Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Magnum
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 1986
Értékelés: 4.5/5
A „Vigilante” című hatodik stúdióalbumukon a Magnum sikeresen építkezett az emlékezetes remekmű, az „On A Storyteller’s Night” (1985) hatalmas sikerére, amely világhírnevet hozott nekik a miszticizmussal fűszerezett melodikus rock éllovasaiként. Ennek megfelelően tovább kereskedelmiesítették a hangzásukat a szinte tiszta AOR felé, ami egy olyan zenekarnak, amelyet arra szültek, hogy egyszer meghódítsa a világ rádióhullámait, korántsem volt rossz irány. Ez azt jelentette, hogy a „Vigilante” még több szintetizátoros textúrát, rövidebb dalokat és kevesebb kísérletezős pillanatot tartogat, cserébe viszont annál nagyobb érzéket mutat az egyes hangszerelések dallamos kifinomultsága iránt. A „Vigilante” korántsem olyan epikus alkotás, mint hatalmas elődje, amely szinte „az” igazi Magnum-album, erényei azonban máshol keresendők.
A korszak legtöbb népszerű AOR-zenekarához képest a Magnum még mindig irigylésre méltóan megőrizte a fenséges szimfonikus hangszerelések és a drámai hangszeres közjátékok iránti érzékét, ezzel bizonyítva, hogy soha nem tagadta meg teljesen a progresszív rockos gyökereit. A „Vigilante” hangulatából sem hiányzik a zenekarra oly jellemző misztikum. A hangzás szinte kulcsfontosságú eleme volt, hogy a produkciót a legendás Queen-dobos, Roger Taylor és David Richards jegyezte. Taylor producerként végzett munkája – aki egyébként két dalban vokálozott is – több mint észrevehetően közelebb vitte a Magnum hangzását a Queen akkori hangjához.
A billentyűs hangszerek ennek megfelelően jóval előrébb kerültek a produkcióban a gitárhoz képest. Tony Clarkin ennek ellenére egyáltalán nem lazsált: energikusan szállította védjegyének számító riffjeit és ihletett szólóit. Gitárja végig megtartja a megfelelő egyensúlyt a heavy rockos szaftosság és Mark Stanway billentyűs szimfonikus textúráinak arénarockos pompázatossága között. Közben ott van persze, mint mindig, a nélkülözhetetlen Bob Catley hangja, a rendkívüli kaliberű énekesé, akinek energikus produkciói újra és újra lenyűgöznek. Ami a misztikus történetek előadását illeti, régóta csak Ronnie James Dio (ex-Rainbow, Black Sabbath, Dio) jelent komoly vetélytársat számára. Clarkin szövegei itt észrevehetően elmozdultak a szerelmi vallomások irányába, amelyek először kerültek előtérbe a misztikus mesék és a pacifista üzenetek rovására. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Magnum új dobosa ekkoriban Mickey Barker lett, aki Jim Simpsont váltotta. Barker hosszú évekre a zenekar tagja maradt, és még jó pár évig lelkesítette a Magnum-rajongókat ütős, megalkuvást nem ismerő stílusával.
Ha végigmegyünk a dalokon, változatos AOR-gyöngyszemekre és számos Magnum-klasszikusra bukkanunk, amelyek ragadós refrénjeikkel és fenséges dallamos hangszereléseikkel a mai napig lenyűgöznek. A nyitó „Lonely Night”, az album első kislemeze az egyik ilyen AOR-klasszikus, amely varázserejével visszarepíti a hallgatót a 80-as évekbe. Romantikus refrénjével és elegáns hangszerelésével szinte született sláger. A varázslatos power ballada, a „Need A Lot Of Love” szintén a mai napig nélkülözhetetlen része a koncertjeiknek. Ha egyszer hallod a szintetizátoros finomságok, a melodramatikus gitárriffek és Catley kivételesen szívből jövő énekprodukciójának kifinomult kombinációját, nem nehéz kitalálni, miért.
