Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Satriani, Joe
Kiadó: Epic Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 45:03
Értékelés: 4.5/5
Joe Satriani az új évezredben figyelemre méltó következetességet mutat a stúdiókiadásaiban. Főleg azóta, hogy végre belátta: énekesnek bizony gyenge. Satriani mindig is a megragadó vezérdallam kidolgozására fektette a hangsúlyt. Nincsenek „csodás” kísérletező kalandok a szólóakrobatikában, amelyek a dalok kompakt szerkezetének szétesésébe vezetnének. Ilyesmi Satch részéről valójában hallatlan, szinte szentségtörő lépés lenne.
Az új album is ilyen. Satriani pedig művészként, hangszerelőként és társproducerként folyamatosan fejlődik, érik. Albumról albumra. Ha arra gondoltok, hogy már mindent elmondott, tévedtek. Játékában mindenesetre meghatározottá, mondhatni kiszámíthatóvá vált. De ez egyszerűen ennek a nagyra becsült művésznek a védjegye. Mindig is az volt, és mindig az is lesz. Ugyanakkor a pasi végig megőrzi azt a nagy kíváncsiságot, amely nem hagyja nyugodni. Az ihletettség jegyében, amely 56 évesen sem hogy kiapadna, ez minden bizonnyal az a motor, amely Satchet tovább hajtja a zenei univerzumban.
Az új albumra Satriani átemelte mindazt a legjobbat, amit a „Black Swans and Wormhole Wizards” (2010) elmondott. A kémia Mike Keneallyvel láthatóan tovább erősödött az előző turnén, így Satriani úgy döntött, hogy ezt a zseniális multiinstrumentalistát az új albumra is maga mellett tartja. Az új stúdiómunka hangzását építő sorokba behívta még Chris Chaneyt is, aki rockbasszeroként ismert. Játszott a Jane’s Addictionben, Slash-sel, Alanis Morissette-tel, a Mötley Crüe-s Tommy Lee-vel és annak Methods Of Mayhemjével is. Negyedik tagként pedig Jeff Campitelli helyére némileg meglepő módon a mindig túlfoglalt Vinnie Colaiuta ugrott be, akinek Sting láthatóan végre szakított néhány percet, hogy „friss levegőt szívjon”, és ritmikai sokoldalúságát az új Satriani-albumra is ráöntse. Szóval! A társaság ezen az albumon egyedülálló. A ritmusszekció az egész lemezen át a kivételes, organikus lüktetés teljes hangzássűrűségével ás előre.
Satriani az „Unstoppable Momentum” lemezen pontosan azt érte el, amit akart. Újabb albumot tett le az asztalra, amely úgy működik, hogy a játéka és a produkció azt az érzetet hagyja maga után, mintha egy zenekar játszana rajta. Mivel Satch tisztában volt az előző lemez minőségével, a producerpultnál megtartotta Mike Frasiert. Ezzel az előző anyag organikus természetét és a hangzás alapelemeinek szimbiotikus viszonyát átvitte az új lemezre. Ami az új albumon elsőként üti meg a fület, az a Keneally és Satriani közötti kémia elmélyülése. Ha addig nem, hát a bolondosan játékos Three Sheets To The Wind alatt biztosan megérzitek, a két muzsikus kifejezésbeli párbeszéde pedig a Jumpin’ In és a Jumpin’ Out dalok egymásutánjában éri el a csúcsát, Keneally már az előző albumon is fontos elem volt, aki a hangszerelések „progresszív fellazításának” extra fűszerét adta a lemezhez, az újon viszont Satriani még több kifejezési teret kínált neki. Ez nem azt jelenti, hogy Keneally most szólisztikusan „megőrül” a billentyűkön, ahogy mondjuk egy Derek Sherinian „megőrülne”. Nem. A pasi a fölényét a mozdulatai rendkívüli finomságában és remekségében adja át, abban, ahogyan a megfelelő figurákat megalkotja, hogy mindegyik rendkívül hatékonyan kapcsolódjon Satriani gitároktatásának felismerhető Ibanez-hangzásához. Még akkor is, amikor Keneallyre csupán az egyszerű háttérkulissza tartása hárul, amelybe Satch gitárnyelve beleharap, vagyis leginkább amikor szintetizátoron hangkollázsokat generál a hangulat fenntartásához, a mester Keneally ezekben a figurákban elég teret harcol ki magának a szaftos ornamentikához. Általában az átvezető részeknél (pl. a Can’t Go Back lecsengésében). Kivételes érzékkel építi tovább Satriani alapötleteinek formáját. Azok a pontok, ahol Keneally és Satch párbeszédét különösen megragadóan ápolták az igazi egyensúlyok keresése közben, a nyitó címadó dal, amelyet a párbeszéd különleges produkciós-esztétikai vonzereje miatt szándékosan tettek erre a helyre, valamint az album második felébe helyezett The Weight Of The World.
