Kiadó: Silver Lininig Music
Megjelenés dátuma: 2023. 1. 27.
Produkció: Jay Ruston
Az album hossza: 59.24 perc
Műfaj: Art Rock
Értékelés: 9.0/10
Az Uriah Heep a kevés még élő rock’n’roll fosszília egyike, akikről elmondhatjuk, hogy teljes erőből rúgják. Annak ellenére, hogy már bőven túl vannak Ábrahámon. Ezt nem merném leírni, ha a zenekar nem venne fel friss, saját szerzeményeket, és inkább kizárólag a régi dicsőségből „élősködne”, ahogy ezt az ikonikus rockötös nem kevés, még működő generációs társa teszi. A »Chaos & Colour« című új album, ha jól számolom, a zenekar huszonötödik (igazi) stúdióalbuma. Az előző, a »Living The Dream« (RockLine recenzió) 2018 szeptemberének közepén jelent meg, és az Uriah Heep a meggyőzetlen „Outsider” (2014) után teljesen jóvátette vele a hibát: a „Living The Dream” hihetetlen ötletbeli frissességgel és kreatív erővel jelentkezett, így nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy legalább egyenrangú a »Wake The Sleeper« (2008) albummal. Egyes elemeiben túl is szárnyalja. Egy kalap alá csupán négy ezredforduló utáni Uriah Heep-albumot vettem.
Az új »Chaos & Colour« albumot 2021 folyamán vették fel, és még 2021 novemberében be is fejezték. A zenekar, pontosabban az új kiadó, a Silver Lining Music arra várt, hogy a ránk erőltetett intézkedések, amelyek miatt két évre leállt a bolygó, lecsillapodjanak, és a koncertszíntér újra beinduljon. Tavaly az Uriah Heep így végre be tudta fejezni jubileumi koncertturnéját, amelyen a srácok (sokakhoz hasonlóan késéssel) a működésük 50. évét ünnepelték.
Így elérkezett az új album megjelenésének ideje, amely több mint egy évet várt erre. Box egy interjúban utalt rá, hogy a zenekarnak soha nem volt beleszólása abba, mikor jelenik meg egy Uriah Heep-album, így a megjelenési dátumról kizárólag az új kiadó, a Silver Lining Music döntött. Konkrétan négy év telt el az elődje óta. Változott valami? Nem. A »Chaos & Colour« pontosan olyan album, amilyet az Uriah Heeptől (a 2013 óta működő felállásban) várunk és szeretnénk. A zenekar teljes vérrel adja rajta önmaga művészi karakterét. Azonban. Az Uriah Heep mai hangzása tulajdonképpen a hetvenes évek régi korszakának és annak a keveréke, amit a zenekar a »Raging Silence« (1989) óta kezdett beépíteni a kifejezésmódjába. Az a három kitűnő, de méltatlanul elfeledett album, amelyet a kilencvenes években adtak ki, a hetvenes éveket művészi szinten ragyogóan „elhomályosította”, hogy aztán a „Wake The Sleeper” (2008) ismét érdemben kacsintson a gyökerek felé. Az utolsó két album így a régi hangzásfestékek és a modern fogások egyesítésének sajátos művészete. Olyan teljesítményeknek nevezhetjük őket, amelyeken az Uriah Heep a pálya két zenei világának (a múltbelinek és a jelenleginek) összeütközését a tökéletesség csúcsára vitte. Az új Uriah Heep a produkciót tekintve (mindezek mellett) ördögien felpörgetett marad.
