Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Lukather, Steve
Kiadó: Mascot Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 45:56
Értékelés: 4/5
Steve Lukather a világ egyik legjobb gitárosának számít, már ami a sokrétűen kidolgozott zenei világot illeti. A fickó az utóbbi években remek alkotói formában van: öt év alatt három stúdióalbum, irigylésre méltó folyamatosság. Közben turnék a újra összeállt Toto „Seventh One”-korszakos felállásával. Az „All’s Well That Ends Well” (2010) után láthatóan eljött az az időszak, amikor Lukather magánéletében is annyira lecsillapodtak a dolgok, hogy egy fényesebb, vagy inkább pozitívan hangolt, optimista albummal állhat elő.
Sőt. A „Transition” az általános benyomás szerint az egyik legkönnyebben befogadható, leggyorsabban megszerethető lemez, amit „Luke” idáig kiadott magából. Mondhatjuk, hogy Steve Lukather ezúttal megint több olyan szerzői retorikát vitt bele, amely a Totóra jellemző. Kevesebb a kísérletező kitérő: ezeket szinte a minimumra csökkentette, vagy az aranzsmanokban nagyon mértékletesek, olyan visszafogottan helyezi el őket a dal terében, hogy semmiképp sem tudják szétmorzsolni a vezető szerkezetek (versszak, refrén) kompakt formáját. Átgondoltabb, kontrolláltabb album ez, ugyanakkor áthatja a hangzásvilág elemeinek finom összeolvasztása iránti remek érzék. Még a „Transition” című instrumentális szerzemény is, amelyben Lukather kifogyhatatlan jazz rock fusion iránti szerelme üti fel a fejét, arra figyelmeztet, hogy elsősorban kompakt instrumentális számról van szó: az improvizáció itt alárendelt szerepet játszik a vezető frázisok mellett, a jól kirajzolt dallamosság és a könnyebb befogadhatóság pedig a kevésbé igényes hallgatókhoz is közel viszi a dalt.
Jó néhány pillanat, mondhatjuk, jó néhány dal van a lemezen, amelyet könnyedén magáénak fogadhatna maga a Toto is. A nyitó „Judgement Day”-től a „Once Again”-en és a „Last Man Standing”-en át a „Right the Wrong”-ig és a „Do I Stand Alone”-ig. A „Tambu” / „Kingdom Of Desire” korszakát idézik, valószínűleg azért is, mert a főéneket Lukather viszi. „Luke” közelebb került a kompaktabb, jobban körülhatárolt hangszereléshez. Mivel a zenész a hangzásvilágot építő elemek érzékeny összekapcsolására törekszik, kötelessége szemügyre venni az ilyen megközelítések retorikáját, ahogyan azt a pop rock legkiválóbb alakjai ismerik. „Luke” ezt a bal keze kisujjából kirázza. Nem csoda, hogy mindenki őt akarta, Michael Jacksontól és Richard Marxtól Lionel Richie-ig, és még kevésbé meglepő, hogy mostanában a Beatles-tag Ringo Starrral turnézik. Állítólag „Luke” egyszer még a nagy Miles Davistől is kapott ajánlatot, hogy csatlakozzon a kísérőzenekarához. Miles-szal viszont fel is vett. Luke előtt tehát régóta nincsenek titkok.
