Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Backstage Werk / München / Németország
A koncert dátuma: 2011. 12. 07.
Látogatók száma: 1200
Jegyár: 28,00€ (elővétel) / 32,00€ (a koncert napján)
Mi történik, ha egy kultikus státuszú banda a metalszíntéren néhány évnyi önkeresés után eléri a tökéletes „megifjodást”, visszatér a gyökereihez, újra megfejti diszkográfiájának legkifejezőbb, őket naggyá tevő korszakának varázsát, és egy álomszerű folytatással áll elő a saját történetéhez? Semmi különös. Egyszerű! El kell menned az új koncertturnéjukra!
Iced Earth, talán ma a legtöbbre becsült amerikai metalbanda Európában, és ahogy a minap kollégánk, Rok Klemše az egyik RockLine cikkében az Iced Earth zenei esszenciáját képszerűen összefoglalta, „thrashesített power metal”. Idén tehát új stúdióalbumot adtak ki „Dystopia” címmel. A zenekar az új lemezhez felvette a tagok közé a kanadai Into Eternity kiváló énekesét, Stu Blockot. A régi dalok játszása és az új kémia kipróbálása Schaffer és Block között, főleg a „Dante’s Inferno 2011” kislemez megjelenése után, már sejtette, hogy a „Dystopia” ismét régi vágású, meggyőzően ívelő album lesz. Hogy viszont az Iced Earth aranykorát lezáró album, a „Horror Show” (2001) folytatása lesz belőle, arra bizonyára senki sem mert gondolni. Pedig pontosan ez történt. Az Iced Earth Stu Blockkal váratlanul győztes pókerkártyát húzott elő a zsebéből, és a személyes reneszánsz, az új tavaszi virágzás fényében nemcsak egy újabb remek stúdióalbumot adott ki, hanem ezt az újra teljes gőzzel működő kémiát a koncertszínpadokra is átvitte. Az új európai turnéra.
A RockLine nem gondolkodott kétszer sem: az első adandó alkalmat megragadtuk, hogy megnézzük, mi van az Iced Earth-szel a színpadon idén. A bandát a „testvéri” Belgrádban (Szerbia) már elcsíptük 2011. 11. 23-án (Rok Klemše koncertbeszámolója ITT!), és az érzések egyszerűen fenomenálisak voltak. Hagyjuk a dicshimnuszok litániáját, a belgrádi koncertélmény utáni egyszerű konklúzió: „Az Iced Earth-t muszáj még egyszer látnom!” Körülnézek a koncertnaptárban, és a szemem megakad Münchenen. Igaz, hét közepén, a csontig hatoló hideg december közepén, de minden apró áldozatot megér. Az volt az a jelképes nap, amikor John Lennont és Dimebag Darrellt meggyilkolták, és öt kőkemény metalrajongó „bepakolta magát” egy Škoda Fabio kombiba, fittyet hányva a „bőrkeményítő” szorongásra, úton a bajor főváros felé.
Este nyolc felé jár. A müncheni Backstage környékén olyan a nyüzsgés, mint ritkán. Fél kilenckor a brit Fury UK lép színpadra. Meglehetősen érdektelen banda. Egy trió, amely a régi iskola sablonját nyűvi, az N.W.O.B.H.M. mozgalom örökségének alapjaira építve. Kiszámítható és bevált. Az idősebb előadók sokkal meggyőzőbben tolták ezt, de a Fury UK mai kortársai is jobban kiszolgálják a műfajt. Két dolog szúrja különösen a fület ennél a bandánál. Az énekes elviselhetetlenül idegesítő hangszíne és megközelítése, amely punkban, de legalábbis thrash metalban jobban megállná a helyét, valamint a nem odaillő dobszóló, amely legfeljebb az időt lopja, és a fület kínozza. 40 percnyi kemény kínszenvedés valahogy mégis a hátunk mögött maradt. Aleluja.
A White Wizzard a Fury UK tökéletes ellentéte. Ők is revivalisták, de a hangszerüket összehasonlíthatatlanul jobban uralják, és ez igaz a sokkal kidolgozottabb, a metalközegnek szimpatikusabb énekre is. Sajnos a banda nem volt a színpadon. Belgrádban sem volt ott, de akkor még nem tudtuk, miért. A turné két állomása között eltelt kéthetes időszakban viszont kiderült, hogy a White Wizzardnak pénzhiány miatt abba kellett hagynia a turnét. A nem hivatalos hírek még ezt is megfejelik: a White Wizzard állítólag folyamatosan késett a színpadról, és egyáltalán, szakszerűtlenül viselkedett a megállapodások és az Iced Earth-szel közös turné szabályai tekintetében, ezért az Iced Earth menedzsmentje, amely ezúttal diktálja a játékszabályokat, nyugodt lelkiismerettel kirúgta őket a turnéról. Hogy mit jelent ez a banda jövőbeli pályafutására nézve, azt majd az idő megmutatja, ahogy azt is, kijózanította-e a fiatal virgoncokat az Iced Earth menedzsmentjének gesztusa, vagy sem.
