Kiadó: Hostile Media
Megjelenés dátuma: 2021. 5. 28.
Producer: Graham Keane
Az album hossza: 60.58 perc
Stílus: Progressive Metal
Értékelés: 10/10
A The Vicious Head Society egy ír zenei géniusz gyermeke: elsősorban és mindenekelőtt kiváló gitárvirtuózé, zeneszerzőé, hangszerelőé és produceré, valamint D.I.Y. varázslóé, Graham Keane-é. Hogy a fickóval nem lehet tréfálni, azt már a „Abject Tomorrow” című debütalbum is bebizonyította: Graham tehetségével és ötleteivel magához tudta édesgetni magát Derek Sherinian-t (Sons of Apollo, ex-Dream Theater), az albumon közreműködött többek között Wilmer Waarbroek is a Computer Mind soraiból, valamint a billentyűsök új felfedezettje, Nauhel Ramos. A felvezetésnek még nincs vége. Már az első lemezen is fontos szerepet játszott ugyanis valaki más, mint a szlovén dobos-ász és virtuóz, Klemen Markelj, aki két szám dobjait játszotta fel.
Több mint négy év után Graham Keane visszatér az utódjával, az „Extinction Level Event”-tel, amelyen a közreműködő zenészek csapata az elsőhöz képest kissé szűkebb. Az új albumon Keane a gitár mellett basszusgitáron és billentyűkön is játszik. Mégis ehhez a két utóbbi hangszerhez is behívott „segítőket”. A virtuóz egyfajta hangszeres magot állított össze a gitár – billentyűk – dob háromszögre. Amit nem tudott maga megoldani, azt helyette a billentyűs Nahuel Ramos oldotta meg. Keane kiváló válogatást végzett. Az új albumra maga mellett tartotta Marklját és Ramost (a billentyűs szólókra), akikre a teljes album játékát rábízta. További basszusgitárokat két zenész játszott fel: Pat Byrne és Matheus Manente. Ha pedig az énekes számok mellett döntesz, ott is komoly sokoldalúságra van szükséged. Keane két énekest vont be. Andy Ennis (Overoth) a „growlokat” hozta, Nathan Maxx pedig a tiszta éneket. Ismét hangsúlyozni kell tehát, hogy Keane rendkívüli zenész, aki hihetetlen technikai csiszoltsága mellett nagyon rétegzetten és nagyon kalandorian közelít a szerzéshez. Szívesen kipróbál különféle ötleteket, és terjedelmes, összetetten felépített zenei konglomerátumokká olvasztja őket. Az album egyúttal a csúcsperfekcionizmus és az összes részlet – hangzásbeli és hangszerelési – finomra csiszolásának szintjét is megmutatja. Ezt pedig egy átlagos zenész nem tudja követni. Ezért valóban kiváló csapatra van szükség. Keane pedig megtalálta.
A zene több mint egy órányi. Rendkívüli kidolgozottsággal büszkélkedhet. A szerzésbe, a hangszerelésbe és végül a hangzás produceri csiszolásába óriási munkát fektettek. Ki kell emelni, hogy a zene mögött apokaliptikus koncepció áll. A középpontban egy egyén áll, aki a saját szemén és élményein keresztül írja le a rendszer és az általunk ismert élet széthullását. Valójában a koncepcióválasztás nem hoz semmi újat, viszont mintha megrendelték volna. A megfelelő időben érkezik. Az általunk ismert rend összeomlásának szélén állunk, egy új világ pedig épp születőben van. Mindeközben a költészet nem fukarkodik a keserűséggel a bolygó teljes elpusztítása és lerombolása miatt, amit az ember hiúságával és őrületével okozott. Az album rendkívül erős üzenetet hordoz, és ébresztőt fúj, afféle riasztóként működik.
A lemez dalai rendkívül összetetten felépítettek, kifejezetten lazák, mégsem csúsznak soha avantgárd különcködésbe. Az albumon végig érzékelhető a hihetetlen elkötelezettség, odaadás és kivételes lelkesedés vörös fonala, amely az anyag megszületésének folyamatát végigkísérte. Az album megadja a kívánt hatást: kiszámíthatatlanul alakulnak az események, és minden lépésnél meglepi és leköti a hallgatót. A nyitó címadó dal közel tízperces instrumentális, amely rögtön sötét, apokaliptikus hangulatot teremt, és közben progresszív szimfonikus eposzként bontakozik ki, amelyben újabb és újabb vezérmotívumok kapcsolódnak egymásba. Ez az album legszabadabb dala, amely rögtön az elején megmutatja a hangszeresek kivételes erényeit és akrobatikus ügyességét.
Az album rendkívül kedvelhető, mindent átható epikus bombasztot is tartalmaz, amelyet drámai és sötéten teátrális hangulat támaszt alá; rengeteg neoklasszikus hangszerelési elem van benne, ez azonban remekül kiegyensúlyozott a rendkívül vibráló apokaliptikus atmoszférával.
