The Rise Of Chaos

0 13

Szerző: Aleš Podbrežnik

Előadó: Accept
Kiadó: Nuclear Blast
Megjelenés: 2017
Játékidő: 46:31
Értékelés: 3/5

Minden történetnek egyszer vége szakad. A szenzációhajhász felütés után hadd csillapítsam kicsit a kedélyeket. Az Accept a metal veteránja, ezt mindenki tudja. Néhány év szünet után 2008-ban álltak újra össze, Udo Dirkschneider nélkül, amit a zenekar sok rajongója a mai napig nehezen emészt meg. 2014-ig a feltámasztott Accept három kiváló stúdióalbumot tett le az asztalra, bár ebben a sorban a „Blood of the Nations” (2010) így is külön fejezet. Az állandó világ körüli koncertezés és az új anyag felvétele miatt, no meg a hihetetlenül zsúfolt menetrend következtében 2015-ben távozott a zenekarból Stefan Schwarzmann dobos és a kultikus „Restless And Wild” gitáros, Herman Frank. Baltes és Hoffmann, a mai Accept egyedüli eredeti tagjaiként, a soraiba hívta az addig szinte ismeretlen dobost, Chris Williamst, valamint „a német teuton metal elveszett (és megtalált) fiát”, Uwe Lulist (ex-Grave Digger). A banda másfél évnyi közös munka alatt hozta össze az új stúdióalbumot, amely a „The Rise of Chaos” címet kapta.

Az Accept mindig is a minimalizmus mestereként híres volt. Vagyis mindig is ügyesen bánt a „kevesebb több” axiómájával, és mindig tudta, hogyan hozza ki belőle a maximumot. A „The Rise of Chaos” esetében is szorgalmasan ehhez tartják magukat, és a dalok az elsőtől az utolsóig át vannak itatva az ősi Accept-hangulattal, a jól ismert dalszerzői kultúrával és az alkotói „ösztönnel”. Mégis le kell szögezni, hogy a „The Rise of Chaos” a négy „Mark Tornillo-albumból” az első, amelyet konkrét mondanivaló hiánya, ötletszegénység és „megkopottság” gyötör. Az új lemez mindenesetre félrevezetően kiválónak tűnhet annak, aki nem ismeri az előző hármat, ami azt jelenti, hogy az Accept annyi rutinnal és edzettséggel bír, hogy ha már az átlagosságról beszélünk, rossz terméket akkor sem tud letenni az asztalra. Hoffmann egy közelmúltbeli interjúban azt állította, hogy az új albumot pontosan ugyanabban a mederben készítették, mint az előző hármat: Hoffmann és Baltes írta, Tornilloval együttműködve, az Accept ismét Nashville-ben vett fel, a hangzást pedig Angliában masterelték, Andy Sneap gondos irányítása alatt. Ennek ellenére az album olyan érzést kelt, hogy nincs rajta egyetlen dal sem, ami megmaradna az emberben, ami tartósan befészkelné magát a hallgató bőre alá, és aminek az új számok gitárfordulatai vidáman csengenének a fejében, amikor csak kedve támad fütyörészni őket.

A kompozíciók többsége a refrénekben ismét ravaszul kapott mennydörgő férfikórus-betéteket, amelyek hangulatilag kiegészítik Tornillo kiabálását, Hoffmann szólói és átvezető díszítései pedig sokszor megint a gitáros neoklasszikus csiszoltságára emlékeztetnek, aki ezúttal is a klasszikus zene óriásainak műveiben keres alkotói ihletet. A szövegek is gyakran elillanónak és felszínesnek hatnak, ami már a nyitó Die By The Sword soraiból, vagy később a What’s Done Is Done című dalból is könnyen kiszűrhető. Bár ez egy igazi teuton csiszoltságú lemez, amilyet csak az Accept-metal iskolája tud létrehozni, az albumról hiányzik a vonzerő, a megjegyezhetőség és a pecsétnyomó erő. Egy olyan szám, mint a Teuthonic Terror, a Shadow Soldiers, a Dying Breed, a Pandemic vagy a Stalingrad. A produkciót tekintve is, még ha a doktrína egy tapodtat sem változott, az új dalok nem ütnek olyan erővel, mint az előző három album fő riffjeinek zöme. Így Sneap produkciója a fülnek még „megtéveszt” is, és puhábban szól, mint szeretnénk, és mint ahogy az Accept megszoktatott minket a múltban. Egyszerűen a dalok típusa miatt.

Talán nem ártana a zenekarnak egy kis alkotói szünet. Az Accept ugyanis érett korára rendkívül aktív, talán még aktívabb is, mint valaha, ha nem már egyenesen túl aktív. Most már a negyedik egymást követő stúdióalbumát kínálja, amelyeket 2010 óta tett le az asztalra. Ehhez hozzájön még egy koncert-CD és DVD kiadása, valamint a turnék és koncertek sora, vagyis az Accept érett korára tényleg degesdugig tömött menetrenddel dolgozik. A metal öregjeinek ez a lendülete valóban irigylésre méltó, és mindent kárpótol. Így a „The Rise of Chaos” dalai is teljesen méltó társaságot fognak alkotni a zenekar klasszikusaival az új fellépések koncertrepertoárjában, még ha, mint mondtam, az új album ezúttal nem hozza azt a ragadozó étvágyat és kifejezőerőt, mint az előző három, és a maga rutinos színvonalán belül emiatt kissé beleragad az átlagosságba.

Accept  – The Rise Of Chaos (hivatalos videó):

Felállás

Mark Tornillo – ének 
Wolf Hoffmann – gitár 
Uwe Lulis – gitár
Peter Baltes – basszusgitár
Christopher Williams – dobok

Produkció

Andy Sneap

Dallista

01. Die By the Sword
02. Hole in the Head
03. The Rise of Chaos
04. Koolaid
05. No Regrets
06. Analog Man
07. What’s Done Is Done
08. Worlds Colliding
09. Carry the Weight
10. Race to Extinction

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik