Vigil in a Wilderness of Mirrors
Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Fish
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1990
Játékidő: 50:38
Értékelés: 4.5/5
A skót énekes különc, Fish (valódi nevén Derek William Dick) szólódebütálását nem sokkal azután adta ki, hogy szétváltak útjai a progrock-legendás Marillionnal. A szakítást a hirtelen jött hírnév miatti állandó nyomás és az ezzel járó szertelen életmód okozta, amely saját bevallása szerint majdnem a vesztét okozta. Megcsömörlött a „rocksztár” státusztól, így maga köré gyűjtött egy csapat remek alkalmi zenészt, akik közül különösen kitűnt Frank Usher gitáros, a Dire Straits egykori gitárosa, Hal Lindes, valamint Mickey Simmonds billentyűs (akit Mike Oldfielddel, a Camellel és a Renaissance-szal való együttműködéséről is ismerünk), és úgy döntött, hogy olyan önálló projektet hoz létre, amellyel valamiképp leválhat a Marillion nehéz örökségéről. Sokan biztosra vették, hogy Fish tulajdonképpen ugyanazt a stílusirányt viszi tovább, amelyet a neo progrock úttörőinek tagjaként kijelölt, ám már az első szólólemezén, a „Vigil in a Wilderness of Mirrors”-on bebizonyította, hogy többé-kevésbé teljesen a saját zenei útját igyekszik járni.
Az egyedi hang és a kivételes karizma mellett Fish fontos művészi erénye mindig is az volt, hogy kiváló, introspektív és rendkívül mély szövegeket tud írni. Ezek a „Vigil in a Wilderness of Mirrors”-on a Marillionnal való együttműködés megszakadása utáni belső érzéseit, a hazafiságot, a szerelmi bánatot, főként pedig az akkori idők különféle társadalomkritikai témáit (a thatcherizmus utolsó napjai, féktelen fogyasztói kultúra stb.) érintik. A skót felföldi magával hozta a Marillion borítóinak régi tervezőjét, Mark Wilkinsont is, aki Fish összes korai szólóprojektjének borítóját megtervezte.
Az albumon hallható szerzemények igen tekintélyes része embrionális formában még a Marillionnal való búcsú előtt megszületett, vagyis eredetileg a Fisshel sosem megjelent ötödik albumra szánták őket. A címadó progrockos klasszikus epikus, melodramatikus refrénnel büszkélkedhet, amilyet egy Fish-féle mestertől már-már el is várunk. Az atmoszférikus kontraszt végig irigylésre méltó szinten van, miközben a pozitivista hangulat folyamatosan erősödik. A nagy hazafi mellékesen hiteles skót hangszerelést is becsempész, ami még tovább színesíti a nyitó örökzöld változatos ritmikai felépítését.
A következő társadalmilag tudatos szerzemény, a féktelen kapitalizmust és az Atlanti-óceán túlpartján található „álmok földjét” bíráló popos-rockos „Big Wedge” is a Fish-klasszikusok élvonalába tartozik; többek között a szaxofon energikus utánzását is hallhatjuk benne szintetizátor-textúrákon keresztül. A refrénben a kísérő vokálharmóniák bőséges adag raffinériáról gondoskodnak, a szórakoztató hangulathoz pedig a kifinomult zongoraszólamok is hozzátesznek.
A világzene különféle motívumaival átszőtt „State of Mind”, amely még a Marillionnal való szakítás előtt fogant, John Giblin megvastagított basszusvonalától jellegzetes. A „The Company” újabb ambiciózus, skót hazafisággal fűszerezett szerzemény élénkítő refrénnel és folkrockos szimfonikus hangszereléssel, amelyből a hegedűk melankolikus hangja sem hiányzik. Az „A Gentleman’s Excuse Me” szép, melodramatikus, szimfonikus szerelmes ballada, amelyben Fish kivételes lehetőséget kap, hogy megmutassa színes énekhangterjedelmét. Meg kell említeni, hogy hangja itt már egy fokkal mélyebbre volt hangolva, mint ahogy a rajongók a Marillionnal töltött idejéből megszokták. Saját szavai szerint gyakorlatilag rákényszerült, ha nem akart „hang nélkül maradni”.
A kísérletező „The Voyeaur (I Like to Watch)”, a tévés kukkolás kritikája az elektronikus dobritmus miatt az album összes darabja közül a leginkább idézi a nyolcvanas éveket, a skizofrén-sötét refrén pedig sikeresen kapcsolódik a társadalomkritikai szöveghez. Az album összes szerzeménye közül a „Family Business” az énekes interpretáció alapján emlékeztet leginkább valamelyik Marillion-klasszikusra, miközben Usher és Lindes tercett-harmóniái irigylésre méltó atmoszférikus varázst teremtenek. A kemény rockos, de szimfonikával átitatott hibrid, a „View from a Hill”, amelyben az (akkor még újdonsült) Iron Maiden-gitáros, Janick Gers vendégszerepel, szintén érdekes kísérlet, ahol Fish remek alkalmat kap, hogy megmutassa „mérges” oldalát. A záró „Cliche” a szó legigazibb értelmében ambiciózus progrockos csemege, amelyet végig kifejezetten melankolikus hangulat itat át a síró slide-gitároknak és a háttérben hallható fenséges szimfonikus függönyöknek köszönhetően.
A „Vigil in a Wilderness of Mirrors” neo progrockos klasszikus, amellyel Fish rögtön a Marilliontól való különválása után sikeres szólóelőadóként tudta megvetni a lábát. Igaz, nem mérhető az első négy, Fish-korszakos Marillion-albumhoz, amelyek külön fejezetet képviselnek, mégis az egyik legjobb szólódebütálás olyan zenésztől, aki először egy nemzetközileg elismert zenekar tagjaként szerzett nevet magának. Szólópályája kezdetén sokan meg voltak győződve róla, hogy Fish valamiféle versenybe bonyolódik majd egykori zenekarával, abban a stílusban, hogy ki ad ki művészileg telibb és atmoszférikusan gazdagabb anyagot, de szerencsére nem ez történt, és a progrock skót óriása hamarosan kultikus szólózenészként is elismertté vált.
Felállás
Fish (Derek W. Dick) – ének
Frank Usher – gitár
Hal Lindes – gitár
John Giblin – basszusgitár
Mickey Simmonds – billentyűs hangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Janick Gers – gitár (8)
Davy Spillane – síp
Phil Cunningham – síp, harmonika, Bodhrán
Aly Bain – hegedű (4 és 11)
Gavyn Wright – hegedű (4)
Alison Jones – hegedű (12)
Mark Brzezicki – dob
John Keeble – dob (3)
Luis Jardim – ütőhangszerek (2,3,4 és 9)
Carol Kenyon – kísérő ének (2,3,7 és 9)
Tessa Niles – kísérő ének (2,7 és 9)
Producer
Jon Kelly
Számlista
1. Vigil
2. Big Wedge
3. State of Mind
4. The Company
5. A Gentleman’s Excuse Me
6. The Voyeur (I Like To Watch)
7. Family Business
8. View From The Hill
9. Cliché