Kiadó: Önkiadás
Megjelenés éve: 2018
Produkció: Prismojeni profesorji bluesa
Album hossza: 50:07
Értékelés: 10 / 10
Ennek az egyedülálló jelenségnek a harmadik felvonását – ha beleszámoljuk a „Live – Križanke” koncertalbumot – Wacky Blues Professors helyett akár „bolond blues ollóknak” (Wacky Blues Scissors) is hívhatnák. Megállíthatatlanul törnek előre, és olyan szférákba vágnak bele, ahol a legkevésbé számítasz rájuk! Megkapaszkodnak a hallgató lelkében, birtokba veszik, és úgy vezetik, mint az igazi lelkipásztorok. A Prismojeni profesorji bluesa valójában néhány év alatt, teljesen akaratlanul és tudtukon kívül farag magának szobrot a szlovén blues-retorika mai lelkipásztoraiként. Mindez a zenekar hároméves működése alatt már a harmadik hivatalosan megjelent dokumentuma!
Az elsőlemez, a „Family” ragyogása és a koncertdokumentum kissé lendületes természete után – amely egy csomó félbehagyott jam-stílusú számmal szolgált – e sorok írójában enyhe kétely kezdett motoszkálni: nem lőtték-e el a fiúk rögtön az összes expresszív töltényt a zenei vizionáriusságból? A válasz egyértelmű és hangos: „Semmi esetre sem!” Az új album, a „Wacky Blues Professors” a zenekar útjának briliáns folytatása. A szlovén rock’n’roll légmentesen betonozott hatósugarához képest a Prismojeni profesorji bluesa sokak számára a tudományos fantasztikum határán lévő történet.
A felvezetés megragadja a hallgatót, és az album 55 percen át nem engedi ki az öleléséből. Számról számra végig maga mellett és intenzív feszültségben tartja a hallgatót a Prismojeni profesorji bluesa. Legyen szó lenyűgöző játékról, hihetetlenül agyafúrt, merész hangszerelési megoldásokról vagy átélt vokális előadásról, amelyben gyakorlatilag mind a négy rendelkezésre álló énekhangot bevetik (újdonságként a nyitó címadó dal vokális betétjében Miha Ribarič is beugrik). A nyitódal azonnal megmutatja a zenekar lucid oldalát, ahol nem hiányzik a szikrázó évődés, de az önirónia sem! A funkos, támadó Framed Love az album második felében (Zlatko énekével) a hangszerelés természete alapján könnyedén felválthatná a nyitányon a Wacky Blues Professors című számot; különösen jólesik benne Miha Ribarič rendkívül aktív és dinamikus basszusvonala, amely a mélyhangok szövedékéből épített, hihetetlen groove-burkot ad a dalnak.
A Poorboy tetőtől talpig „Julijan-szám”. Erre utal a wah-wah pedállal megtámogatott hendrixes felütés is, miközben megtart valamit az album nyitányának funkos ritmikai kinetikájából. Julijannak megvan az a zseniális hangszíne az ilyen számokhoz, amely nagyon természetesen, teljesen vagány póz nélkül hat, és érzékien is reagál. A dal tele van apró díszítő trükkökkel. Az egészet pengető nélkül játssza. Julijan egyetlenegyszer sem ismétel meg két azonos cirádát, amelyeket mesterien helyez a dal motívuma fölé, aztán jön az a középső rész, ahol teljesen szédületesen robban szét a gitáron. Hendrix van a vérében. A távoli kísérővokálok enyhe pszichedelikus fényt adnak a számnak. Már ennek a dalnak az előadásából is világos, hogy a PPB egyetlenegyszer sem játszik el két számot ugyanúgy. A dal minden előadása számukra új sztori. Olyan zenekar, amelyet feltétlenül élőben kell hallani.
A Creepy az album abszolút különc darabja. A fiúk kabarét vittek bele: színre lép „The Boogeyman”, Miha Erič, hihetetlenül szórakoztató, mesélő és ének határán egyensúlyozó vokállal, aki fanyalogva vigyorog, és igazi rémálmot, horrort visz a dal lényegébe. Ez az a szám, amikor a pasas motorfűrésszel és mészárosköténnyel jelenik meg a színpadon; minden bizonnyal az egyik legjátékosabb dal, amit a Prismojeni prosorji bluesa mindeddig összehozott, és kétségkívül olyan szerzemény, amely a koncertek egyik kedvence lesz. Kivételesen jólesik a modulálás a mid eight részben, ahová még egy kis szörfzenei pillanat is becsúszik, ami eszelősen szórakoztató kitérő, aztán a PPB visszalendül a vad, fekete horror-polka-bluesra, Miha Erič zseniális vokális alakításának színházias akasztófahumorában! A „Family” első lemezen szereplő Ragin’ Mad „fekete testvére”, amely megtartja a zenekar őrült természetének bőségét!
A ragadós Vigilante instrumentális szám némi southern rock hangulattal indít, de elsősorban elsőrangú jam, amelyben teljes fényében ragyog a negyedik tag, a tagok közötti szimbiózis és a hangszeres érzékenység minden erénye. Szájharmonika és gitár egymásba áradó játéka, élesen átütő és groove-os ritmikai kinetika. Érzékiség és összehangoltság minden lépésnél! Terjedelmes és határtalanul áthatoló. Ütős blues rock vadság, amely a hatvanas évek második felében születő hard rock úttörők régimódi fogásait is megidézi. A dalt „egy szuszra” játszották fel, a végén hirtelen „elvágják”, vagyis a zenekar ördögi jamjének hiteles hangzó lenyomatáról van szó.
