Előadó: Cornerstone
Kiadó: Massacre Records
Megjelenés: 2007
Cornerstone – Steen Mogensennek, a dán melodikus hard rockerek billentyűsének és Doogie White-nak, az Y.J.Malmsteen’s Rising Force/Rainbow egykori üvöltő énekesének gyermeke – negyedik stúdióalbumával tér vissza. Ez kertelés nélkül zene mindenkinek, aki hiányolja a Rainbow-t és a régi Deep Purple-t. Azzal a különbséggel, hogy a billentyűk korszerűsítve vannak, és divatos hard rock hangzást hoznak, amiért a szintetizátorok logikus „up-date”-je a felelős. Persze a klasszikus orgonahang meleg ölelése sem hiányzik, enélkül az ilyen hard rock berkekben nem megy. Ha ehhez hozzávesszük a megírt riffeket, amelyek időnként valóban úgy hatnak, mintha maga a gitáristen, Ritchie Blackmore alkotta volna őket, nem is beszélve a pontszerű gitáráthidalásokról, amelyek a hosszú „slide”-ok csiszolásában úgy nyögnek, mintha Ritchie húzná őket (Mother Of Mercy, a címadó dal „Gates Of Babylon-os Rainbow-s” arabeszkekkel), továbbá Doogie White egyébként hibátlan előadását, aki nem titkolja, mennyire hasonlít Ronnie James Dióra a hangszínben, a hangterjedelemben és abban, ahogyan a versszakok dallamválasztásához nyúl, akkor a „Two Tales Of One Tommorow” körül sincs már sok „doktorálnivaló”. Nem beszélve a szövegek miszticizmusáról és okkultizmusáról, amit természetesen senkitől sem örökölt mástól, mint Dio úrtól.
A negyedik album is a Cornerstone-történet klasszikus folytatása. A dalok ismét tökéletesen kidolgozottak, a produkcióban is (a feltekert élénkség pokolian ki van hangsúlyozva), kompaktak, kigondolt, megragadó refrénekkel, amelyek természetesen a dalok hangulati csúcspontjai, gondosan hozzáadott hangszeres díszekkel (dallamos közjátékok, hagyományos gitárszólók), terjedelmesen kiemelt basszussal, többszólamú vokális harmóniákkal – szóval a produceri és szerzői kormánynál rutinos öreg rókák ültek, akik nem hazudtolják meg magukat. Motívumokban és ritmikai változatosságban bőségesen van részünk, az album pedig folyamatosan magas dinamikával és hangulati hullámzással büszkélkedhet.
Mindezek alapján a Cornerstone továbbra is kiváló Rainbow-klón marad (az is marad), és találó válasz arra, hogy zeneileg ma hol tartana a Rainbow, ha Ritchie-n múlna. Mogensen billentyűi ugyan hoznak egy csipetnyi Royal Hunt-féle szimfonikus teatralitást (Starlight And Mystery – Mogensen barokk szólója, de ezt is, az ég szerelmére, már csinálta a Rainbow), a többi összetevő azonban erősen a Rainbow hatásának van alárendelve, így ez az album mindenkit megörvendeztet, aki szereti a klasszikus Blackmore-féle Deep Purple plusz Rainbow plusz Dio megközelítést. A We Are The Dead záró, magasztos tragikus drámájának pedig a Black Sabbath Ronnie James Dio-féle, 1980 – 1982-es korszakának rajongói fognak örülni, mint a gyümölcspohár tejszínhabján az eper.
A Cornerstone érdekes módon a negyedik album után is alulértékelt marad. Kivételes minőséget kínálnak, teljesen a hetvenes évek klasszikus hard rock iskolájának hagyományába öltözve, a modernebb hangzású produkció, hangszerelés és billentyűhang csipkéivel átszőve. Honnan hát a zenekar krónikus mellőzöttsége? Mindenesetre a hard rock ma az alternatívába szorult, a tömegeket pedig egyáltalán nem érdekli, ráadásul a Cornerstone nagyon nyilvánvalóan a Rainbow nyomában halad, így a „Two Tales Of One Tommorow” minden magas színvonalú meggyőző ereje mellett is megmarad az a kegyetlen tény, hogy még ha a füled elkerüli is ezt az albumot, gyakorlatilag semmit sem mulasztasz.
Felállás
Doogie White – ének
Kasper Damgaard – gitár
Rune Brink – gitár
Steen Mogensen – billentyűk, basszusgitár
Allan Sorensen – dob
Produkció
Cornerstone
Számlista
1. Misery
2. One Man’s Hell
3. Mother Of Mercy
4. Two Tales Of One Tomorrow
5. Prey
6. Blinded
7. Starlight And Mystery
8. The Dance
9. Wicked
10. We Are The Dead
Az album hossza: 55.23
