Előadó: Kansas
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2009
Értékelés: 4/5
A Kansas már régóta szárazon hagy minket, különösen ami a stúdióalbumokat illeti, hiszen 2000 óta nem vettek fel semmi újat. Most sem új anyaggal jönnek, hanem egy meglehetősen szokványos válogatással próbálnak meglepni a legismertebb dalaikból, plusz a Dust in the Wind ezredik változatával.
Valahol illik is, hogy a Kansas ezt az élő albumot Topekában, Kansasben vette fel, abban a városban, ahol a zenei pályafutását elindította. Ezúttal a Universe szimfonikus zenekar is csatlakozik hozzájuk Topekában, ami azért valamelyest feldobja a dolgot.
A Kansas mindig is tudott jó keresztmetszetet adni a karrierjéből, és ez most sincs másként. Ezen az élő felvételen gyakorlatilag az egész pályafutásukat bemutatják, kivéve a David Ragsdale-lel töltött korszakot, ami kicsit furcsa, hiszen Ragsdale jelenleg is tagja a zenekarnak. Személy szerint sajnálom is, mert a Freaks of Nature (az egyetlen stúdióalbum vele) nagyon közel áll a szívemhez. Felkerült viszont a Fight Fire with Fire is a John Elefante-féle időszakból.
Az első CD a Howling at the Moonnal indul, amely a Magnum Opus nevű hatalmas darabjuk része. A fiúk a Belexes hosszabb változatával folytatják az első albumukról. Jön a Point of Know Return három dalából az első (a címadó), majd a koncert első csúcspontja, a Song for America, ahol Steve Walsh is valamivel jobban szól, mint addig. Egy újabb remek szerzemény következik a Monolith albumról (On the Other Side), aztán csatlakozik hozzájuk a színpadon Steve Morse (Deep Purple, Dixie Dregs), a volt tagjuk, aki előbb szenvedélyes gitárbetéteket játszik a Musicatto (Power) alatt, majd a zenekar eljátssza az In the Spirit of Things albumról a Ghosts/Rainmaker összevont dalt. A Nobody’s Home (Point of Know Return) igen jó előadása után Kerry Livgren, a hosszú ideig tag, egyben vezéregyéniség is a színpadra lép, és a gitártudását először a Hold On (Audio-Visions) alatt mutatja meg, majd jön a Cheyenne Anthem, ahol Steve Walsh talán a legjobban énekel azon az estén. Különösen szép hallani a kontrasztot Billy (Billy énekli a fő részeket, amelyeket eredetileg Robbie Steinhardt énekelt) és Steve hangja között.
A második CD az amerikai katonai pilótáknak adott tisztelgéssel, az Icarus II-vel indul (az utolsó stúdióalbumról, a Somewhere to Elsewhere-ről). Logikus, hogy utána jön az Icarus (még logikusabb lett volna, ha az Icarus II előtt szerepel), a Masque album csúcspontja. Két szerzemény következik a Leftoverture albumról, a Miracles out of Nowhere és a The Wall, amelyek nekem különösen a szívemhez nőttek, mert ez a kedvenc Kansas-albumom. A végére aztán természetesen nem maradt más hátra, mint eljátszani a három nagy slágert: a Fight Fire with Fire-t (Drastic Measures), a Dust in the Wind-et (Point of Know Return) és a Carry on Wayward Sont (Leftoverture). Bónuszként hallhatjuk még a Down the Road-ot a Song for America albumról, ahol a hangpróba közben Steve Morse és Kerry Livgren is csatlakozik a zenekarhoz, és a gitárosok szólókat cserélgetnek. Szép ráadás, nincs mit mondani.
Ahogy láthatjátok, a fiúk gyakorlatilag minden albumról játszottak valamit. Csak a Vinyl Confessionsról és a Freaks of Nature-ről hiányzott egy-egy szám, de az már majdnem túlzás lett volna. Szerintem ez egy egész szép, bár kiszámítható dallista. Azért bizonyos preferenciák kiütköznek: látszik, hogy a Kansas a legszívesebben a Leftoverture anyagait játssza, hiszen ebből a kiváló albumból elég nagy részt lejátszottak.