A »Chaos & Colour« fondorlatosan kanyarog a progresszív rock elemek és a metalos frazírozás égető, megvadult nyelvezete között, ahol egy új, ragyogó szimbiózisban Box a gitáron és Lanzon a Hammonddal kereskedik a dúsan áradó oktánerővel, az egészet pedig csodás és ragadozó dallamok zsákja ízesíti! Gilbrook és Rimmer a hangzás feltűnő építőkövévé váltak. Ez már a „Living The Dream”-en is érezhető volt, a „Chaos & Colour” albumon pedig a zenekar két legfiatalabb tagja minden megmozdulásával még észrevehetőbb. A ritmusszekció tehát gátlástalanul „pusztító”. A basszusvonalak és a dobok kivételes elkötelezettséggel szólnak. Gilbrook még sosem hangzott ennyire változatosnak és egyúttal „romboló” erejűnek. Erőteljesnek. A ritmusszekció ezúttal is kivételes kontraszt megteremtője a hangzás produkciós képének kiteljesítésében. A pont az i-re Bernie Shaw éneke, kötelezően ellátva azokkal a kísérő harmóniákkal, amelyek a zenekar szokásához híven hozzájárulnak a pompához és a bombasztikussághoz. Ebben az Uriah Heep az úttörők közé tartozik, és tőlük tanult a The Sweet és a Queen. Az Uriah Heep ezen az albumon is a misztériumok megidézésének és a varázslat megteremtésének mestere marad.
Briliáns produkció! A hangzás építőkövei 100%-ig élőn kommunikálnak a hallgatóval. Organikusan. Oké, van néhány utólagos stúdiótrükk (pl. több ráénekelt vokálvonal), de összességében az, amit az albumon hallasz, az, amit egy (stúdió)koncerten kapsz. A zenekar ma is úgy veszi fel az albumokat, mint a régi időkben. Élőben. A stúdión belül. Mint egy koncertet. Bernie Shaw elvesztett valamennyit a magasságából, de felismerhető énekkaraktere, amely nélkül az Uriah Heep zenei dossziéja 1986 (Bernie zenekarhoz érkezése) óta elképzelhetetlen, „bársonyossá és megvastagodottá” vált, miközben végig élénken és robbanékonyan reagál.
A ragadozó refrén-dallamok és a briliáns atmoszférikus fokozás (a versszaktól az előrefrénen át a refrén hangulati crescendójáig) mellett külön történetet jelentenek a mid-eight szakaszok, ahol ezúttal mindhárman kifújhatják magukat: Box, Lanzon és Rimmer. Rimmer a hangzásban még soha nem volt olyan kiemelt, mint az előző és a legújabb albumon. Ráadásul Rimmer ezúttal jóval nagyobb mértékben vett részt az új anyag komponálásában. Basszusának „hiper-muzikális” viselkedése „lüktet és ás” végig az albumon, rendkívül tüzesen. Ebben a pazar, eleven hangzásban legalább egyenrangúan szól a többi építőkővel, helyenként pedig ki is emelkedik.
Egyébként a »Chaos & Colour« nagyon felpörgetve nyit. A Save Me Tonight mérgező nyitó repesz. Gilbrook tombol a dobokon. A szám fertőző rohamot hoz! Itt az adrenalinlöket! Következik a különösen sziklás, hangzásban masszív Silver Sunlight, utána pedig a „napimádat”, a szövegeiben spirituális felhangú Hail the Sunrise, amely a frazírozásában némi rusztikus párhuzamot hordoz, a Gypsy klasszikusával összevethetően. A Hurricane, amely az album második kislemezeként jelent meg, az új album egyik legsötétebb száma.
