Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Helloween
Kiadó: Metal-Is Records
Megjelenés: 2002
Értékelés: 3.5/5
A német power metal veterán csapata 2002-ben elhatározta, hogy kiadja első igazi „best of” albumát – a „The Best, the Rest, the Rare” (1991) nem számít –, méghozzá rögtön dupla kiadásban. Roland Grapow gitáros és Uli Kusch dobos távozása után a válogatás megjelenésekor hasonló helyzetbe kerültek, mint korábban, amikor a zenekar megalkotója és ötletgazdája, Kai Hansen (ma a Gamma Ray énekes-gitárosa), majd Michael Kiske énekes (ma Place Vendome, szóló) távozott. A Helloween története tehát tele van tagcserékkel, fellendülésekkel és mélypontokkal. Ennek megfelelően a játékstílusuk is változott, ami nagyjából három nagyobb korszakra bontható. Az első, gyorsabb és keményebb korszak Hansennel az énekmikrofonnál és a gitárnál (83-86), utána jött a dallamos „power” metal Kiske idején (87-93), végül a mai, jóval kidolgozottabb, szimfonikusabb stílus Andi Derisszel az éneken (1994-).
Régi rajongóként a megjelenéskor leginkább az érdekelt, hogy a gazdag életműből mely számok kerültek erre a két lemezre. A válogatással viszont kicsit csalódtam, főleg néhány olyan dal miatt, amelynek semmi keresnivalója egy ilyen listán.
Az első, „arany” korongon főleg a korai időszak szerzeményei szerepelnek, kilóg közülük a remek „Mr. Torture”, a mulatságos „I Can”, a már kissé „elkoptatott” „Power” és a mindig érzelmes „Where The Rain Grows” az utolsó négy lemezről. Aztán jön rögtön a két legnagyobb sláger, az „Eagle Fly Free” és a „Future World” a Kiske-féle aranykorból. Ezek kétségkívül ragyogó dalok, de már „ezerszer” hallottuk őket. Ezután azért következik néhány kellemes meglepetés. Az olyan számok, mint a „Metal Invaders”, a „Murderer” és a „Starlight” (az utóbbi kettő újrafeldolgozva) határozottan pozitív meglepetések: régi „gyújtogatók”, amelyeket a koncerteken már alig fogsz hallani. Mindegyik abból az időből való, amikor a Helloween mikrofonja mögött még vadul visított a Gamma Ray mai „főnöke”. Külön lenyűgözött, hogy a „Starlight”-ot Kiske énekli, ami az eredeti kiváló és igen ritka változata. Két jól ismert Kai-korszakos szám is jön még, a „How Many Tears” és a „Ride The Sky” (remaszterelt változat). Majd egy több mint ragyogó választás következik: a „Halloween”. Szerintem a zenekar történetének legjobb dala, a „Keeper” mellett persze. Itt van a kommersz „A Little Time” és a mindig ölős „I Want Out” is. Hogy az „A Tale That Wasn’t Right” mit keres az első korongon, azt viszont nem tudom; szerintem csak azért került fel, mert ballada, és a zenekar kedveli ezeket.
Az ezüst korong először a páratlan „Keeper Of The Seven Keys” újrafeldolgozott változatával jutalmaz meg, amit már említettem. Tisztességes jutalom, hiszen a következő két szám, a „Dr. Stein” (remaszterelt) és a „The Chance” a koncertek gyakori „vendége”. A „Windmill” viszont, a „Chameleon” (1993) című lemez meglehetősen cukrozott pop balladája, a legjobb akarattal sem nevezhető szépnek, bár a maga módján érdekes bepillantást nyújt abba, milyen stíluskülönbségeket járt be a zenekar a múltban, sőt hogy a „pop” metallal is „játszadozott”. Jönnek a Deris-„éra” dalai. Ezek a jól ismert számok, mint a „Soul Survivor”, a „Perfect Gentleman”, a balladák, az „In The Middle Of A Heartbeat” és a „Forever And One”. Hogy egy ilyen közhelyes és unalmas szám, mint a „Kings Will Be Kings” hogyan került a válogatásba, azt nem tudom. Ezen biztosan sokan fogják törni a fejüket. A „The Time Of The Oath”, a „Midnight Sun” és a „Mr. Ego” („Take Me Down”) viszont a második korong legjobb választásai közé tartoznak. Az utolsó két szám, az „Immortal” és a „Mirror, Mirror” szintén rendben van, bár választhattak volna más jó dalt is, amelyből a „The Dark Ride” (2000) tele van. A kompilációhoz érdekes füzet is jár, amely a zenekar történetéről is tartalmaz némi információt, de messze elmarad attól, amit például az Iron Maiden kínált a „Best Of The Beast” (1997) limitált kiadásával.
