Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Soft Machine
Kiadó: Probe Records
Megjelenés: 1969
Játékidő: 33:20
Értékelés: 4/5
A brit progresszív rock újítói, a Soft Machine a „Volume Two”-val tették meg az első lépést a provokatív pszichedelikus rocktól a főként instrumentális jazz fusion felé vezető hangzásbeli átmenetben. A „Volume Two” sok szempontból stílushidat jelentett a pszichedelikától megfűszerezett debütálás, a „The Soft Machine” (1968) és a „Third” (1970) megfékezhetetlen jazz fusionje között. A váltás kulcsmomentuma Kevin Ayers alapító basszusgitáros/énekes távozása volt, aki a többieknek, vagyis Robert Wyatt dobos/énekesnek és Mike Ratledge billentyűsnek egyre fárasztóbbá vált. Az „érdeme”, hogy a Soft Machine a „Volume Two” felvételei előtt gitáros nélkül maradt: Ayers követelésére 1968 közepén kirúgták a zenekarból a később a The Police gitármesterévé váló Andy Summerst, anélkül hogy tudták volna, milyen gitáros gyöngyszemet veszítenek el ezzel. A végén aztán Ayersnek is felmondták az idegei, összepakolt, és úgy döntött, érdekes és viszonylag sikeres szólókarrierbe kezd.
Nem sokkal később a Soft Machine felbomlott, de ez nem tartott sokáig, mert Wyatt és Ratledge végül megtalálta Ayers utódját a felszerelésük gondozójában és alkalmi zenésztársukban, Hugh Hopperben. A nagy jazzrajongó Hopper, a kultikus The Wilde Flowers egykori tagja, aki a Soft Machine egyik legkitartóbb tagja lett, vendégbasszusgitárosként már a „The Soft Machine” lemezen is közreműködött, de meg kellett várni Ayers távozását, hogy végre teljes jogú tagja lehessen az angol zenei kísérletezőknek.
A „Volume Two” tehát gitáros nélkül készült, és ez az állapot a Soft Machine zenéjében, amelynek ebben az időszakban kevés köze volt a rockhoz, egészen 1973-ig tartott, amikor Allan Holdsworth csatlakozott a zenekarhoz. A „Volume Two”-t állítólag Frank Zappa stúdióklasszikusa, az „Absolutely Free” (1967) ihlette, és helyenként a koncepció körvonalai is kivehetők. Zappa volt az, aki az amerikai koncertezés közben jó szándékkal azt javasolta a Soft Machine tagjainak, hogy a kedvezőbb jogdíjrészesedés érdekében bontsák rövidebb részekre a hosszabb kompozíciókat. A tanácsát a „Volume Two”-n elég következetesen megfogadták, ami a „Third”-ön már teljesen megváltozott.
A „Volume Two” két nagy egységre oszlik, a „Rivmic Melodies”-re és az „Eshter’s Nose Job”-ra, miközben az „As Long as He Lies Perfectly Still” és a „Dedicated to You But You Weren’t Listening” afféle kötőszövetként szolgál a két kvázikoncepcionális egység között. A kiváló dobos Wyatt Ayers távozása után lett a fő énekes a többnyire humoros szövegekkel megfűszerezett, főként instrumentális alkotáson. Az Ayers távozása okozta stílusváltással a Soft Machine hirtelen jóval homályosabb hangzásvilágot kezdett kialakítani, bár itt-ott még mindig jelen voltak a pszichedelikus rock, illetve a pszichedelikus pop elemei, főleg az olyan dalokban, mint a „Dada Was Here”, a „Thank You Pierrot Lunaire” és a „Have You Ever Been Green?”. Ezek már túl kísérletezők voltak a kereskedelmi rádiók számára, de még mindig elég dallamos hangszerelést kaptak ahhoz, hogy az album egésze a későbbi Soft Machine-vállalkozásokhoz képest „könnyű falat” maradjon, hiszen azok többnyire csak a jazz rock fusion gurmanoknak szólnak.
A másik oldalon a „Volume Two”-n már találni a hallgatás szempontjából igencsak igényes kísérleteket, vad improvizációkkal a ritmusszekció és a billentyűk között, mint például a diszszonáns „Out of Tunes”, a kaotikus „Fire Engine Passing with Bells Clanging” vagy az ismétlődő, provokatív „Orange Skin Food”. Itt tényleg érezhető Frank Zappa és a The Mothers of Invention hatása. Közben a stílusbeli „arany középút” gyöngyszemei is feltűnnek, például a remek „As Long as He Lies Perfectly Still”, amely stílusában inkább a Caravanre emlékeztet, mint a későbbi, klasszikus, jazzes Soft Machine-re, míg a „Dedicated to You But You Weren’t Listening” már erősen emlékeztet Wyatt néhány későbbi szólóvállalkozására. A „Pig” afféle prototípusa volt annak, amit Robert később rövid életű együttesével, a Matching Mole-lal alkotott. A jövőbeli irányt a vad szaxofonbetétek és Hopper recsegő basszusmenetei miatt lehet kihallani a kiváló, bár rövid kísérleti kalandokból, az „A Door Opens” és a „10.30 Returns to Bedroom” dalokból, hiszen ezek tökéletes összhangban vannak Wyatt dobátvezetéseivel.
A Soft Machine a tranzícióként felfogott „Volume Two”-val kezdett okos, intelligens módon átköltözni a kísérletező pszichedelia világából a jazz fusion improvizatív térségeibe, amelyek hamarosan a védjegyükké váltak. Ebben az értelemben a „Volume Two” mindenképpen művészi előrelépést jelentett a debütálóhoz képest, bár az a balszerencséje, hogy 1970-ben teljesen elnyomta a „Third” klasszikusa, amely a klasszikus Soft Machine születését jelentette. Annak ellenére, hogy hamar világossá vált, hogy Wyatt nem lesz már sokáig a tagjuk, ami a „Volume Two”-n is érezhető volt, ennek a Sot Machine-felállásnak az alkotói kémiája igazán kiváló szinten volt. A Soft Machine a rövid életű „Volume Two”-felállásban a néhai Pink Floyd-gitáros/énekes, Syd Barrett szólódebütálásán, a „The Madcap Laughs”-en (1970) is a kísérőzenekar volt.
Felállás
Robert Wyatt – dobok, ének
Hugh Hopper – basszusgitár, akusztikus gitár, altszaxofon
Mike Ratledge – billentyűk
VENDÉGZENÉSZ:
Brian Hopper – szoprán- és tenorszaxofon
Produkció
Soft Machine
Számlista
Side 1 – Rivmic Melodies:
1. Pataphysical Introduction Pt. I (1:00)
2. A Concise British Alphabet Pt. I (0:10)
3. Hibou, Anemone and Bear (5:58)
4. A Concise British Alphabet Pt. II (0:12)
5. Hulloder (0:52)
6. Dada Was Here (3:25)
7. Thank You Pierrot Lunaire (0:47)
8. Have You Ever Bean Green? (1:23)
9. Pataphysical Introduction Pt. II (0:50)
10. Out of Tunes (2:30)
Side 2 – Esther’s Nose Job:
11. As Long as He Lies Perfectly Still (2:30)
12. Dedicated to You But You Weren’t Listening (2:30)
13. Fire Engine Passing With Bells Clanging (1:50)
14. Pig (2:08)
15. Orange Skin Food (1:52)
16. A Door Opens And Closes (1:09)
17. 10.30 Returns to the Bedroom (4:14)