A „Creep Motel”, egy dal, amely egy pillanat alatt otthon lehetne egy Steely Dan-albumon, a zenész felháborodására reagál arra, amit a Facebookon való tevékenykedés negatív oldalról hozhat az ember életébe. Főleg amikor „nyomorékok” kezdik összeszemetelni a Facebook-profilodat, és Luke egyebek mellett nekik ajánlotta a dalszöveg következő sorait: „Save your bullshit, you know the smell, I know the devil has reserved your place in hell …” A „Creep Motel” a jazz, a blues, a pop és persze a rock elemeinek tipikus, alig észrevehető átfolyása. Rendkívüli kifinomultságú keverék. Olyan megközelítés, amely hallatlan mennyiségű finomságot és puha finommechanikát kíván, olyasmit, amit a Toto és Steve Lukather mindig kiválóan uralt, és ami miatt ennyire nagyra becsült előadók. „Luke” a hangkép optimális működése érdekében mindenre gondolt. A motívumokat helyenként kórusban éneklő vokálharmóniákkal támogatta meg (előrefrén, refrén dallamok), másrészt az ütőhangszerek integrálásával elmélyítette a ritmikai hatást, megtámogatva és megmozgatva az alapritmusokat. A játéka újra lágy, szerves, élénk, mozgékony és mindenekelőtt „univerzális”. A „Right the Wrong”-ban szinte floydos slide gitárvonalakba kapaszkodik (refrén), a „Smile”-ban (Charlie Chaplin 1936-os „Modern Times” című filmje zenei alapjának vezértémájáról van szó) Lukather az aranzsmanok átalakításának ihletében újra Jeff Beck felé fordult, míg a „Rest Of The World” arra utal, hogy Luke utolsó önálló koncertturnéin sokszor játszotta Jimi Hendrix „Little Wing”-jét.
A „Transition”-nel „Luke” ismét a hangok használatának redukciója felé fordult, az alkotói erőket a dallamos zsákmány nagyobb megragadóságának és a dalok kompaktabb hatásának rendelte alá. „Luke” ugyanakkor rendkívül kifinomult marad, és újra lenyűgöz a többrétegű játékával, amely nagy rugalmassággal alkalmazkodik az aranzsmanokon belüli különféle műfaji szerkezetekhez, és át is hidalja őket. Mint mindig, ezek valójában láthatatlan, alig érzékelhető összeolvasztásával. És a „Luke” zenei kifejezőkészségének éppen ez a vonása az, ami a szerzőségében a legnagyobb értéket hordozza.
Talán a visszafogottabb „Rest of the World” és a „beckesen” megcsavart, átdolgozott „Smile” instrumentális után az album záró lecsendesedésében jólesett volna egy ütősebb záró szám, olyasmi, mint a nyitó „Judgement Day”. De ez kevésbé fontos megjegyzés. A „Transition” tehát összességében, tetőtől talpig Lukather újabb kiváló stúdióteljesítménye. Néhány változtatással készült album, amelyek nagyon is üdvözlendők, ezért a „Transition” kissé más lemez, ha összehasonlítod a két előző stúdióalbummal. Az átmenet fázisa tehát sikerült!
Felállás
Steve Lukather – ének, gitár
CJ Vanston – billentyűk, vokál
Steve Weingart – billentyűk az 5. és 9. számon
Renee Jones – basszusgitár a 3. számon, vokál a 8. számon
Leeland Sklar – basszusgitár az 1. és 2. számon
Nathan East – basszusgitár a 8. számon
John Pierce – basszusgitár a 4., 6. és 7. számon
Tal Wilkenfeld – basszusgitár az 5. számon
Eric Valentine – dobok a 6., 7. és 8. számon
Gregg Bissonette – dobok a 2. és 5. számon
Chad Smith – dobok a 4. számon
Toss Panos – dobok az 1 és 3. számon
Lenny Castro – ütőhangszerek a 2., 3., 6. és 8. számon
Trev Lukather – „tompított” gitár a 4. számon
Phil Collen – vokál a 4. számon
Jenny Douglas – vokál a 2. és 7. számon
Richard Page – vokál a 4. és 6. számon
Kristina Helene – vokál a 4. számon
Jack Raines – vokál a 8. számon
Producerek
Steve Lukather & CJ Vanston
Számlista
1. Judgement Day
2. Creep Motel
3. Once Again
4. Right the Wrong
5. Transition
6. Last Man Standing
7. Do I Stand Alone
8. Rest of the World
9. Smile
