Szerző: Primož Novak
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Gasometer, Bécs
A koncert dátuma: 2018. március 29.
Látogatók száma: 1500
Jegyár: 40€
A koncertszezon könyörtelen. Szlovéniában is tengernyi a koncert, a szomszédos Ausztriában pedig még több. Ezúttal Bécsben állt meg a „The Final March” turné, amelynek főszereplői a Heaven Shall Burn voltak, útitársuk pedig az August Burns Red, a Whitechapel és az In Hearts Wake. Ausztriában meglehetősen népszerű bandákról van szó, ami automatikusan nagyobb termet jelentett. A metalcore és deathcore szenzációk láthatóan nem csupán egynapos legyek voltak. Bécsben a zenekarok már több mint tíz éve megtöltik a termeket, így a mostani felhozatalnál is magasak voltak az elvárások.
Az est az ausztrál metalcoreosok, az In Hearts Wake műsorával indult, de ők csak maroknyi embert nyűgöztek le. A hangzás egyébként jó volt, maga a fellépés viszont nem győzött meg. A zene is valahogy igazi ötletek nélkül szólt. A bandának jó pár számra volt szüksége, mire némi energiát mutatott, inkább úgy tűnt, hogy a srácok alig várják a turné végét. Főleg a basszusgitáros, aki a tiszta vokálokat énekelte, tűnt mindenből kiábrándultnak. Talán csak rossz napjuk volt, úgyhogy reméljük, legközelebb orvosolják ezt a hibát.
A benyomás a következő felállással, a Whitechapellel javult, akik az úgynevezett deathcore szín egyik főszereplői. A zenekar elsősorban markáns death metal elemeiről, magabiztos fellépéseiről és erős hangzásáról ismert. A Whitechapel jelenleg nem éppen a legjobb hírnévnek örvend: tavaly távozott a dobosuk, Ben Harclerode, aki magasabb szintre emelte a bandát. Az ő hiánya miatt most lassabb számokat kellett játszaniuk, bár becsúszott közéjük egy-két gyorsabb is. Az összeszokottság a másik dobos ellenére is szolid volt, hangzásilag élt a dolog, bár nem mindent lehetett a legjobban kivenni. A repertoár ugyancsak szolid, természetesen a This Is Exile, az Our Endless War és a The Saw Is The Law emelkedett ki a legjobban. Phil Bozeman is bebizonyította, hogy élőben is igazán erős a hörgése. A Whitechapel fellépése kétségkívül jó volt, de a zenekar korábban már jobb koncerteken bizonyított.
Az August Burns Red metalcore-formáció az elmúlt tíz évben igazán sokat nőtt az ismertségben. A banda ráadásul rendkívül szorgalmas: állandóan turnézik, két évente jelentet meg albumot. Mindenképp dolgoznak azon, hogy ne merüljenek feledésbe. A koncertkilométerek most a Gasometerben is érződtek. Az August Burns Red összeszokottsága profi szintű, a zene technikailag kidolgozott, és dallamokból is bőven akad. Jake Luhrs hangja az utóbbi években kicsit megváltozott, üvöltés közben már némileg valami black metalra emlékeztet. Az ABR-nél megmaradt a báj, hogy ésszerű egyensúlyt találtak a technikásság és a dallamosság között, vagyis még mindig jól hallgathatók. A repertoár főleg az utolsó két albumra épült, a régebbi számok közül a Composure, az Empire és a záró White Washed nyűgözött le. Hogy mindenkinek kedvezhessenek, nekik kellene lenniük a főbandának.
A Heaven Shall Burn a Gasometer régi ismerőse. Eddig mindig hozták a formájukat, a közönség pedig Ausztriában rendkívül kedveli őket. A banda a Downshifterrel nyitotta a szettet az aktuális Wanderer albumról. A színpadra először csak Marcus Bischoff énekes lépett ki, a zene beindulásával viszont leesett a függöny, és előbukkant a többi tag is, közben pedig látszott, hogy a HSB ezúttal is gondoskodott egy erős színpadképről. A világítás kiváló volt, egy-egy kiemelkedően ütős résznél pedig tűz is kicsapott. Az új dalok nem aratták a legnagyobb sikert, de a Weapon They Fear-nél az Antigone albumról a közönség igazán megvadult. A zenekar mindig elővezeti a legismertebb számait, de akad egy-egy meglepetés is, ilyen volt az Antigone-ról a The Dream Is Dead. Az újdonságok mellett a állandó darabok is elhangzottak: Counterweight, Combat, Voice of the Voiceless, Profane Believers és Hunters Will Be Hunted. A HSB-nek mindig sikerül értelmes egyensúlyt teremteni a romboló és a dallamos dalok között. Természetesen feldolgozás is volt, ami a HSB-nél bevett szokás: az Edge of Sanity-féle Black Tears továbbra is műsoron van, és a közönség is jól fogadta. A közönség az egész szett alatt együtt mozgott, mosholtak, körpitből sem volt hiány, és egy-egy „halálfal” is előfordult. A HSB-koncert tehát még mindig igazi buli. A zenekar formája is egy rendes szinten maradt, Marcusnak olykor kicsit szórakozik a hangja, hangszeresen pedig egy-egy aprócska hibával áll össze az egész. Több mint egy óra után szünet jött, a banda pedig az ütős Endzeittel tért vissza, amely az egyik legismertebb daluk. Az epikus zárásról a Valhalla gondoskodott, a Blind Guardian-feldolgozás.
A Heaven Shall Burn, az August Burns Red, a Whitechapel és az In Hearts Wake koncertjére nehéz volt panaszkodni. A bandák igazi bulit csaptak, ami viszont rendesen próbára tette az állóképességet. Mindenképp olyan este, aminek máskor is szívesen örülnénk.
Képgaléria
