Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Prismojeni profesorji bluesa
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2018
Játékidő: 55:07
Értékelés: 5/5
Ennek az egyedülálló jelenségnek a harmadik felvonását – ha a „Live – Križanke” koncertalbumot is beleszámoljuk – a Wacky Blues Professors helyett akár „bolond blues ollóknak” (Wacky Blues Scissors) is hívhatnánk. Megállíthatatlanul törnek előre, és olyan szférákba vágnak bele, ahol a legkevésbé számítasz rájuk! Megragadják és birtokba veszik a hallgató lelkét, és úgy vezetik, mint az igazi lelkipásztorok. Valójában a Prismojeni profesorji bluesa néhány év alatt, teljesen akaratlanul és tudtukon kívül emel magának emlékművet mint a szlovén blues-beszédmód mai lelkipásztorai. A zenekar három évnyi működése alatt ez már a harmadik hivatalosan kiadott dokumentuma!
Az elsőlemez, a „Family” ragyogása és a koncertalbum kissé nekilendülős természete után – amely egy csomó félbehagyott jam hangulatú számmal szolgált – e sorok írójában enyhe szkepticizmus kezdett motoszkálni, nem lőtték-e el a srácok rögtön az összes expresszív zenei látnoki muníciójukat. A válasz egyértelmű és hangos: „Dehogy!” Az új album, a „Wacky Blues Professors” a zenekar útjának briliáns folytatása. A szlovén rock’n’roll hermetikusan betonozott mozgásteréhez képest a Prismojeni profesorji bluesa sokak számára a sci-fi határát súroló történet.
A felvezetés megragadja a hallgatót, és az album egészen 55 percen át nem engedi ki az öleléséből. Számról számra végig maguk mellett és intenzív feszültségben tartják a hallgatót: lenyűgöző játékkal, hihetetlenül agyafúrt, merész hangszerelési megoldásokkal, vagy éppen átélt énekbeszéddel, amelyhez gyakorlatilag mind a négy rendelkezésre álló hangot bevetik (az újdonság, hogy a nyitó címadó dalban Miha Ribarič is beszáll énekelni). A nyitószám azonnal megmutatja a zenekar lucid oldalát, ahol nem hiányzik a szikrázó évődés, de az öngúny sem! A funkosan támadó Framed Love az album második felében (Zlatko énekével) a hangszerelés természetét tekintve könnyedén felválthatta volna a nyitószámként a Wacky Blues Professorst, és ebben különösen jólesik Miha Ribarič rendkívül aktív, dinamikus basszusvonala, amely a mély hangokból szőtt hálóval hihetetlen groove-ot ad a számnak.
A Poorboy tetőtől talpig „Julijan-szám”. Erre utal a wah-wah pedállal megtámogatott hendrixes felvezetés, ugyanakkor megtartja az album nyitányának némi funkys ritmikai kinetikáját. Julijannak megvan az a zseniális hangszíne az ilyen dalokhoz, amely nagyon természetesen, teljesen könnyedén hat, és az érzékekre is hat. A szám tele van apró díszítőfogásokkal. Az egészet pengető nélkül játssza. Julijan egyszer sem ismétel meg két azonos cirádát, amelyeket művészien helyez a téma fölé, aztán jön az a középrész, ahol teljesen szédítően szétrobban a gitáron. Hendrix van a vérében. A távoli kísérővokálok egy leheletnyi pszichedéliát visznek a dalba. Már csak ennek a számnak az előadásából is világos, hogy a PPB soha egyszer sem játszik el két számot ugyanúgy. A dalok minden előadása számukra új történet. Egy zenekar, akit mindenképp élőben kell hallani.
A Creepy kétségkívül az album abszolút különc darabja. A srácok kabarét vittek bele, a színpadra pedig kilép „The Boogeyman” Miha Erič hihetetlenül mókás, mesélőszerű énekkel, amely kérlelhetetlenül grimaszol, és a szám esszenciájába igazi rémálmot és horrort visz. Ez az a dal, amikor a fickó motorfűrésszel és mészároskötényben jelenik meg a színpadon, és bizonyosan az egyik legszórakoztatóbb szám, amit a Prismojeni profesorji bluesa eddig összehozott, és kétségtelenül olyan nóta, amely a koncertek egyik kedvence lesz. Rendkívül jólesik a modulációja a mid eight részben, ahová még egy kis szörf is beszivárog, ami őrülten szórakoztató kitérő, aztán a PPB visszalendül a vad fekete horror-polka bluesba, Miha Erič zseniális énekes alakításának színpadias elragadtatásában! A „Family” első lemezen szereplő Ragin’ Mad „fekete testvére”, amely bőven megőrzi a zenekar bolondos természetét!
A fertőző instrumentális Vigilante némi southern rock hangulattal indít, de elsősorban elsőrangú jam, ahol teljes fényében ragyog fel a vérbeli hangszeres összhang és a kvartett szimbiózisa. A szájharmonika és a gitár játéka, valamint az élesen áthatoló, megroovolt ritmikai kinetika. Érzékiség és összjáték minden lépésnél! Tömör és határtalanul áthatoló. Ütős blues-rockos vihar, amely a hatvanas évek második felének születő hard rock úttörőinek ősi fogásait is felidézi. A számot „in one take” játszották fel, a végén pedig hirtelen „elvágják”, ami azt jelenti, hogy a zenekar ördögi jamjének hiteles hangfelvétele hallható.
