Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Leaf Fat
Kiadó: CPZ Records
Megjelenés: 2005
Miért kezdett az emo core mint olyan már néhány éve sorvadni és részletekben kimúlni, miért vannak ma már csak elvétve emo-core hősök, és ők is zeneileg változásnak indultak (ha nem múltak ki, akkor legalább a saját műfajukon belül is underground lettek, és bármit csinálnak, az csak maguknak szól, hiszen egyre kevesebben érdeklődnek iránta)? A skate punkkal és a gördeszkás beütésű hardcore és emo core zenekarokkal szembeni fő kifogás nem az, hogy a srácok (vagy olykor egy-egy lány) ne tudnának játszani. Messze nem. Sőt, a melodikus hangkitörések gitárjátékában a legtöbbjük a végletekig kiművelte a hangszere uralását. Sokkal inkább az zavar, hogy az összes ilyen zenekar egyformán szól. Gyakran az az érzése az embernek, hogy a pózon kívül ott édeskevés van. Mégis kikapcsoltam azt a reflexet, amely automatikusan bekapcsol, ha ilyen zene színvonalát kell megítélnem, és levettem a polcról az Underworld Kingdom lemezt, amely a hazai Leaf Fat keze alól került ki. Hagytam, hogy meglepjenek, mintha semmit sem tudnék a zenekarról, és bizonyos mértékben a szándékom sikerült is: elindultam egy egyórás körútra azon, hogy mit is akarnak valójában mondani a srácok.
Az egyperces Intro kellemes meglepetés volt. Finom dobok és egyszerű, szépen szóló gitár ereszt be téged a lemezbe lassan, dallamosan és kényelmesen. Az ‘Individual Hapiness’ dallal egybekapcsolva esztétikus egészet alkot, amelyben szépen kezet fog az emo core és a pop punk hozzáállás, amilyet akár az MTV-n is elvárhatnál. Az amerikai zenekarok egész hadseregének hatása mellett a dalban a középső rész ébresztett fel leginkább, amelyben egy csipetnyi Faith No More-os ének hallatszik, ami valami Chino Moreno-féle melankolikus hörgéssel kacérkodik. Aztán jön a kijózanodás. A Leaf Fat punkos. Pontosabban emo-coros, amit egyetlen akkordnál és egyetlen dobütésnél sem titkolnak. A tempó éles és pontos, sebészi pontossággal kimérve. A ‘Next Century’ dalt rutinosan letolják, a dallamvilág viszont kiszámítható. Olyan zenekaroktól várnám, mint a Good Riddance vagy a Pennywise. Az ő szövegeiktől eltérően a hazai, angolul író rímfaragók kopott frázisokat darálnak, amelyek nem annyira költői tájképek, képek és történetek felfűzésére törekednek, hanem már az első sortól kezdve a rím után kapkodnak. A többszólamúság és az ordibálás ezt valamennyire elfedi, nem igaz? És máris a következő számnál tartunk, amelynek címe ‘Concealed’. Gondtalanul hallgatható, és a végén be kell ismerni, hogy a srácok a többszólamú éneket (a Bad Religion-féle veteránok ezt kedvesen „oozing”-nek hívják). A ‘Sunfall’ pont jó arra, hogy kigyógyítsa a tizenhárom-tizenöt éves, mindenből kiábrándult tinilányok komplexusait. Engem jobban vonz, mint az elidegenedett korunk néhány költői megfogalmazása, a tökéletesen megszólaltatott gitárok sortüze és a fáradhatatlan dobolás, ami a szlovén átlag fölött van. Aztán követem tovább a történetet. Az ‘Amnesia’ egy kisebb tengernyi sztereotípiát zúdít ránk, és tömör egésszé kovácsolja őket, masszív locsogássá. Az ‘Elegy’ zeneileg valamivel jobb kedvbe lök, és gond nélkül akár egy