Satch az új albumra ismét tíz hajszálpontosan kidolgozott dalt (meg egy prelúdiumot) készített, amelyek a hétköznapi hallgató füle számára is kivételesen hozzáférhetők! Ráadásul egyértelműen változatosak. Ezért az album hangulatilag mozgalmas, és igen dinamikusan bontakozik ki. A Can’t Go Back ritmikailag teljesen közelít a Flying In A Blue Dream színvonalához, az alapvető gitártéma lazított haladása pedig még észszerű hangulati párhuzamokat is ébreszt az említett satchi klasszikussal. Az A Door Into Summer alatt a mester határozottabban rálép a torzító pedálra, a dal igazi metálos riffelés rugóin nyugszik, a rendkívül tömör kivonatban kézzelfogható dallamokat kínálva pedig ismét fenntartja a lelkes gitárjáték megszokott optimizmusát.
A Lies And Truths számít az album legsötétebb pillanatának, ugyanakkor a legmozgalmasabbnak is hat. A legjobban „fellazított”, és benne van a legnagyobb adag jazz és rock fúzió. Mégis Satch ebbe a dalba is „bölcsen” csempészett egy kivételesen dallamos passzust, amely tehermentesíti a dal többi részének improvizációs sűrűségét.
Az első (címadó) és az utolsó dal, az A Celebration, amely gyorsabb, de könnyed ügetésben, ritmikai megkötöttségben hullámzik, Jin és Jang gyanánt működnek. Lezárják az album karakterbeli mozgalmasságának körét. Az üzenetét. Az első Satriani örök törekvését mutatja a dallami tökéletesség és a progresszív, kalandvágyó zenei kutatás közötti tökéletes egyensúly keresésére, míg a záró A Celebration egyszerűen triviális tartása ennek a művésznek az örökké pozitív beállítottságát hirdeti.
Az „Unstoppable Momentum” Satriani ösztöne és iskolapéldává érett tudása szimbiózisának újabb kiemelkedő manifesztuma! Az új album elmélyíti az organikusságot, amelyre Satriani az utóbbi néhány lemez hangzásában még érezhetőbben törekszik, mint valaha. Ismét a mester nagy manírját hozza. Fertőzően dallamos elv, amely a bravúros pontok és az improvizáció elvének pajkos adagjával összhangban fenntartja a gitárnyelv vonzó sétájának hatékony középhelyzetét a két leírt elv alig észrevehető választóvonalán.
Felállás
Joe Satriani – gitár, billentyűs hangszerek, szájharmonika
Mike Keneally – billentyűs hangszerek
Chris Chaney – basszusgitár
Vinnie Colaiuta – dob, ütőhangszerek
Produkció
Mike Frasier & Joe Satriani
Dallista
1. Unstoppable Momentum
2. Can’t Go Back
3. Lies and Truths
4. Three Sheets to the Wind
5. I’ll Put a Stone on Your Cairn
6. A Door into Summer
7. Shine On American Dreamer
8. Jumpin’ In
9. Jumpin’ Out
10. The Weight of the World
11. A Celebration