A válogatósabb ízlésűeknek az album három leghosszabb száma kínálja a legtöbb érdekességet. Közülük az első igazi csúcs a One Nation, One Soul. A nyitó résszel, ahol Bernie érzéki énekes expozéja mellett Phil Lanzon zongorája veszi át a központi szerepet, félénken és törékenyen megnyílva (a Rain balladája nyomán). Ez a balladai nyitány azonban megtévesztő. Valójában a zenekar első progresszív kalandja az albumon. A szám csak az első három percben balladai, aztán mini eposszá bontakozik ki, ahol nem hiányoznak a hangulatváltások a motívumok sorjázásán át, amelyek mégis megőrzik a szám kompakt természetét. A szám mégis progresszív karaktert kap. Összevethető az elődalbum, a »Living The Dream« húzásaival, és az ottani Dreams Of Yesterday és Rocks On The Road számokkal. Csak éppen a srácok az aranzsmanokat megint a saját képükre formálták. A Freedom To Be Free az album leghosszabb száma, és a zenekar újabb ódája a szabadsághoz és a felszabaduláshoz. Az album záró részében áll. A hatalmas Hammond-hangzás itt különösen rusztikus. A fokozás főként a mozgalmas énekdallamok kibontakozásában és a játékos ritmikai változásokban lepi meg a hallgatót. A számban két hangszeres betét van. Az elsőben Rimmer a basszusgitáron erényeit megmutatva alaposan „kiéli magát”. A második természetesen Boxé! A trükkök halmaza, amelyet a mesterek ebbe a kompozícióba beleszőttek, az albumra egy újabb izgalmas pillanatot hoz, ami a progresszív elemekkel való kacérkodást illeti.
A különösen csodás You’ll Never Be Alone az album újabb pontja, amely egyértelműen a progresszív rock szférái felé gravitál. Összevethető a July Morning típusú mini epikus szimfóniával, csak „frissítve” és 2023-ban kiadva. Kifogástalanul. Hangulati lökésekből, amelyek a motívumok mozgalmas sorjázásán alapulnak, nincs hiány, miközben a zenekar pompázatos dráma-színházat teremt. Ebben a számban nem hiányzik az a rész sem, amikor Russell Gilbrook megkaparintja a vad dupla lábdobos torpedózást. A komponálás és az ennek az ötösnek egyedi varázsa tekintetében az album egyik csúcsa, egy új, ragadozó refréndallammal megkoronázva. A hangulat megteremtett fordulata a törékenyen vezetett versszak (zongora) és a romboló masszivitású frazírozó támadás (refrén) között szó szerint megrázza a hallgatót, mert kiszámíthatatlanul hat.
A Golden Light jelölt az album harmadik kislemezének, és az egész album egyik legbőrünk alá kúszóan csábító kompozíciója, főleg amikor az Uriah Heep az előrefrénből átugrik az album egyik legmuzikálisabb és legbőrünk alá kúszóbb refrénjébe. A szám rezgésében összevethető az elődalbum, a »Living The Dream« (2018) Take Away My Soul számának kifejezetten muzikális természetével.
Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Silver Lining Music kiadó nem éppen tisztességes trükkhöz folyamodott. A CD anyaga eltér a bakelit anyagától. A bakelit rövidebbet húzott, mert azon kilenc szám van, a CD-n viszont tizenegy. A bakelitről hiányzik az Age Of Changes és a Closer To Your Dreams. Az első néhány kompozíciós párhuzamot hordoz az Uriah Heeppel a »Sea Of Light« (1995) és a »Sonic Origami« (1998) albumok korszakából – a Between Two Worlds és/vagy az Against The Odds stílusában, míg a Closer To Your Dreams – a CD legvégére téve – „kölcsönvette” az örökzöld Easy Livin’ hit ritmikai vágtáját. Tehát? Mindkét szám gyönyörű, és ha véletlenül bakelitrajongó vagy, ezúttal másképp kell megoldanod, hogy az album CD-változatának ehhez a két pontjához is hozzájuss. A kiadó a hibás. Különösen az Age Of Changes fantasztikus szám, ezért a zenekar és főleg a bakelit legmegrögzöttebb hívei ezúttal CD-t is, bakelitet is kénytelenek venni.
