Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Toto
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2015
Játékidő: 55:59
Értékelés: 5/5
A melodikus art rock amerikai bajnokait, a Totót az elmúlt évtizedben már többször leírták, főleg miután a „Falling In Between” (2006) albumot népszerűsítő turné után 2008-ban bejelentették, hogy vége minden zenekari tevékenységnek. 2010-ben szerencsére „lenyelték” a saját szavaikat, és visszatértek az élők sorába, méghozzá a kiváló frontemberrel, Joseph Williamsszel, aki hosszú idő után tért vissza a felállásba. A nyolcvanas évek vége óta hiányzott, most viszont diadalmas visszatéréssel csatlakozott a három eredeti taghoz, vagyis Steve Lukather gitároshoz/énekeshez, David Paich billentyűshöz/énekeshez és Steve Porcaro billentyűshöz/énekeshez. A zenekar 35. évfordulós sikeres turnéja után világos volt, hogy a Toto valóságos reneszánszát éli a megújult fiatalos energiának, és kilenc év elteltével végre eljött az ideje egy új stúdióalbumnak, amely „Toto XIV” címmel jelent meg.
Sajnos a zenekart ezalatt a hosszú együttműködés után elhagyta a legendás brit dobos, Simon Phillips, de az utódja, Keith Carlock (akit leginkább a Steely Dan-nel és Stinggel való munkáiról ismerünk) a „Toto XIV”-en már bebizonyította, hogy remek választás volt. Ahogy az a Toto hosszú hagyományaiban már szinte szokás, a „Toto XIV”-en is számos érdekes vendégzenész működött közre, élen az egykori/eredeti basszusgitárossal, David Hungate-tel (aki ugyan lemondott az újbóli teljes jogú tagságról, és 2014 óta csak vendégként és koncertzenészként dolgozik velük), a basszusgitáros különc Leland Sklarral, a régi motoros ütőhangszeres Lenny Castróval és a nagyszerű énekessel, Michael McDonalddal (The Doobie Brothers, ex-Steely Dan).
A „XIV” hangzását tekintve meglehetősen önálló alkotás, ami egy ilyen hosszú pályát befutott zenekarnál mindenképpen dicséret, de ha mégis a múltbeli teljesítményekhez kellene mérni, stílusában a „Fahrenheit” (1986) és főleg a „The Seventh One” (1988) áll hozzá a legközelebb, amelyeket szintén Joseph Williamsszel mint frontemberrel vettek fel.
A Toto eddigi hagyományain belül is különleges a nyitó csúcsfogás, a „Running Out of Time”, amely kitűnő alapgitárriffet kínál, miközben Williams karizmatikus énekteljesítménye és a finom harmóniák szárnyán gyorsan kibontakozik az a misztikus hangulat, amellyel a Toto a múltban is sokszor elvarázsolt minket. A tökéletesen felépített, hipermelodikus refrén, ahol az epikus vokális harmóniák uralkodnak, a zenekar legjobb pillanatainak szintjén áll, Lukather pedig szívhez szóló gitárharmóniáival nem szűnik meg lenyűgözni, amelyekbe lágyan simulnak bele a kifinomult billentyűs textúrák. A következő szám, a „Burn” akár a klasszikus Toto prototípusának is nevezhető, hiszen melankolikus zongorabevezetővel nyit, amely sokban emlékeztet a múlt néhány megható pillanatára, élen a „Hydra” (1979) örökzöldjével, a „99”-cel.
A „Holy War”, amelynek szövege nem mentes a társadalomkritikától, a háborús értelmetlenségeket, főként az újabbakat, az amerikai karmester pálcája alatt elkövetetteket veszi célba, szintén érezhetően retró lüktetésű, és a Toto néhány korábbi örökzöldjét idézi fel, miközben a fülbe leginkább a rendkívül fülbemászó, ragadós refrén ragad. Ez újabb bizonyíték arra, hogy a híres zenekar nem felejtette el, hogyan kell minőségi melodikus rockot írni. Érdekes kísérlet a kissé blues felé hajló „21st Century Blues” is, ahol a vezetőénekes szerepét a gitárosként és énekesként is remek formában lévő Lukather játssza, a nagyszerűen felépített többszólamú refrén pedig ismét nem marad el, és jó adag, a Steely Dan hatását mutató atmoszferikus báj is van benne.
Az energikus „Orphan”, amelyben Williams vokális szenvedélyével villog különösen, éppen megfelelő keveréke a kemény rockos erőnek és a pop-rockos érzékenységnek, így a „Toto XIV” egyik legérdekesebb pillanata. Ami a szöveget illeti, az „Unknown Soldier (For Jeffrey)”, amelyben az énekes stafétát újra Lukather veszi át, a „Holy War” folytatása, hiszen ugyancsak a háborús értelmetlenségekről és az átlagos amerikai katona szorult helyzetéről szól, aki elveszett a háború borzalmai közepette. A dalt David Paich és Steve Lukather a rég elhunyt „testvérnek”, Jeff Porcaro dobosnak ajánlotta. A kissé túlságosan édes (a megszokott Toto-mércével mérve), de a szacharinmennyiség miatt még elviselhető pop-rock balladán, a „The Little Things”-en Steve Porcaro áll a főmikrofon mögött, aki a finom szimfonikus hangszerelések kíséretében bőséges adag szubtilis varázzsal gondoskodik a hangulatról.
