kiadó: Century Media
Megjelenés: year_month
Játékidő: 47:29
Értékelés: 3.5/5

Az utóbbi években eléggé felforrósodott a hangulat az Arch Enemy háza táján. 2012-ben ismét távozott a zenekarból Christopher Amott gitáros (először a Doomsday Machine album után, 2005-ben hagyta ott a bandát), aki a kezdetektől a csapat tagja volt. Az ő helyére Nick Cordle lépett, aki korábban a technikásabb Arsisben bizonyított, így Chris helyét méltó módon sikerült betölteni. A zenekar ezalatt szép számú turnét abszolvált, tavaly pedig megkezdődött az új album, a War Eternal írása, a Khaos Legions (2011) utódjáé.

Idén márciusban aztán sokkolt az Arch Enemy: 14 év után távozott a karizmatikus énekesnő, Angela Gossow, akivel a zenekar felépítette az arculatát. Angela menedzserként ugyan megmaradt a csapat mellett, a banda viszont bejelentette, hogy új énekest szerzett, méghozzá a fiatal és szexi Alissa White-Gluzt, aki korábban a metalcore-os beütésű The Agonistban keresett kenyeret. A bejelentés idején az album már fel volt véve. Sok találgatás indult be, de az első bemutatott szám, a War Eternal után tiszta lett a kép: a zenekar méltó pótlást talált, annak ellenére, hogy Alissa hangszíne (és hajszíne) más, mint az elődjéé.

Alissa állítólag frissességet hozott az Arch Enemybe. Angela ugyanis albumról albumra kifáradtabbnak és ötlettelenebbnek hatott. Csakhogy föl kell tenni a kérdést: tényleg csak az ének volt a gond, vagy valami más is? Nyertek-e sokat azzal, hogy a fiatal Nick Cordle került a gitár mellé? Alapvetően nem. A zeneszerzésben ugyanis még mindig Michael Amott szava a döntő.

A War Eternal ígéretesen indul. Az intro után a zenekar a gyors Never Forgive, Never Forget című számmal csap oda, amelyben a tempós dobok és természetesen az Amott/Cordle páros szólózása emelkedik ki. Alissa éneke maga nem túl sokkoló, szépen illeszkedik az Arch Enemy zenéjébe. Ezután a zenekar lassít, és jön az első kislemez, a War Eternal, amely dallamosabb ének esetén power metal himnusz lehetne, ha az erős refrént, a dallamokat és a gitárosok virtuóz szólóit nézzük. Hasonló felépítésű dalok szinte az egész lemezen előfordulnak.

Az Arch Enemy most is kiváló dallamérzékről tesz tanúbizonyságot. A gond elsősorban az, hogy Amott még mindig ugyanazokhoz a dalszerzői sablonokhoz tartja magát. Alissa talán hozott egy kis frissességet a zenekarba, de a zeneírás elve ugyanaz maradt, mint a korábbi lemezeken. A dalok kiszámíthatók, a szerkezetükben nincsenek különösebb meglepetések. Sok számnál érezni, hogy a refrének nagy csarnokokra vannak szabva. A lemezt azok a dalok mentik meg, amelyekben orkesztrális elemek is megjelennek, ezek ugyanis nagyobb súlyt adnak a neoklasszikus szólózásnak. Kiemelkedő példa erre a Time Is Black és az Avalanche, a többi szám viszont csupán átlagos: korrekt (power metalos) dobok, Sharlee D’Angelo észrevétlen és unalmas basszusgitárja, valamint megszámlálhatatlan szóló, amelyek Amott túl sok ismétlődő sablonja miatt idővel általánossá válnak. Az Avalanche-ot külön ki kell emelni: epikus, szinte filmzenei orkesztrációival és Alissa dallamos énekével ez az album csúcspontja. Utána viszont nem történik semmi sorsdöntő. Mondhatnánk, hogy a lemezen jó néhány töltelékdal akad. Valahogy mégis ez volt várható, tekintve, hogy a zenekar eddig hány albumot adott ki.

A lemez hangzását mindenképpen dicséret illeti. A War Eternal a modern produkció szinonimája masszív, kifényesített hangzásával és a többi hangszer értelmes beépítésével.

A friss vér ellenére az Arch Enemy nem emelkedett ki az átlagból. A War Eternal néhány kivételtől eltekintve semmi újat nem hoz, pedig a mai albumáradatban ettől lehetne igazán innovatív a lemez. Az album persze kielégíti a rajongókat, valószínűleg számos »Best of metal 2014« listán is feltűnik majd, de néhány korábbi lemezhez képest el kell ismerni, hogy az Arch Enemynek egyszerűen elfogytak az igazi ötletei. Vagy talán csak több időre van szüksége. Mondjuk annyira, mint a Metallicának.

Felállás

Michael Amott – gitár

Nick Cordle – gitár

Alissa White-Gluz – ének

Sharlee D’Angelo – basszusgitár

Daniel Erlandsson – dob

Produkció

Jens Bogren

Számlista