Ha már a részleteknél tartunk, érdemes megemlíteni az album „de-luxe” CD-változatát is. Ez a Save Me Tonight kislemezre vonatkozik. Az új albumon is együttműködött a zenekarral Jeff Scott Soto. Az előző albumon a Grazed By Heaven társszerzőjeként szerepelt, az újon, a „Chaos & Colour”-on pedig a Save Me Tonight-nál. A szám albumon szereplő hagyományos változatában az éneke „elsüllyesztve” szól a háttérben a keverésben, mivel elsősorban az a szerepe, hogy Bernie Shaw vezető dallamait további háttérvokál-harmóniákkal kontrasztálja. A hallgató ezt észre sem veszi, amíg nem olvas utána a tényeknek. A „de-luxe” változaton viszont az album végén megtaláljuk a Save Me Tonight demófelvételét. Ezt a demót ugyanis (a stúdióbeli fellépés mintájára) közösen vették fel: Jeff Scott Soto, az Uriah Heep basszusgitárosa, Dave Rimmer, a Judas Priest gitárosa, Richie Faulkner, valamint a kiváló brazil dobos, Bruno Agra (ex-Aquaria, Revolution Renaissance, We Are The Harlot), majd mp3 formátumban elküldték a további csiszolásra az Uriah Heep felállás többi tagjának (a Hurricane kislemeznek is létezik hasonló demóváltozata).
A »Chaos & Colour« album hatalmasan megterhelt decibelekkel. Zajos. De egyúttal birtokolja a zenekar sajátos művészetét. Ugyanakkor tele van dallammal és progresszív trükkökkel. Az Uriah Heepnél a progresszív elemekkel való kacérkodás már rég nem volt ilyen bőségben, mint éppen a »Chaos & Colour« albumon. Ebbe a szférába volt beállítva az elődje, a „Living The Dream” is, a „Chaos & Colour” azonban nemcsak progresszívebben szól, hanem egy hajszállal sötétebben is hat, miközben az Uriah Heep helyenként még több ütőerőt és élességet fejleszt. Felpörgetettebb és metalosabban dübörgő album. De mindenben egyenrangú utód. Legalábbis egyenrangú. A árnyalatokról, hogy melyik album a kedvesebb a kettő közül, ti döntötök.
Mick Box a galaxis leghangosabb gitárosa marad a nemzedékében. Ez megdönthetetlen. És amíg ilyen erővel izzik és sugároz, ahogy azt a »Chaos & Colour« albumon a szikrázó ötletekkel és (sajátos) csínytevésekkel teli játéka mutatja, a közel 76 éves korában (2023. 6. 9-én tölti be ennyit), addig arról beszélhetünk, hogy az Uriah Heep érett éveire valóban hosszú késő tavasz korszakát éli. Reneszánszot. Újjászületést. Az új album elképesztő kreatív frissessége az elődről öröklődött át, és ötletbeli pompával kényezteti a hallgatót minden lépésnél. A »Chaos & Colour« egy új, tiszta, mint a könny Uriah Heep-album, amely jelzi, hogy ennek az egyedi és rendkívül lenyűgöző történetnek, amely a rocktörténelem egyik legérdekesebb és leghatásosabb zenekaráé, még közel sincs vége. Az ember nem hiszi el, hogy egy zenekar több mint 50 éves működése után egyáltalán leírhat ilyesmit. De vannak kivételek. Az Uriah Heep tehát tovább éli az álmát! Csökkenetlen lendülettel és tűzzel.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Save Me Tonight
2. Silver Sunlight
3. Hail The Sunrise
4. Age Of Changes*
5. Hurricane
6. One Nation, One Sun
7. Golden Light
8. You’ll Never Be Alone
9. Fly Like An Eagle
10. Freedom To Be Free
11. Closer To Your Dreams*
12. Save Me Tonight (Demo)**
* csak CD-n és digitális változatban
** csak a ‘de-luxe’ CD-változaton
Felállás:
Mick Box – gitár, háttérvokál
Phil Lanzon – billentyűk, háttérvokál
Bernie Shaw – ének
Russell Gilbrook – dob, háttérvokál
Dave Rimmer – basszusgitár, háttérvokál
Közreműködő zenész:
Jeff Scott Soto – háttérvokál (1, 5), ének (12)
Richie Faulkner – gitár (12)
Bruno Agra – dob (12)