Az atmoszférikusan erősebb pillanatok közé tartozik a „XIV”-en a kitűnő „Chinatown”, amely nagyon érdekes szerkezettel és csábító ritmusváltásokkal büszkélkedik, emellett remek refrénje is van Williams vezetésével, Lukather és Paich nagyszerűen harmonizált vokális segítségével. Itt ismét a misztikus és kissé melankolikus hangulat uralkodik, és találhatunk párhuzamokat a „Toto” (1978) felejthetetlen klasszikusával, a „Georgy Porgy”-val is, főleg a nosztalgikus billentyűs és szaxofonhangszerelésekben. A dal alapjait Steve Lukather már 1977-ben megalkotta, de csak tavaly fejezte be David Paich.
A balladás „All the Tears That Shine”-on, amely bár még távolról sem az új „Africa”, mégis rendkívül szolid ébresztő minden érzékenyebb léleknek, David Paich is kipróbálja magát vezetőénekesként, ő az egyetlen Toto-énekes, akinek a hangteljesítményén már hallani az igazi korát, ami azonban korántsem feltétlenül rossz. A kissé funkos színezetű „Fortune” Williams és Lukather főbb énekes szerepeivel némileg oszlatja az előző szám szentimentális aurát, és előkészíti a terepet a nagy fináléhoz. Az album rendkívül ragadós zárásáról az epikus „Great Expectations” gondoskodik, amely stílusában és hangulatában kissé emlékeztet a „The Seventh One” klasszikusára, a „Home of the Brave”-re, vagyis ébresztő hangulat uralkodik benne, szikrázó Lukather-gitárszólóval és a legtöbb többi számnál összetettebb szerkezettel.
Az új Toto-album megjelenése igazi ünnep minden zenei gourmand számára, hiszen a „Toto XIV” minden magas elvárást teljesít, amelyet a hűséges rajongók támasztottak, akiknek kilenc évig kellett türelmesen várniuk erre a nagy pillanatra. Ez egyben a leghosszabb szünet volt két stúdióalbum között a Toto eddigi történetében, de megérte kivárni, hiszen az album méltán felállhat a pályafutásuk csúcsai mellé. A zenekar tisztában volt a fenti magas elvárásokkal, és a „Toto XIV” készítése során valóban mindent beleadott, amit egy interjúban Lukather szavai is megerősítettek. A Toto tehát bebizonyította, hogy a fiatalos energia és néhány üdítő szerzeményi ötlet szárnyán a stúdióban is képes lenyűgözni, és a legjobb időszakai szintjén alkotni, ezért igazán hálásak lennénk, ha a következő albumukra nem kellene megint ilyen sokáig várni.
Ez a kritika a Toto egykori basszusgitárosának, Mike Porcaro (1955-2015) emlékére készült, aki öt nappal az album megjelenése előtt hunyt el.
Felállás
Joseph Williams – vezetőénekes
Steve Lukather – ének, gitár, basszusgitár az 5., 6. és 11. számon
David Paich – ének, billentyűs hangszerek
Steve Porcaro – ének, billentyűs hangszerek
Keith Carlock – dobok
VENDÉGZENÉSZEK:
David Hungate – basszusgitár a 4., 7., 8. számon
Tal Wilkenfeld – basszusgitár a 9., 10. számon
Leland Sklar – basszusgitár a 2., 3. számon
Tim Lefebvre – basszusgitár az 1. számon
Lenny Castro – ütőhangszerek a 2., 3., 5-10. számon
Martin Tillman – cselló a 6., 7. számon
C. J. Vanston – kiegészítő szintetizátorok, produkció
Michael McDonald – háttérének a 6., 8., 10. számon
Amy Keys – háttérének a 4., 6., 8., 10. számon
Mabvuto Carpenter – háttérének az 5., 11. számon
Jamie Savko – háttérének az 1., 2., 11. számon
Emma Williams – háttérének a 2. számon
Tom Scott – szaxofon/kürt a 4. számon, szaxofon a 8. számon
Produkció
C. J. Vanston, Steve Lukather, David Paich, Steve Porcaro és Joseph Williams
Számlista
1. Running Out of Time
2. Burn
3. Holy War
4. 21st Century Blues
5. Orphan
6. Unknown Soldier (For Jeffrey)
7. The Little Things
8. Chinatown
9. All the Tears That Shine
10. Fortune
11. Great Expectations