Az Easy For You balladisztikus blues-siratóként nyílik meg, bár később másfelé fejlődik. Zlatko Đogič hihetetlen marad áthatóan érzelmes átéltségével. Valami a fekete énekes karizmából a dobos ereiben is csörgedezik. Bár mérföldekre van tőle, mégis. Egy Don Brewerrel a Grand Funk Railroad soraiból való párhuzam már nem is annyira helytelen. Zlatkóé az album kezdő, középső és záró része. Az albumot így zárja a fekete blues-hardrock nehézsúlyú Deathproof, amelyet Zlatko Đogič rendkívüli vokális előadásának minden fékezhetetlen érzelme újra szétfeszít, a nagy fináléra pedig Julijan Erič még egy kiváló gitárszólómesterművet tesz hozzá. Rendkívüli záró crescendo, amitől újra betolod a CD-t a lejátszóba.
A két Erič ügyesen ad teret egymásnak. Amíg az egyik tartja a motívumot, a másik beugrik szólózni, aztán megkeverednek a lapok, és szerepet cserélnek. A Bitchin’ N’ Cryin’ és az Edd Genee (utóbbi ismét némi southern rock és szörfös esztétikával) olyan pillanatok, amelyek a két testvér rendkívül békés egymásra hangolódását mutatják meg, mindkettő a maga módján, nagyon szemléletesen. Míg az előbbit a szájharmonika és a gitár szüntelen szólókalandjai hatják át, az Edd Geene-ben a két hangszer jóval tömörebben él együtt, a társalgásban mégis nagyon ügyesen „semlegesítik” egymást, vagyis időnként nagyfokú kifejezésbeli egyenrangúságot is megtartanak. Az album későbbi dalai, a Take it Easy és a Deep Cuts némi boogie-pillanatot is hoznak a zenekar új munkájába, ami rendkívül kívánatosan feldobja az albumot.
A „Family” a zenekar blues-kislexikonja volt, egy fontos megerősítő mű. A „Wacky Blues Professors” egy hajszálnyival groove-osabb és funkosabb, zenei víziójában stílusban fókuszáltabb és csiszoltabb. Az album mégsem azt az érzetet kelti, hogy a Prismojeni profesorji bluesa sokat foglalkozna azzal, kialakították-e a saját felismerhető stílusukat vagy sem. Egy ilyen gondolkodás akár teljesen meg is ölhetné a zenekart, hiszen karakterét négy kiforrott, szabadságszerető, a mondanivalójukban hihetetlenül karizmatikus és átütő egyéniség esszenciája építi. A szívügy és a teljes hitelesség a kulcs. Ez a lényeg. Szívvel lenni annyi, mint rettenthetetlennek és bátornak lenni. És ez a szívből jövő hozzáállás hajtja előre a zenekart. Ahol a szív van, ott van a lényeg, és ahol a szív van, ott mindig van cél, még ha az odavezető út tövises és bizonytalan is. A Prismojeni profesorji bluesa pedig a mesterségében olyan elemmel dolgozik, amely a szlovén rock and roll egyre megfontoltabb világában hatalmas ritkasággá válik. Azok, amik, amit látsz és hallasz, azt kapod. Semmi „kozmetika” és „cicoma”. Éppen ez a bátorság, amellyel fékek nélkül élik meg szenvedélyeiket és érzelmeiket, és amellyel mindenhez nagy hévvel és tökéletesen erőteljes lendülettel nyúlnak, teszi őket olyan különlegessé, erőssé, és végül – bár a fiúk ezt nem ismernék el – a szlovén rockzenei élet jelenlegi térképén bizonyos értelemben mostanság meghatározóvá és tekintélyessé is. Hirtelen, derült égből villámcsapásként tűntek fel a színtéren, nemsokára már megtöltik a Križankét, a Kino Šiškát, sőt a Cankarjev domot is. Mindeközben még mindig a legszívesebben olyan klubokba térnek vissza, mint a Prulček. Kívánhatunk-e hát egyáltalán többet ezeknek a fiúknak az őszinteségénél? Maradnak tehát nagy, prismojeni családnak, amely a zenéjével még sokáig, nagyon sokáig fog minket lelkesíteni. Generációkon át és műfaji korlátok nélkül. Csupán a szívével és tomboló hevületével! És igen. Mindezek mellett abszolút azt az érzést keltik, hogy nemzetközi blues rock zenekarról van szó, amely már rég kinőtte a mostani szlovén rockszíntér kereteit.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Wacky Blues Professors
2. Poorboy
3. Creepy
4. Vigilante
5. Easy For You
6. Bitchin’ and Cryin’
7. Deep Cuts
8. Framed Love
9. Take It Easy
10. Edd Geene
11. I Need Love
12. Deathproof
Felállás:
Miha Erič – szájharmonika, lap steel gitár, ének a 3., 7. és 10. számon
Julijan Erič – gitár, ének a 2., 6., 9. és 11. számon
Miha Ribarič – basszusgitár és ének az 1. számon
Zlatko Đogić – dob, ének az 1., 5., 8. és 12. számon
A FAMILY FELÁLLÁS:
Jasna Kmetec – szaxofonok
Andrej Tomazin – ütőhangszerek
Domen Gracej – trombita
Gal Gjurin – Hammond-orgona
