Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Saga
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 1993
Értékelés: 4.5/5
A Saga a „The Beginners Guide To Throwing Shapes” (1989), a progresszív rockgyökerekhez való igen szolid visszatérés után kivett pár év megérdemelt pihenőt. Ez idő alatt hosszú távollét után két régi tag is visszatért a zenekarba: Jim Gilmour billentyűs és az eredeti dobos, Steve Negus. Ők ketten 1986-ban hagyták ott a bandát, hogy kiadják rövid életű közös projektjüket, a Gilmour-Negus Projectet (GNP). Mivel szólóban nem igazán ment nekik, mivel a Saga-rajongók közül sokan nagyon vágytak a visszatérésükre, és mivel új zenei kihívásokra vágytak abban a zenekarban, amellyel a legnagyobb sikereiket aratták, a visszatérés csak idő kérdése volt. Ez nagy bónusz volt a zenekar központi triójának, vagyis Michael Sadler énekes-billentyűsnek és a testvérpárnak, Jimnek (basszusgitár/billentyű) és Ian Crichtonnak (gitár), amely újabb lendületet adott az új lemez felvételéhez, egyúttal visszahozta azt az eredeti proggresszív rockos energiát, amellyel a korai években a legjobb munkáikat készítették.
A „The Security Of Illusion” lemezen a Saga folytatja a progresszív rockgyökerekhez való visszatalálást, amelyet az előző albumon újítottak fel, csak még egy minőségi fokkal feljebb. Gilmour visszatérése révén a billentyűk hangzása újra sokkal eklektikusabb lett. A fickó ráadásul addigi legjobb hangszereléseivel rukkolt elő. Negus pedig a maga „70-s” beütésű dobolásával visszahozta azt a masszív ritmust, amely hiányában többször is érezhető volt a hiánya. Mindketten közvetve a másik három eredeti tagot is megmozgatták, akik éppen ezen a lemezen nyújtották addigi egyik legjobb alakításukat. Jim basszusa például szinte a képességei maximumáig van felhúzva. A legnagyobb „sztár” pedig senki más, mint Ian, aki a gitárján ismét nem fukarkodik az ízletes riffekkel, szólókkal és összetett futamokkal, valahányszor kedve szottyan rá. Michael hatalmas hangja szokás szerint dagad a kivételes karizmától az energikusabb részeken, és a pátosztól, amelyet a nyugodtabb szerzeményekbe képes belevinni. Ő Gilmour érkezése után végre teljesen az éneklésre koncentrálhatott, és ezúttal felhagyott a billentyűk használatával. A lemez nagyrészt érezhetően nyersebb hangzású, amely már nem jellemző a 80-as évekre (búcsút inthetünk az elektronikus színezetű szintiknek, a gitárszintiknek és az ütősöknek), hanem már modernebb. A produkció pedig általánosságban – ahogy az náluk hagyománynak számít – zseniális.
Ezúttal az album egy különleges, meglehetősen komikus nyitánnyal indul, ez az „Entrance”, egy rövid, mediterrán hangzású instrumentális felvett harmonikán, amely egyben cirkuszi zenére emlékeztet (közben a közönség csevegése is hallatszik). De a folytatásban a lemez már minden, csak nem cirkuszi (hacsak nem az egyes hangszeres akrobatamutatványokra gondolsz). A „Mind Over Matter” révén a Saga rögtön egy elég közvetlen, határozott energiatöltetet nyújt. A látszólag egyszerű szerkezet és a rendkívül szép többszólamú refrén ellenére itt sem hiányoznak az szellemes hangszeres szekciók, amelyekben leginkább Ian gitárhúrdörzsölése nyűgöz le. Az „Once Is Never Enough” remek, világűrös billentyűs bevezetőt tartalmaz, majd egy szellemes, teljesen váratlan, mégis klasszikus Saga-átmenet következik, amikor beszáll az ének, a fűrészelő gitár és a megfent ritmus. A torzított gitárriffek szépen összeszövődnek a billentyűk űrbéli függönyeivel, és a zenekar legjobb napjaira jellemző hangzásképet adnak. Itt jól kivehető, hogyan mélyítették el Jim billentyűi ismét a zenekar teljes hangzását.
Az „Along Again Tonight” nagyon szép szerelmes ballada. Általában nem vagyok oda az ilyen balladákért, de a zenekar lírai balladáinak többsége rendkívül meggyőzően szól. Michael már mindig is mestere volt az olyan balladáknak, amelyekbe a szívünket kell beletenni. Emellett a hangja soha nem válhat émelygőssé. Most is így van ez, amikor a billentyűk és a gitár gyengéd, melankolikus kíséretében könnyedén elragadtatásba ejti a hallgatót. Az „I’ll Leave It In Your Hands” elég lágy AOR-os billentyűs bevezetővel indul, amely szintén balladát sejtet, de aztán meglehetősen energikus szerzeménnyé válik erős énekdallammal, csavaros riffekkel és ütős ritmussal. A második részben Ian egy érzékeny szólót is megenged magának, amely egy pillanat alatt visszavezet a központi refrénbe. A címadó „The Security of Illusion”, amely kétségkívül az album egyik központi darabja, varázslatos akusztikus bevezetőt kínál akusztikus gitáron, amihez kivételesen érzelmes ének és a billentyűk finom rétege csatlakozik. Középtempójú, akusztikus alapú dal, a zenekartól meglehetősen szokatlan, amely az akusztikus gitár és a billentyűk gyönyörű hangszerelésével és álmodozó refrénjével hipnotizál. A Saga hosszú idő után az ambient mestereiként is megmutatja magát.
