Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Dragonforce
Kiadó: Roadrunner Records
Megjelenés: 2008
Játékidő: 58:16
Értékelés: 4/5
Néha egy-egy zenekar fejlődése kifejezetten érdekes tud lenni. Az „Ultra Beatdown” a bolygó leggyorsabb bandájának negyedik stúdióalbuma, amely még épp képes csontokkal és izmokkal, fizikailag megszólaltatni a zenét. Mivel a DragonForce brit zenekar, kifejezetten jólesik találkozni egy olyan bandával, amely arról a vidékről jön, ahol sokáig tagadták a power metal újabb térhódítását és a heavy metal old school, dallamos játékmódjának újjáélesztését. Persze az a tényező billentette a mérleget minden befektetés értéke felé, hogy a DragonForce a piacon is sokkolhat: minden sablonossága ellenére teljes erőbedobással és a lehető leggyorsabban játszanak.
A hangjegyek tengerének extrém remegése, a dallamok hangnemei alapján az egyes dalokat szinte össze sem lehet hasonlítani, hiszen borzasztóan hasonlóan szólnak. A sablonosság tehát teljes valójában jelen van. Csakhogy ezt betakarja az említett agresszíven gyors játék, amely úgy szövődik bele a dalok vázába, hogy folyamatosan lelkesíti a hallgatót. Ez az elem ezúttal kifejezetten jól sült el. Miért?
Az „Inhuman Rampage” már jelezte ezt az irányt, de az album kétélűen hatott. A DragonForce elvesztette rajta a tejfogait, minden erejét beleöntötte a bizonyítási vágyba, de olyan kiindulópontokat is elért, amelyek a jövőben akár „lefelé” is vihették volna őket. Bár alapjában kiváló kiindulópontot adott az érettebb továbblépéshez, egyúttal elég összefüggéstelenül hatott, és ezzel a hallgatót akár teljesen össze is zavarhatta. Ezért fennállt a veszély, hogy a DragonForce az újdonságok hiányában és a sablonos önparódiában az új albummal elsüllyeszti saját magát. Az „Ultra Beatdown” viszont bizonyíték arra, hogy a fiúk ügyesen kihasználták az „Inhuman Rampage”-t, és kihozták belőle a legjobbat.
Az „Ultra Beatdown” dalait értelmes egésszé csiszolták, ami elűz minden fekete gondolatot, hogy a hangszerek mögött egy csapat páviánt találnánk, akik a stúdióban a felvétel alatt jó adag „crack”-et szívtak. Az új album dalai kompaktnak és lezártnak hatnak. A fiúk a gitár- és billentyűszólók tombolását teljesen megszelídítették, és mini epikus szvitekbe zárták, amelyek a 7 és 8 perc közötti hosszuk miatt meg is érdemlik ezt a jelzőt. A trükk az ultradallamosságban rejlik, amely motívumaiban nagyon ízlésesen egészíti ki egymást, és amelyben a fiúk által kibontakoztatott extrém sebesség a kívánt atmoszferikus kiegészítőként működik: egyszerre lenyűgözi és sokkolja a hallgatót. A DragonForce tehát sikeresen megszabadult a „ráerőltetettség és idegesítés” elemétől, amelynek a teljes erőbedobásra épülő hozzáállás egy kicsivel kevesebb „önkontrollal”, a dalok végső formájának csiszolásakor, nagyon gyorsan és könnyedén áldozatul esett volna.
A zenekar kiváló szövetben szervírozza az összes építőelemet egy lédús, klasszikus szimfonikus hangszereléssel megírt keverékben: motívumaiban változatos, mégis végig kompakt dalokban, minden szempontból átgondolva. Ezt részben olyan bandák fejlesztették, mint a Symphony X, a Blind Guardian vagy a Rhapsody Of Fire, a DragonForce-nak pedig mára valahogy sikerült a végletekig, a fizikai határokig kihajtania.
Az „Ultra Beatdown” nagyon kiegyensúlyozott és kontrollált produkcióval büszkélkedhet. Az ének a gitárjáték dominanciája ellenére is megőrizte tekintélyes parancsnoki szerepét: tiszta, dallamos, széles terjedelmű és a kellő robbanékonysággal bíró megszólalásával ügyesen fékezi a gitártűz megállíthatatlan „okádását”. Helyenként a gitárszólók hangzása annyira szűrt, hogy úgy tűnik, mintha szintetizátor-effekteken mentek volna át, pedig nem. Érdekes az is, hogy a szólókat folyton tremolóval díszítik, ami megismételhetetlen, „lónyihogásra” emlékeztető hangeffektet ad.
A DragonForce az új albummal egy olyan lépést tett meg, amely egy magasabb fejlődési fokra emelte őket. Kiválóan összefoglalta az előző album kiindulópontjait, és nagyfokú értelmességet mutat a DragonForce-féle, egyébként bonyolultabb szerzői munkában. Valószínűleg ez az alkotói csúcspont, amely mesterien ötvözte a játéksebesség agresszív megvalósítását a hangszereléssel, és ezzel a DragonForce egy rendkívül hallgatható, nagyon dallamos, gyorsan befogadható albumot kínált. Mint ilyen, tömegesen elérhető lesz bármilyen fülnek. Egészében olyan album, amely megőrzi a hangszerelések értelmességét, és a szélsőséges sebesség kézügyességgel való okos megvalósítása miatt folyamatosan lelkesíti és szórakoztatja a hallgatót.
De azért tartsatok bekapcsolva egy biztonsági biztosítékot a fejetekben. Mivel az album triviális, sablonos alapokra épül, tudjátok, hogy nagyon kiszámítható, és gyorsan „be lehet lakni” vele. Az iskolai szabályok szerint leírt extrém játék miatt hiányzik belőle a tragikus hangulat, az érzelmek kifejezésében pedig teljesen kasztrált. A DragonForce ezzel is azt bizonyítja, hogy pozitív gondolkodású fiúk, akikkel az életben sosem történt igazságtalanság, és anyjuk ölében biztonságos, szép gyerekkorban nőttek fel. Ebből a szempontból sajnos művészileg mélyen korlátozottak, mert bizonyos dolgokért az életben sosem kellett megküzdeniük, ezek egyszerűen boldogan az ölükbe pottyantak. Ezért jogos a félelem a levegőben, hogy a zenekar zenitjét az „Ultra Beatdown” jelenti, és a DragonForce a következő albumokon már csak ismételni fogja magát. Az is, hogy valaki előadásban „olyan gyors, amilyen csak lehet”, egyszer unalmassá válik a hallgatásban.
Felállás
ZP Theart – ének
Herman Li – gitár, vokál
Sam Totman – gitár, vokál
Vadim Pruzhanov – billentyűs hangszerek, zongora, theremin, Kaoss pad, vokál
Frédéric Leclercq – basszusgitár, vokál
Dave Mackintosh – dobok, vokál
VENDÉGZENÉSZ:
Clive Nolan – billentyűs hangszerek, vokál
Produkció
Karl Groom, Sam Totman & Herman Lee
Számlista
1. Heroes of Our Time (7:13)
2. The Fire Still Burns (7:50)
3. Reasons to Live (6:25)
4. Heartbreak Armageddon (7:40)
5. The Last Journey Home (8:12)
6. A Flame For Freedom (5:20)
7. Inside The Winter Storm (8:11)
8. The Warrior Inside (7:14)