Az Easy For You balladás blues-siratóként nyílik, bár a folytatásban máshová fejlődik. Zlatko Đogič hihetetlen marad áthatoló érzelmi átélésével. A fekete énekesek karizmájából valami átszivárog a dobos ereibe. Bár mérföldekre van tőle, mégis. Egy Don Brewerrel a Grand Funk Railroadból való párhuzam már nem is annyira helytelen. Zlatkóra az albumon a nyitó, a középső és a záró részek hárulnak. Az albumot a fekete blues-hardrockos nehézsúlyú Deathproof zárja, amelyet ismét szétfeszít Zlatko Đogič rendkívüli énekes alakításának minden féktelen érzelme, a nagy finálé kedvéért pedig Julijan Erič még egy kiváló gitárszólómestermunkát tesz hozzá. Kivételes záró crescendo az album végén, amitől újra be akarod tenni a CD-t a lejátszóba.
Az Eričék ügyesen nyitnak teret egymásnak. Amikor az egyik tart egy motívumot, a másik beleszáll szólózni, aztán megkeverednek a lapok, és a szerepek felcserélődnek. A Bitchin’ N’ Cryin’ és az Edd Genee (utóbbi ismét némi southern rock és szörf esztétikával) két olyan pillanat, amely a két testvér rendkívül békés egymásra hangolódását nagyon szemléletesen, de mindkettő a maga módján mutatja meg. Míg az előbbit a szájharmonika és a gitár szüntelen szólókalandjai hatják át, az Edd Geene-ben a két hangszer jóval tömörebben él együtt, a társalgásban mégis rendkívül szerencsésen „semlegesítik” egymást, vagyis időnként nagy kifejezésbeli egyenrangúságot is megőriznek. Az album későbbi dalai, a Take it Easy és a Deep Cuts némi boogie-hangulatot is hoznak a zenekar új munkájába, ami nagyon kívánatosan megmozgatja az albumot.
A „Family” afféle kis blueslexikon volt a zenekartól, az önmegerősítés fontos munkája. A „Wacky Blues Professors” viszont egy hajszállal groove-osabb és funkysabb, zenei víziójában stílusban jobban fókuszált és megfaragott. Az album mégsem kelti azt az érzetet, hogy a Prismojeni profesorji bluesa sokat foglalkozna azzal, kialakították-e a saját felismerhető stílusukat vagy sem. Az ilyen gondolkodás akár teljesen meg is bénítaná a zenekart, hiszen a karakterét négy kiforrott és szabadságszerető, kimondottan karizmatikus és áthatoló egyéniség esszenciája építi. A szív és a teljes őszinteség a kulcs. Ez a lényeg. Szívvel lenni annyi, mint félelem nélkülinek és bátornak lenni. És ez a szív hajtja tovább a zenekart. Ahol a szív van, ott van a lényeg, és ahol a szív van, ott mindig cél is van, még ha az odavezető út tövises és bizonytalan is. A Prismojeni profesorji bluesa pedig mesterségében olyan elemmel bánik, amely a szlovén rock and roll egyre megfontoltabb világában hatalmas ritkasággá válik. Azok, akik, amit látsz és hallasz, azt kapod. Semmi „kozmetika”, semmi „sallang”. Éppen ez a bátorság, amellyel fékek nélkül élik meg a szenvedélyeiket és érzelmeiket, és amellyel mindenhez, amibe belefognak, nagy parázzsal és vérbeli, erőteljes lendülettel nyúlnak, teszi őket olyan különlegessé, erőssé, és végül – még ha a srácok ezt nem is ismernék el – a szlovén rockzenei szcéna mai térképén valamiképp most éppen dominánssá és tekintélyessé. Egyszer csak megjelennek, mint derült égből a villámcsapás, nem sokkal később pedig már teltházat csinálnak a Križankében, a Kino Šiškában és a Cankarjev domban. Mindezek mellett még mindig a legszívesebben olyan klubokba térnek vissza, mint a Prulček. Kívánhatunk-e egyáltalán többet ezeknek a srácoknak az őszinteségénél? Maradnak hát egy nagy bolond család, amely a zenéjével még hosszú-hosszú ideig fog lelkesíteni minket. Generációkon átívelően és műfaji korlátok nélkül. Csupán a szívével és a túláradó parázsával! És igen. Mindezek mellett abszolút azt az érzést keltik, hogy nemzetközi blues-rock formációról van szó, amely már rég kinőtte a mai szlovén rockszcéna kereteit.
Felállás
Miha Erič – szájharmonika, lap steel gitár, ének a 3., 7. és 10. számban.
Julijan Erič – gitár, ének a 2, 6., 9. és 11. számban.
Miha Ribarič – basszusgitár és ének az 1. számban
Zlatko Đogić – dobok, ének az 1., 5., 8. és 12. számban.
A FAMILY FELÁLLÁS:
Jasna Kmetec – szaxofonok
Andrej Tomazin – ütőhangszerek
Domen Gracej – trombita
Gal Gjurin – Hammond-orgona
Produkció
Prismojeni profesorji bluesa
Számlista
1. Wacky Blues Professors
2. Poorboy
3. Creepy
4. Vigilante
5. Easy For You
6. Bitchin’ and Cryin’
7. Deep Cuts
8. Framed Love
9. Take It Easy
10. Edd Geene
11. I Need Love
12. Deathproof
