Helyszín: BA – CA Halle / Bécs / Ausztria
A koncert dátuma: 29.08.2006
Látogatók száma: 0
A beszámolót írta: Živa Viviana Doria
Szerda, augusztus 30-án a Concert Freakkel Bécsbe indultunk, hogy megnézzük az ír trubadúr, Van Morrison koncertjét. Az én feledékenységem miatt kicsit késve startoltunk, de le a kalappal az útitársaim türelme előtt, remélem, nem haragudtak túlságosan. Végül jókedvűen nekivágtunk, és délutánra meg is érkeztünk. A koncert kezdetéig maradt még egy kis idő, amit hasznosan, a bécsi elintéznivalóimmal töltöttem. A koncertet a Gasometerben lévő Ba-Ca csarnokban tartották. Ez egyértelműen az egyik legjobb koncertterem: szép építészeti megoldások, remek akusztika. Mindig élmény ott lenni, és beszívni az ottani koncertek hangulatát.
19 órakor a közönséget Baum melegítette be, a gitáros úr. Akusztikus fellépését meglehetősen szívélyesen fogadták.
20 órakor aztán színpadra lépett Morrison népes, 11 tagú kísérőzenekara. Ők nyitották a koncertet, majd végre csatlakozott hozzájuk személyesen (I)van úr is. A kalapja alá bújva kerülte a fotósok tekintetét, akik vidáman „kattogtak” a színpad előtt. Köztük a mi Janink is ügyesen vadászta őt a fényképezőgépével.
A már amúgy is nagyon energikus kísérőzenekarhoz, amelyet főleg érett korú urak és két vokalista alkotott, hamarosan egy különleges vendég is csatlakozott – a „szépség” Candy Dulfer az altszaxofonjával. A kiváló zenész dolgozott többek közt Prince-szel is, és Madonnát is kísérte turnéján. Míg Van gyakorlatilag semmilyen kapcsolatot nem teremtett a közönséggel, Candy a pezsgő játékával gondoskodott a jó hangulatról.
A koncert felépítése más volt, mint amihez szokva vagyok. Van ugyanis nem készít előre setlistet, hanem menet közben diktálta a zenészeknek, melyik szám jöjjön legközelebb, a hibátlan előadás pedig csak megerősítette a színpadon állók profizmusát.
Morrison játszott az új, „Pay The Devil” lemezről is, mellettük pedig nem maradhattak el a slágerek sem: Moondance, Baby Please Don´t Go, Days Like This (ezt Tadej súgta meg, köszönöm szépen). A koncert egyik csúcspontja a örökifjú sláger, a fenomenális Brown Eyed Girl volt, ami egyszerűen ˝az én˝ dalom, a nagy zenész pedig a fenséges Gloriával zárta az estét. Nagyon kellemes hangulatban pontosan másfél órán át élvezhettük bársonyos hangját és a billentyűs úr akrobatikus mutatványait. Sajnos Van gyakorlatilag szó nélkül hagyta el a színpadot pontban fél tízkor, és többé nem tért vissza.
Bár általában nagyon zavaró, ha a zenész nem teremt kapcsolatot a közönséggel, Van Morrison koncertjén ezt egyszerűen tudomásul kell venni, hiszen teljesen kiszámíthatatlan előadóról van szó, és ilyen kiváló előadás mellett tényleg el is felejti az ember. Egyébként az osztrák közönség is teljesen statikusan nézte végig az egészet. Még a Gloria igazán remek előadása alatt is nyugodtan ültek a lelátók, olyan arccal, mintha a Hattyúk tava peregne előttük. Hát, ehhez már hozzászoktunk. A 25 fős szlovén expedíció velem együtt lelkesen értékelte a koncertet. Talán kicsit szomorkásan a koncert túl korai vége miatt, de mégis tele pozitív élményekkel indultunk vissza Ljubljanába. Milyen ironikus, hogy egy ilyen este után, miután leszállsz a Freak buszáról, ott áll előtted a szlovén büszkeség, a „koncert”terem, a Hala Tivoli, amely hetykén kong az ürességtől, és még sokáig, meghatározatlan ideig kongani is fog, intő például a szlovén koncertapátiának, még ha a Deep Purple hosszú idő után idén októberben le is jön majd leporolni. De mi lesz utána?