Az ütős „Stand Up” a nyitányban klasszikus hard rockos riffet hoz, amilyet Ian mindig is szeretett, majd beszállnak a billentyűk ambient függönyei és az ének. Az ütős refrén mellett ez egy újabb szám, amely képes elragadtatásba ejteni a hallgatót. Érdekes keveréke a hard rocknak és az ambient prog finomságoknak. A „Days Like These” az album egyik legérdekesebb kísérlete, hiszen tiszta neo prog. Elég szokatlan húzás, hogy egy zenekar, amelyet egyesek a neo prog úttörőjének is tartanak, olyan dalt készített, amely kissé a korai Marillionra emlékeztet (a ritmus elég rokon a „Market Square Heroes” ritmusával). A teljes neo prog ritmuson kívül az is meglepő, hogy a főszólamot hosszú idő után Jim Gilmour énekelte (utoljára a „Scratching The Surface” című klasszikuson fordult ez elő). Aki ismeri ezt a szerzeményt, tudja, hogy Jim a kiváló billentyűs képességei mellett igen szolid énekes is. Billentyűsként mutatott tudása pedig a „Voila!” című rövid, keleties színezetű instrumentálison jön ki remekül, ahol rendkívül ízléses motívumot játszik zongorán.
A „No Man’s Land” ismét a klasszikus Saga megtestesítője egyszerű dallamos refrénnel, de számos hangszeres fordulattal. A ritmusszekció teljes gőzzel nyomja, miközben csavaros gitárfutamok szelik át. A számos tempóváltás rövidebb álmodozó pillanatokat is kínál. A második részben egy érdekes, jazzes instrumentális betéttel lepnek meg minket, ahol megint élvezhetjük Ian Crichton és Jim Gilmour egymás közti szólóit. A záró „Without You” rendkívül drámaian indul; igazi dobos indulóval. Majd beszáll a szívszaggató ének és a billentyűk melankolikus rétege. Tulajdonképpen ez is egy szerelmes ballada, de a Saga olyan ügyesen ölteti tarka hangszeres ruhákba, amelyeket menet közben folyton cserélget, hogy a végén az album egyik legjobb darabját hozza létre, legalábbis ami a mondanivalót illeti. Jim gitárfutamai az átmenetek közben igazi csemegék a fülnek, a dobok pedig helyenként már egyenesen brutálisan szólnak. Talán kissé elhamarkodott a lecsengés, amit megint az a nyitó mediterrán színezetű cirkuszi motívum követ, amely méltón zárja le az albumot ott, ahol elkezdődött.
A „The Security of Illusion” kétségkívül nagy visszatérés volt az art rock csúcsaira, és szerintem addigi egyik legjobb albumuk egyáltalán, még a korai lemezekkel is felér. A zenekar már nem igyekezett slágerszinglit felvenni, és ez jól meglátszik az albumon, mert végig kivételes következetesség jellemzi a teljes hangulatot (annak ellenére, hogy valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akiknek a poposabb kísérleteik is tetszettek). Egyúttal itt mutatkozott meg, mennyit jelentett a zenekarnak Gilmour és Negus, bár korántsem úgy, mintha valamiféle megváltók lettek volna, hiszen a Saga triként is jól tartotta magát. Csakhogy akkoriban végig hiányzott belőlük az a kis szelet a jellegzetes hangzásukból, amelynek köszönhetően mindig közelebb álltak a progresszívhoz, mint a popzenéhez vagy a klasszikus rockhoz. És pontosan ezt hozza vissza ez az album, így örömére szolgál a rajongók többségének, akik megérték az egységes zenekart, amely sikeresen lépett be a 90-es évekbe. Sajnos a zenekar a következő évben nem tudja majd megtartani azt a magas art rockos színvonalat, amelyet a „The Security Of Illusion” segítségével újra felépített mert elkészíti addigi leggyengébb termékét, amely többé-kevésbé kedvezőtlen körülmények következménye volt.
Felállás
Michael Sadler – ének
Ian Crichton – gitár
Jim Crichton – basszusgitár, gitár
Jim Gilmour – billentyűk
Steve Negus – dob, ütősök, billentyűk
Produkció
Saga
Dalok listája
1. Entrance [instrumentális] (0:49)
2. Mind Over Matter (4:41)
3. Once Is Never Enough (5:28)
4. Along Again Tonight (4:15)
5. I’ll Leave It in Your Hands (4:42)
6. The Security of Illusion (5:42)
7. Stand Up (4:20)
8. Days Like These (4:46)
9. Voila! [instrumentális] (1:41)
10. No Man’s Land (5:20)
11. Without You (6:47)
Az album hossza: 48:31