Az Iced Earth tíz óra előtt úgy 15 perccel foglalta el a színpadot. A Backstage termének színpada hosszú, elnyúló pályával várta őket, amely lehetővé tette, hogy a maximumra kiterjeszkedjenek rajta. A terem magassága is megengedte, hogy a dobokat külön emelvényre tegyék, és a megfelelő belmagasság miatt (jó reggelt, ljubljanai Cvetličarna és 2009. 02. 20.!) a fényparkot is optimálisan ki lehetett alakítani.
A teremben van egy földszinti tér, amelybe szemre úgy 600 lélek fér be, körben pedig lépcsők vezetnek a földszint bal és jobb oldalán húzódó emelt folyosókra, valamint a földszint mögötti folyosóra. Valóban rengeteg a hely, még tömeges látogatottság esetén is, több mint 1000 embernél, és az Iced Earth-szel töltött mostani koncertélmény sem kerülte el ezt.
A hang az első pillanattól kifogástalan! A Schaffer/Seele gitárpáros mérges riffelése, a Smedley / Vidales ritmusbástya egyedülállóan lüktető, robbanékony összhangja, középen a fáradhatatlan énekes futóval, Stu Blockkal. Minden tisztán hallatszott, és a kontrasztok „piramisszerűen” oszlottak el („3-D” effektusban).
A legtöbb figyelmet természetesen Stu Block keltette. Münchenben is bebizonyította, hogy az érkezése garancia arra, hogy az Iced Earth ma a legjavát tudja kihozni magából a színpadon. A férfi tollpihe könnyedséggel hozta a látszólag elérhetetlen énekhangterjedelmeket és a színkontrasztokat is, amelyek élesen elválasztják az Iced Earth Tim „Ripper” Owensszel készült munkáit a Mathew Barlow-val készültektől. Igen. Stu Block egy személyben és egy darabban tud meggyőző „Ripper” és Barlow is. A közel kétórás koncert alatt egy pillanatra sem rogyott meg a feladataiban. Az Iced Earth énekesi pozíciójával járó nehéz feladatot ráadásul kivételes színpadi mozgékonysággal koronázta meg. Ebben a tekintetben merem állítani, hogy Stu Block a mai napig a legjobb színpadi előadó, aki valaha az Iced Earth énekese volt. A dinamikus, átélt színpadi játékon, a gesztusokkal teli megjelenésen, a közönséggel tartott határozott szemkontaktuson, a színpad bal és jobb oldalára tett számos sétán és a zenekar tagjainak felpörgetésén át egy született színpadi vezérről van szó. A közönséggel való kapcsolat számára gyerekjáték, a közönség pedig kivételes étvággyal ette a kezéből az egész koncert alatt. Az egyik számnál Stu a végletekig felhergelte a tömött termet azzal is, hogy német trikolórt lengetve szaladt fel a színpadra, így hatékonyan megkocogtatta a németek nemzeti érzéseit is. A végén Stu kihasználta az egyik számok közti szünetet, hogy külön-külön megköszönje az Iced Earth minden egyes tagjának, hogy az Iced Earth része lehet! Ilyen munkakedvvel és meggyőző erővel a karizmatikus Block biztosan már megvette Schaffer szívét!
A főnök, Jon Schaffer éber sólyomszeme a nyitott szájjal Stu Block fantasztikus előadását követte. Jon Schaffer maga hihetetlenül elszántan nyomta a színpadon. A homlok alól felénk szegezett mogorva tekintettel, amilyet James Hetfieldtől (Metallica) ismerünk, a félig összezárt szájából elővillanó fogsorával, megfeszített alsó ajkával Jon bizonyította rendkívüli elkötelezettségét és színpadi odaadását! Élvezte a tömött terem látványát, és azt is, hogy a megújult zenekar tagjai közt remekül működik a színpadi kémia. Az Iced Earth mintha transzban játszott volna. Troy Seele remek szólói, aki nagy nehézségek árán vívta ki Schaffer bizalmát, megerősítették, hogy Schaffernek ezen a poszton is kivételes szövetségese van, akit nem tud és nem is akar cserben hagyni.