Ha szerencséd van, talán egy különleges bónusz CD-hez is hozzájutsz, a „Buried Treasure”-hoz. Ez a bronz korong ritka bónuszdalokat tartalmaz a zenekar 1991-1999 közötti kislemezeiről. Némelyik csak a lemezek hivatalos japán kiadásán jelent meg.
A Helloween néhány bónuszdallal ajándékozott meg minket, amelyeket nyugodt szívvel fel lehetett volna venni egy igazi albumra rendes számként. A várakozásokkal ellentétben ezek többnyire nem a Kiske-korszakból valók. A „Shit And Lobster” akár remek dal is lehetne, csakhogy Kiske sokkal kevésbé igyekszik az éneklésben, mint amire számítana az ember. Az „Oriental Journey” Grapow szólómestermunkája, ami valamelyest javít a gyenge benyomáson. Kiske azonban megint elrontja az énekével (inkább már beszédével), és az „I Don’t Care, You Don’t Care” meg az „Ain’t Got Nothin’ Better” teljesen ihlettelenre sikerül. Jön a „Moshi Moshi Shiki No Uta”, Kusch dobszólója a „Hey Lord” kislemezről. Mókás dolog, de hol van az a Helloween, amilyet szeretnénk? Amikor már majdnem feladtam a reményt, hogy lesz valami konkrét a lemezen, egyszer csak meglepetten tátottam el a számat. Jöttek ugyanis a Deris-féle előadású dalok. A „Can’t Figt Your Desire”, a „Star Invasion” és a „Silicon Dreams” a legjobb, amire a Helloweentől számíthatsz, tiszta power speed metal. A „Grapowski’s Malmsuite 1001” („In D Doll”) újabb kiváló Grapow-szóló, valami Malmsteen-féle stílusban, amellyel megmutatja, miért nem lesz a mostani gitáros soha olyan „menő”, mint ő volt. Az „Electric Eye” természetesen a Judas Priest-klasszikus feldolgozása, és mondhatom, Andi tényleg kitett magáért az éneklésben. A legjobb persze a végére marad. Valódi igazságtalanság, hogy egy olyan dal, mint az „A Game We Shouldn’t Play” nem került rá a „Better Than Raw” (1998) európai változatára.
A Treasure Chest mindenképp megér egy vásárlást azoknak, akik most ismerkednek a Helloween zenéjével, míg a „Buried Treasure” korongot tartalmazó limitált kiadás a régi rajongóknak is fő, és valószínűleg az egyetlen vásárlási ok.
Felállás
Andi Deris – ének (CD1: 1-4 és CD2: 5-14)
Michael Weikath – gitár (minden szám)
Markus Grosskopf – basszusgitár (minden szám)
Roland Grapow – gitár (CD1: 1-4 és CD2: 3-14)
Uli Kusch – dob (CD1: 1-4 és CD2: 5-14)
Michael Kiske – ének (CD1: 5,6,9,12,13,14,15 és CD2: 1-4)
Kai Hansen – ének/gitár és gitár (CD1: 5-15 és CD2: 1-2)
Ingo Schwichtenberg – dob (CD1: 5-15 és CD2: 1-4)
Számlista
CD 1:
1. MR. TORTURE
2. I CAN
3. POWER
4. WHERE THE RAIN GROWS
5. EAGLE FLY FREE
6. FUTURE WORLD
7. METAL INVADERS
8. MURDERER
9. STARLIGHT
10. HOW MANY TEARS
11. RIDE THE SKY
12. HALLOWEEN
13. A LITTLE TIME
14. A TALE THAT WASN’T RIGHT
15. I WANT OUT
CD2:
Disc: 2
1. KEEPER OF THE 7 KEYS
2. DR STEIN
3. THE CHANCE
4. WINDMILL
5. SOLE SURVIVOR
6. PERFECT GENTELMAN
7. IN THE MIDDLE OF A HEARTBEAT
8. KINGS WILL BE KINGS
9. TIME OF THE OATH
10. FOREVER AND ONE
11. MIDNIGHT SUN
12. MR. EGO
13. IMMORTAL
14. MIRROR MIRROR
