Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Unisonic
Kiadó: Ear Music Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 50:10
Értékelés: 4/5
Az Unisonic egy új német power metal szupergroup, amelynek tagjai között ott vannak a Helloween, az Asia, a Krokus, a Gotthard és az Iron Savior egykori tagjai, valamint a Gamma Ray, a Pink Cream 69, az Avantasia, a Place Vendome és a Sunstorm jelenlegi tagjai vagy közreműködői. Elég ahhoz, hogy hegyezd a füled, nem? Legalábbis mindazoknak, akik még megmaradtak a melodikus metal elvének hithű védelmezői közül.
Az Unisonic kvintettje zenei értelemben nem hoz forradalmat a színtérre. A felállást alkotó nevek viszont önmagukban is olyan nagyok, hogy már pusztán azzal, hogy megjelentek a pályán, jelentősen hozzájárulnak a power metal hagyomány megerősítéséhez. Ez a tény a koncertturnék során fog igazán kiütközni. Főleg az a tény, hogy egy ilyen szupergroup révén a mai power metal (teljes örökségével együtt) ismét a tömegek fókuszába kerül. A „Unisonic” című debütálás tulajdonképpen az anyazenekarok, ahonnan a tagok érkeznek, és a projektek, amelyekben pályafutásuk során részt vettek (Place Vendome, Avantasia), hatásainak szerencsés keveréke. Szó szerint.
A nyitó Unisonic érdekes csúcspontja a Speed King (Deep Purple) versszakának és a korai Gamma Ray-nek, ezt keresztezi a „Keeper era” Helloween (refrén). A Souls Alive az Avantasia, a korai Edguy és a Gamma Ray rajongóinak íródott. A kissé sötétebb I’ve Tried tetőtől talpig olyan szám, amely bármelyik Pink Cream 69-, Place Vendome- vagy Sunstorm-albumon otthon lenne, vagyis az Unisonic szégyenkezés nélkül nyúl a melodikus rock elemeihez is. A pozitív hangulatú Never To Late a „Keeper-korszakos” Helloween és a korai Gamma Ray igazi keveréke, természetesen az új idők hangzásába csomagolva.
Michael Kiske jellegzetes, mérföldekről felismerhető hangjával természetesen a fő oka annak, hogy Kai Hansen gitárfrázisai az album hangulatainak sorában végig a korai Helloween javára tolódnak el, ha mérlegre tesszük a Gamma Ray- és a Helloween-hatások arányát. A Renegade versszakának közvetlen hard rock riffje elmélyíti a svájci gitárvarázsló, Mandy Meyer távoli kötődéseinek érzetét a Gotthardnál és a Krokusnál töltött évekhez. Ez a szám rendkívül összeegyeztethetően vált át egy tipikus power metal refrén dallamába, amely megint csak a korai Edguy rajongóinak lesz közel. A King For A Day klasszikus hard rock riffel és alátámasztott ritmussal lep meg a bevezetőben, amelyet a Survivor-iskola és az Eye Of A Tiger című slágerük kedvelői is könnyen megfejtenek, a refrén persze már más tészta. A We Rise-ról rögtön tudod, hogy Kai Hansen kertjében termett, és remekül működne bármelyik Gamma Ray-albumon, különösen a „Somewhere Out in Space”-en. Van azonban ennek a számnak egy sajátossága. A középső hangszeres rész klasszikus rockos módon a Rock Bottom (U.F.O.) sablonjára épül – az akkordmenet és a szólók kibontakozása fölötte, amely elszántan, dacosan rágja át magát a két szólógitáros kereszttüzén. Ezzel, akárcsak a nyitó, „purple-ös” Unisonicban, bebizonyosodik a kvintett eredete: olyan nevelődött az U.F.O., a Rainbow, a Deep Purple és hasonló klasszikus zenekarok hangjain…
A rutinos zenei guruk kvintettje annyira jártas az aranzsálásban, hogy az egyes számok alakulását előre meg tudod jósolni. A forma szigorúan kijelölt és meghatározott. Éppen ez a kivételes érzék a vezérmotívumok kompaktan fülbemászó dallamosságának megteremtéséhez, és azok egyesítése az album teljesen gördülékeny dinamikájává, adja a kvintett kezébe az örökké nyerő ászpókert, amellyel teljesen meggyőznek, és amellyel az Unisonic tetteiben teljesen hitelesnek bizonyul. A magával ragadó, drámai, színpadias, bombasztikus atmoszféra iránti érzék, amely a rendkívül dallamos refrénekben éri el a „crescendót” – ezek mind a számok atmoszferikus csúcspontjai –, teljes mértékben kihasznált ezen az albumon. Az Unisonic zenéjét megteremtő nevek mellett ez nem is lehet másképp. Egyszerűen. Túl tapasztaltak ahhoz, hogy az aranzsálás vonalaiba bármilyen nem odaillő hang becsempészne. Még ha ennek ára a generikusság érzetének növekedése is. Ez már egyszer az ára minden hasonló történetnek.
Kiske fantasztikus éneklését őrzi, amely már a Helloweennél töltött időkben nagy hírnevet és nagyra becsült pedigrét szerzett neki az európai power metal rajongói körében. Tiszta és domináns hangja az album dallamos kiaknázásának és pompázatos színpadiasságának alapja. A többi Unisonic-tag kiváló kíséretet ad hozzá. Dennis Ward basszusgitáros produceri munkája pedig megint isteni kezek műve. A hangszerek színesen kontrasztosak, ugyanígy a hangulatok, a valódi power metal ütőerő és dallamosság átültetése kivételes, és ez igaz az album „élő” érzetére is. Mindez ma elvárt standard, amely a művészi hitelesség garanciája.
Hasonló érzéseket keltettek a színtéren az újonnan született Unisonic 2012-es debütjükkel, mint 2003-ban a Masterplan a sajátjával (a névsor alapján szintén szuper power metal formáció), persze teljesen a maguk fényében adva elő az európai power metal hagyományát. A „Unisonic” kiváló album, az anyazenekarok és projektek hatásainak hatékony keveréke, amelyekhez a tagjai tartoznak. Ez a keverék az Unisonic különlegességének záloga, amely az anyazenekarok zenei alapelveiből átvett elemekben pont jól csiklandoz. Ezért fognak rajta csordában lángra kapni a heavy metal melodikus elvének rajongói. Különösen az európai eredetű power metalé! A „Keeper era” Helloween imádói pedig a „Unisonic” albumot úgyis már a megjelenésekor „megvették”.
Felállás
Michael Kiske – ének
Kai Hansen – gitár
Mandy Meyer – gitár
Dennis Ward – basszusgitár
Kosta Zafiriou – dob
Produkció
Dennis Ward & Kai Hansen
Számlista
1. Unisonic (03:27)
2. Souls Alive (05:15)
3. Never too Late (04:29)
4. I’ve Tried (04:55)
5. Star Rider (04:19)
6. Never Change Me (03:44)
7. Renegade (04:38)
8. My Sanctuary (04:17)
9. King For a Day (04:10)
10. We Rise (04:40)
11. No One Ever Sees Me (06:16)