Az Iced Earth ritkán mozdul ki a színpad szigorúan kijelölt pontjairól, amelyeket a zenekar tagjai közös megegyezéssel határoztak meg. Természetesen Block kivételével. Seele így csak a Declaration Day felvezetésében kapott engedélyt, hogy a színpad közepére álljon, a középső hangszeres rész harmonikus átvezetésében pedig csak ebben a számban álltak középre együtt, balról jobbra Schaffer, Seele és Vidales, egyébként a koncert alatt szigorúan őrizték a színpadon kijelölt helyüket.
Az új Dystopia album dalai kiválóan működnek a banda kultikus klasszikusaival együtt. Olyan érzésem volt, mintha a Judas Priest 1998-as „Live Meltdown” koncertalbumát hallgatnám, amikor Tim „Ripper” Owens érkezése friss lendületet vitt a Priestbe. A „Dystopia” dalai élőben még jobban hatnak, mint stúdióban, ami ritka minőség, amellyel csak a legjobb metalbandák rendelkeznek. A kultikus klasszikusokban is Block kihozta magából a rugalmas maximumot. Legyen szó a Watching Over Me-ről, a The Hunterről vagy a Burning Timesról, ahol Barlow nehezen elérhető érzelmi átélésének pedigréjét hajszolta, vagy arról, hogy a teremben lévők mechanoreceptorait szétcsépelte, amikor könnyedén letarolta a „Ripper” Declaration Day című számának extrém magasságok felé ívelő sorait, hangja a legjobban azokon a pontokon állt jól, amelyek különleges adag énekesi kaméleonságot igényeltek, mint például a „Horror Show” klasszikus Damien kiváló előadása, miközben az agresszíven torokhangú megközelítés is nagyon jól áll neki, amit a Stand Alone és a záró ágyúdörgés, az Iced Earth című szám is igazolt.
A koncert csúcspontja azonban valahol máshol bújt meg. A ráadásban, amelyet az Iced Earth az epikus szvitjével, a Dante’s Infernóval nyitott meg! Egy olyan számmal tehát, amely önmagában is mindig erős érzelmeket vált ki a banda hű követőiből! Itt is hipnózisban tartotta a zenekar a teremben lévőket a kiváló előadással. A magáét hozzátette a kivételes közönség is, amely a dacoló metalhit átéléssel, transzban követte a szám egyes részeit. Egyszerűen. Akit nem rázott meg a terem huronszerűen egységes kitörése Blockkal a két versszakban, amelyet a „Lucifer!!!!” szó nyit, annak ezúttal nem volt keresnivalója a Backstage-ben. Egyszóval varázslat, amilyet csak a legnagyobb metaleseményeken lehet átélni, amelyekre habozás nélkül rá lehet mondani: „metalünnep”. És az Iced Earth müncheni fellépése ezúttal habozás nélkül ilyen pedigrét visel. A szám előadása a terem első soraiból még moshot is kicsalt.
Két óra után minden túl gyorsan véget ért. Az Iced Earth megmutatta és bebizonyította, hogy ismét meggyőzően száguld a saját zenei víziójának hirdetésén a magasba. Stu Block ennek a pozitív változásnak, ennek az új korszakba való átmenetnek, a zenekar újjászületésének alapfigurája, amely vele a felállásban új alkotói lendületet és a dacolás új értelmét találta meg. Tartson hát örökké az Iced Earth kivételes motivációja és reneszánsza! Számíthatunk rá, hogy a banda 2012 nyarán megerősíti az új európai fesztiválfellépések időpontjait. A „Dystopia” albumot népszerűsítő turné tehát az Iced Earth teljes diadalának bizonyult. A müncheni koncertélmény után nem volt nehéz megállapítani, hogy az idei év egyik legjobb metalkoncertjének voltunk tanúi. Természetesen a banda belgrádi felejthetetlen varázslata mellett!
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlista
1. Dystopia 2. Burning Times 3. Angel’s Holocaust 4. Slave To The Dark 5. V 6. Stand Alone 7. When the Night Falls 8. Damien 9. Dark City 10. The Hunter 11. Anthem 12. Declaration Day 13. Days Of Rage 14. Watching Over Me —ráadás I.— 15. Dante’s Inferno 16. Iced Earth
Képgaléria