A kiváló „Sometime Love” fenséges himnuszos refrénnel, szellemes szintetizátoros mintákkal, Roger Taylor lelkesítő vokáljával és Clarkin szaftos gitárfutamaival büszkélkedik. A „Midnight (You Won’t Be Sleeping)”, az album második kislemeze során Clarkin ismét megmutatja akusztikusgitár-szerelmét a pásztorian hangzó bevezető akkordokkal, majd átadja a helyet a zenekar legjobb hagyományait idéző epikus refrénnek. Rendkívül szórakoztató a szaxofon is, amelyet a különleges vendég, Daniel Bourquin játszott fel, és amely remekül illeszkedik a fenséges szintetizátoros és gitáros hangszerelésekhez. A „Red On The Highway”, az autórádiód egyik kötelező darabja, valamivel megalkuvásmentesebb, heavy rock irányultságú szerzemény, rengeteg masszív dobátvezetéssel és áramos gitárriffel, amelyet leginkább a rendkívül ragadós himnuszos refrén és a két központi hangszeres főszereplő kiváló szólói jellemeznek. A „Holy Rider” szinte harci felhívás: ütős, hard rockos riffekkel, finom szintetizátoros textúrákkal és dühös énekkel, amely sikeresen hozza a zenekar keményebb oldalát.
Következik az ébresztő himnusz, a „When The World Comes Down”, az album harmadik kislemeze, amelyen több mint nyilvánvalóan hallatszik, hogy Roger Taylornak benne volt a keze, hiszen jócskán emlékeztet a legendás Queen-himnuszok valamelyikére. Ez igaz a szintetizátoros mintákra éppúgy, mint Taylor vokáljára az ébresztő refrénben. Taylornak mindig is rendkívül tetszettek az efféle társadalmi ébresztő himnuszok, és ennek a Magnum-klasszikusnak a megalkotásában kétségkívül nagyon élvezte a közreműködést. Lenyűgöző az andoki pánsíp hangjának szintetizátoros mintákon keresztüli használata is, amely különleges misztikus bájt ad a dalnak.
A címadó „Vigilante”, ez az igazi AOR-nehézsúlyú alkotás könnyedén megválasztható lenne az album legjobb darabjának. Az viszonylag ártatlan bevezetés után drámai hangulatfokozás következik fenséges szimfonikus billentyűs hangszerelésekkel és szaftos gitárriffekkel. A dal legnagyobb kincse, mint a Magnum-klasszikusok túlnyomó többségénél, a kiváló epikus refrén, amely dallamos kifinomultságával elbűvöli a hallgatót, és hatalmas adag kinetikus energiával tölti fel. Ezt a melodikus rockos csemegét az „Back Street Kid” álomszerű zárása követi, amely mindazt megtestesíti, ami miatt a Magnum a melodikus art rock különleges kiválóságai közé tartozik – kivételes énekteljesítmény a drámai refrénben csúcsosodva, tüzes dobátvezetések, szaftos gitárriffek és fenséges billentyűs futamok, amelyek felejthetetlen és egyedi utazásra viszik a hallgatót.
Nehéz, sőt lehetetlen volt követni egy olyan remekművet, mint az „On A Storyteller’s Night”, még egy kiváló albummal. A Magnum a „Vigilante”-val mégis véghezvitte a fenséges bravúrt: megalkotott egy újabb AOR-klasszikust, amelynek hangjaira a mai napig megdobban a minőségi melodikus rock legigényesebb rajongójának szíve is. Rendkívül kifinomult érzékük a ragadós dallamok megalkotásához art rockos hangszeres választékossággal ezzel az albummal újabb fejezetet nyitott az AOR-zene történetében. Egyúttal azt is bebizonyították, hogy az „On A Storyteller’s Night” korántsem jelentette a kreatív csúcsukat, és bőven van még tartalékuk időtlen remekművek létrehozásához. Az alapkő ahhoz, hogy a következő albumon, a „Wings Of Heaven”-en (1987), egy újabb felejthetetlen remekművön, amely ebben a kategóriában a második helyet foglalja el a Magnum-diszkográfiában (az „On A Storyteller’s Night” külön kategória marad), végleg elérjék kreatív és kereskedelmi csúcsukat, le volt téve. Mindez bőven elég ahhoz, hogy a „Vigilante” kiérdemelje minden idők egyik legjobb AOR-albuma címet.
Felállás
Bob Catley – ének
Tony Clarkin – gitár
Wally Lowe – basszusgitár
Mark Stanway – billentyűk
Mickey Barker – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Roger Taylor (Queen) – vokál a 3. és 7. dalon
Daniel Bourquin – szaxofon a 4. dalon
Produkció
Roger Taylor és David Richards
Dallista
1. Lonely Night (3:48)
2. Need A Lot Of Love (4:37)
3. Sometime Love (4:27)
4. Midnight (You Won’t Be Sleeping) (4:08)
5. Red On The Highway (4:12)
6. Holy Rider (5:18)
7. When The World Comes Down (5:20)
8. Vigilante (5:30)
9. Back Street Kid (5:03)
Az album játékideje: 43:36