koncerten is jól szórakoznék rajta. Teljesen pozitívan, annak ellenére, hogy a srácok olyan érzést keltenek, mintha az életben rengeteget szenvedtek volna. Ez a modor vörös fonalként húzódik végig a következő dalon is. A ‘Deep Inside’ ezzel a kopott hozzáállással még túl sokáig akarja folytatni. Az ‘Untitled’ száguldó dobokkal és kifényesített torzításokkal tesz tapaszt a sebre. Egészen az első lelassulásig és a kísérletig, hogy megmutassák, képesek összetett zenei remekműveket építeni. A ‘T.W.T’ pozitívan lep meg a reggae-s felvezetéssel, ami az Elvis Jacksont idézi. Ők ugyanis tökéletes bulit tudnak csinálni. Itt viszont pillanatokra olyasmibe csúszunk, ami az Incubus-félékkel vegyített keverékre emlékeztet. A keresztezés elég szimpatikus és nem tolakodó. A felénél a hangulat kinyílik, és olyan száguldásba megy át, mint a vadnyulak váratlan párzása. A ‘Winter Song’ optimista kis dal, jó alkalom a közelgő téli szünet feldobására. A szövegek mélységéről elhatároztam, hogy egy szót sem írok többet. A zene viszont pont jó a reggeli felkeléshez, majd az élénkebb fogmosáshoz, amit ki is nyújthattok a következő számra is: a ‘Smile’-ra. Az ‘U:K.’ mint a lemez epikus finálléja szép nyitó riffet és csodálatos dallamot kínál, ami a Deftones atmoszferikus rétegzettségét idézi. Ez a kitérő a zenekar igazi kémiájának bizonyul, amely egy óra alatt először lélegzik fel, és az űrt esszenciával is kitölti, és engem először igazán meggyőznek. Aztán csend és egy rejtett szám, amellyel tizenegy perc hallgatás után zárják körbe az albumot. Szép gitárdallam és minimális erőfeszítés alkotja azt a dallamos díszítést, amiért sok kritikámat azonnal visszavonhatnám, hiszen a Leaf Fat bebizonyítja, hogy a érzék azért megvan bennük. Szavak nélkül, felesleges halandzsa és üres szalmacsépelés nélkül. Csak instrumentális, amelytől a srácoknak kétségkívül van jövőjük.
Produkciós szempontból a lemez szép iskolapéldája egy jó lemeznek. Hangszerelésben csak egy hajszállal több dobot hiányolok. És főleg valamivel kevésbé kisimított gitárokat. Ha emo-coréról írok, a kemény hangok jobban esnek, mint a nyafogós felhangok, mert a düh konstruktívabb lenne, mint a kifényesített beletörődés a sorsba, amit a szövegeken át végtelenül fűznek egymás után nyálba és – elnézést a kifejezésért – szarba, amiből a hazai zenei színtéren (és a szűk határainkon túl is) bőven van – sőt, már túl sok is. Hiányzik az őszinteség és a harag. Az ősiség. Haragjuk viszont a Leaf Fatnek csak zeneileg van elég. Robert hangjából hiányzik a düh. Talán épp ebben van a trükk? Talán nem is akarnak meggyőzni azzal, hogy bármilyen komolyan gondolnák, amit elénekelnek nektek. Talán az egész csak egy popdal. Rádióra szánt sláger? Olyan próbálkozás, amit a következő EMO-válogatón el lehet adni, hiszen a Zablujenci már idén elment jeget törni…
Felállás
Robert Šercer – ének
Jaka Skočir – dob
Matej Avsenak Ogorevc – gitár
Miha Kraševec – gitár
Miha Medved – basszusgitár
Produkció
Jeti & Leaf Fat
Számlista
1. ID- Intro
2. Individual Hapiness
3. Next Century
4. Concealed
5. Sunfall
6. Amnesia
7. Elegy
8. Deep Inside
9. Untitled
10. T.W.T.
11. Winter Song
12. Smile
13. U:K.
AZ ALBUM HOSSZA: 62.26