A vezérdallamok harmonizálása időnként (nem feltétlenül) a holland Ayreon felé húz, ahogy az például az On A Silver Thread, a rendkívül melankolikus Throes of Despair, illetve az Absolution című dalokban követhető. Az Ayreon-párhuzam akkor is helyénvaló, amikor a dalok billentyűs felöltöztetéséről (hangszerelésről) beszélünk. Keane a hangszereléseket helyenként további hangzáshurkokkal és programozással is megtámogatta, ahogy az a The Signalban hallható, amelynek kifejezetten énekelhető refrénje van. Az album külön csemegéje a Judgement című dal. A neoklasszikus hangszerelési elemeket a közepén egy hosszabb szakasz szakítja meg arab betéttel és arab ritmikával (ütősök), mintha a hanyatló nyugati birodalom és a elszegényedett, de rendkívül dühös kelet végső összecsapását jelezné. A YP 138 különösen apokaliptikusan hangzó instrumentális, amely Karl Groom (Threshold) frázisaihoz hasonló gitárfrázissal nyílik, fejlődése során pedig a gonoszság és a pusztulás elemét is felveszi. Főleg a kiválasztott motívumok és a billentyűs hangzás integrációja miatt. Ezek többször a testes orgonahangzáshoz is ragaszkodnak, egyébként pedig Keane a hangok és paletták találékony használatával nyűgöz le, amelyekkel a dalok arculatát felöltözteti. Nem kell hangsúlyozni, hogy Keane és Ramos többször találkozik a harmóniák megalkotásában és természetesen a gitár – billentyűk viszonylatú, szuperszonikus párbajok keresztütésében. Az egész albumon át.
Az album hangtere mesterien kihasznált és kitöltött. Ahogy mondtam. Az albumot minden lépésnél sötét, komor hangulat és melankolikus vágyakozás kíséri. A hangszerelések kiválóan kiegyensúlyozottak a rögtön fülbe mászó zenei részekkel, és az összetett, technikailag igényes, valamint a muzikális közötti egyensúly egyszerűen lenyűgöző. Ami a hangszerelést illeti, Keane itt a lehető legjobb jeggyel tette le az érettségi vizsgáját.
Az album sosem lenne ilyen hatásosan megragadó formátumú Klemen Markelj fantasztikus teljesítménye nélkül, aki ezen a lemezen 61 percen át egy helyen megmutatta, milyen mestere a szakmájának. A The Vicious Head Society-vel végre olyan képzett és tehetséges zenészek társaságába került, akik egyenrangú szintű zenei csiszoltságot érnek el, így dobos tehetsége teljes pompájában szikrázhat. Hihetetlen, mennyi ötletbeli rugalmasságot, szellemességet és áthatóságot mutat Klemen Markelj az átvezetések kidolgozásában, valamint a ritmika és a ritmusképletek lenyűgöző töréseiben ezen az albumon. Nehéz csúcspontokat kiemelni, de a dobolás kifejezett rugalmasságának és rétegzettségének talán legjellemzőbb megmutatkozása a közepesen gyors Absolution, ahol különösen lenyűgöző, ahogy Klemen ügyesen tölti ki a teret változatos betétek, díszítések és színes átvezető kalandozások sorával, amelyek nemcsak ennek a dalnak, hanem az egész albumnak különleges pecsétet és karaktert adnak. Markelj a gitár és a billentyűk szonikus kalandjai mellett e határtalanul lelkesítő progresszívmetal-album egyik fő és alapvető pillére. Hozzájárulása a szlovén zenei színtér számára is új diadal. Közismert ugyanis, milyen nehéz szlovén zenészeknek a nemzetközi porondon áttörni. Tilen Hudrap (U.D.O.) mellett Klemen Markelj csak a második ilyen magányos lovas Szlovéniából, akinek ez sikerült. Markelj mindig a megfelelő pillanatban van a megfelelő helyen. Semmi sem kerüli el a figyelmét. Akár finomnak kell lenni, akár teljes vérrel kirobbanni és kiteljesedni. Egy nagyon igényes albumról beszélünk, amely a zenészektől kifejezett rugalmasságot és tágas látókört követel meg a Graham Keane mögött álló látomás megértéséhez. Sokak számára, akik Marklját még nem ismerik (elsősorban a külföldi hallgatókra célzok), a mi dobosunk ezen az albumon igazi felfedezés lesz. Reméljük, hogy az „Extinction Level Event”-en nyújtott teljesítménye segít neki nevet szerezni.
Az „Extinction Level Event” kiváló progresszívmetal-lemez. Ez olyan produktum, amelynél semmilyen kritikusi esszé nem tud kielégítő, objektív képet adni az album lényegéről. Keane az új albummal tovább szélesítette a debütalbum kifejezőerejét. A zenész tevékenységének lényege ugyanis az, hogy már az elsővel sikerült saját hangú, eredeti zenei irányt találnia, az új lemezzel pedig maga az energetikai vibráció, a hangulatok, a hangszerelések, mindenekelőtt pedig a hangszeres-vokális kifejezés hatóköre új minőségi szintre lépett. Határozott érettségi, művészi elmozdulással. Az album igazi zenei csemege, amely végig ravaszul méri ki a progresszív technikai összetettség és a zenei meghatározottság (kompaktság) legjobb művészi kanyarjait. A rajta lévő zene magából nőtt egyedi jelenség, amelyhez nehéz párhuzamot találni. Olyan mű, amely minden egyes meghallgatással újat tár fel a hallgató előtt, és új hallgatási élménnyel szembesíti. Mint ilyen, az album a legigényesebb zenei gourmand-okat is teljesen leköti. A The Vicious Head Society ezen az albumon szinte csapatként – zenekarként – működik, és nem csupán egyetlen ember projektjeként. A kifejezőerő és a formátum kivételes, végig rendkívül lelkesítő kaland, amely a jövőben biztosan még egy csomó ragyogó zenei kalandot hoz majd.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Extinction Level Event
2. Solipsism
3. The Signal
4. Judgement
5. Throes of Despair
6. YP138
7. On a Silver Thread
8. Absolution
9. Hymn of Creation
Felállás:
Graham Keane – gitár, billentyűk, basszusgitár
Közreműködő zenészek:
Andy Ennis – „growl” ének
Nathan Maxx – ének (tiszta ének)
Nahuel Ramos – billentyűk (szólók)
Shelley Weiss – hegedű a 4. számon
Pat Byrne – basszusgitár
Matheus Manente – basszusgitár a 3. és a 7. számon
Klemen Markelj – dob