Minden zenész nagyon jó munkát végez. Rich Williams a szemkötője ellenére is kiváló gitáros. Phil Ehart jelenleg a zenekar hajtóereje, és továbbra is kivételes dobos. Billy Greer remek basszusgitáros, szerintem pedig még jobb kísérő (és vezető) énekes, aki sokszor megmenti Walshot. Engem talán David Ragsdale nyűgözött le a legjobban: rengeteg hegedűszólót tesz hozzá, amelyeket kicsit a maga képére formál, így érdekesebb a hallgatás. A leggyengébb láncszem ezúttal Steve Walsh, aki ugyan továbbra is szolid billentyűs és énekes, de főleg az éneklésnél láthatóan sokkal jobban megfeszül, mint régen.
A koncert alatt a zenekar múltjának két kulcsfigurája is csatlakozik a fiúkhoz a színpadon. Kerry Livgren talán egyenesen a Kansas legfontosabb tagja, hiszen a legfontosabb számok nagy részét ő alkotta, Steve Morse pedig akkor érkezett a zenekarba, amikor a legnagyobb szüksége volt a felfrissülésre, és ezt sikerült is elérnie. Mindketten remek pillanatokat adnak. Morse különösen feltűnő, mert a stílusa jóval modernebb (értsd: shredderesebb), mint Livgrené és Williamsé.
Ki kell emelni a Washburn Egyetem zenekarának fellépését is. Szép pillanatokat tesz hozzá, és olykor valamiképp pótolja a billentyűket, amelyek nem mindig hallatszanak a legjobban. A zenekar különösen szépen működik együtt David Ragsdale hegedűjével.
A zenekar teljesítménye összességében nagyon jó, sőt kiváló, de van néhány szembetűnő hiányossága. Steve Walsh ismert ugyan kiváló showmanként, de az utóbbi években e tekintetben egyre kiegyensúlyozatlanabb. Ez a fellépés sem kivétel. Steve nem sokat kommunikál a közönséggel, és időnként Billy Greer siet a segítségére. A másik gyenge pont az ének, amely eléggé elhasznált, és időnként úgy tűnik, mintha Greer sokat segítene Walshnak. Walsh néhányszor bajba is kerül. Ez különösen az Icarus II elején szembetűnő, amikor rossz pillanatban száll be. Egyes beszámolók szerint Walsh ezt szándékosan is csinálja, úgyhogy lehet, hogy inkább művészi szabadságról van szó, mint hibákról. Az utolsó nagyobb hiányosság, amit észrevettem, megint csak Walshra vonatkozik: néha igencsak furcsán választja meg a billentyűhangzásokat, és a billentyűk is gyakran rosszul hallatszanak.
A There’s Know Place Like Home nem kínál semmi különösen újat. A zenekar jó formában van (a fáradt Walsh kivételével), de hasonló kiadványt már megkaptunk a Device, Voice, Drum-mal, amely minőségben sem marad el ettől. Mindazonáltal jó hallani egy dallistát, amely azért kissé eltér a Device, Voice, Drumétól. A There’s Know Place Like Home szerethető darab, amelyet a Kansas-rajongóknak mindenképp meg kell hallgatniuk, hiszen sosem tudni, melyik lesz az utolsó kiadványuk.
Felállás
Steve Walsh – billentyűk, ének
Richard Williams – gitár
David Ragsdale – hegedű, gitár
Billy Greer – basszusgitár, ének
Phil Ehart – dobok
VENDÉGZENÉSZEK:
Kerry Livgren – gitár
Steve Morse – gitár
Larry Baird karmester a Washburn University zenekarával
Producer
Jeff Glixman, Jim Gentile & Kansas
Dallista
CD 1:
1. Howling At The Moon
2. Belexes
3. Point Of Know Return
4. Song For America
5. On The Other Side
6. Musicatto
7. Ghosts/Rainmaker
8. Nobody’s Home
9. Hold On
10. Cheyenne Anthem
CD 2:
1. Icarus II
2. Icarus: Borne On Wings Of Steel
3. Miracles Out Of Nowhere
4. The Wall
5. Fight Fire With Fire
6. Dust In The Wind
7. Carry On Wayward Son
8. Down The Road – Afternoon Jam
