Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Styx
Kiadó: Universal Music Group
Megjelenés: 2017
Játékidő: 42:08
Értékelés: 4.5/5
Az amerikai prog/arénarock-hősök, a Styx hűséges rajongóik nagy örömére végre visszatértek egy új stúdióalbummal. A „The Mission” végleg megcáfolta azt a mítoszt, hogy az eredeti billentyűs/énekes, Dennis DeYoung nélkül egyszerűen nem képesek többé olyan lemezt készíteni, amely felérne az aranykoruk (a hetvenes évek második fele és a nyolcvanas évek eleje) magas művészi mércéjével. Az előző két stúdióalbum, a „Cyclorama” (2003) és a feldolgozáslemez „Big Bang Theory” (2005) ugyanis sok rajongót hagyott hidegen, mert a banda a legtöbb dalon sokszor már nem idézte azokat a klasszikus Styx-számokat, amelyek a legszebb emlékeink között maradtak. Úgy tűnt, hogy az aktuális Styx-felállás mindkét főnöke, vagyis a gitáros/énekes Tommy Shaw és gitáros/vokalista társa, James Young is arra jutott, hogy jobb, ha legalább egy évtizedre elfelejtik a stúdiót, és inkább a koncertezésre koncentrálnak. Ki tudja, talán éppen ez a hosszú stúdiókihagyás járult hozzá ahhoz, hogy a „The Mission” végül ilyen jól sikerült, és a zenéjük hűséges híveinek legvadabb elvárásait is felülmúlta.
Shaw, Young, a hosszú évek óta velük játszó basszusgitáros, Chuck Panozzo (aki ezúttal a „Hundred Million Miles from Home” című dalban szerepel; Chuck évek óta HIV-vel küzd, ami megakadályozza abban, hogy aktívabban részt vegyen a zenekar munkájában), a billentyűs/énekes Lawrence Gowan, a dobos Todd Sucherman és a basszusgitáros Ricky Phillips a „The Mission” készítése közben végre rájöttek, hogyan közelíthetik meg a Styx legjobb korszakainak nagyszerűségét. A lemez dalainak többsége a drámai főénekek hagyományos váltogatásával, a pompás szimfonikus hangszerelésekkel, az epikus többszólamú vokálokkal és a nehézrockos gitárriffekkel valóban az együttes legendás aranykorát idézi, miközben Gowan kiválóan pótolja DeYoung hangját. A szintetizátorok hangzása és egyes hangszerelések is teljesen retró, hetvenes évekbeli hangulatot árasztanak, amihez nagyban hozzájárult Will Evankovich kiváló produkciója is, aki Shaw-nak az érdekes koncepció kidolgozásában is segített.
A „The Mission” ugyanis a Styx első koncepcióalbuma a kultikus „Kilroy Was Here” (1983) óta, és ez is tudományos-fantasztikus történetet tartalmaz, amely jóval hihetőbbre sikerült, mint Kilroy meglehetősen olcsó kalandjai a japán robotokkal. A „The Mission” szövegei az ember első, vörös bolygóra, vagyis a Marsra induló küldetése körül forognak 2033-ban. Erről manapság, amikor a kínaiak az innovatív űrprojektekben sok téren már megelőzték a beképzelt, háborúkba merülő amerikaiakat, megint egyre többet beszélnek. Stílusát tekintve a „The Mission” a progresszív rock, a hard rock és az arénarock rendkívül szórakoztató keveréke, amely a Styxnak a hetvenes évek második felében világhírnevet hozott, és ez nagyon örvendetes felismerés, amelyre már az nyitó dalok hallgatása közben rájön az ember.
Az „Overture” rövid, de hatásos, főleg instrumentális nyitány, igazi proghangulattal, amilyet a Styxtól már régen nem hallottunk. A temperamentumos „Gone Gone Gone”, amely az album vezető kislemezeként jelent meg, szemléletesen megmutatja, milyen jól pótolja Gowan DeYoung hangját. Pompás szerzemény rengeteg tüskés gitárriffel és remek vokális harmóniákkal, a legjobb Styx-hagyományokban. A „Hundred Million Miles From Home” mikrofonja mögött Shaw áll a megszokottan visszafogottabb énekstílusával, a dal enyhén funkos beütésű, a refrénje pedig többszólamú, tapsolással. Ha a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején jelent volna meg, valószínűleg slágerpotenciál lett volna benne.
A blues-os gitárfutamokkal átitatott „Trouble at the Big Show” az egyetlen dal a „The Mission” lemezen, amelyen a hagyományosan zordan szóló Young a főénekes. A dallamos refrén itt is teljesen retró, és erősen emlékeztet az aranykor néhány szerzeményére. A megrázó „Locomotive” Shaw főszereplésével máris felkerülhet a Styx legszebb és legösszetettebb balladái közé, ahol a mini moog hangjai és a melankolikus gitárfutamok még jobban elmélyítik a nosztalgikus hangulatot. A rengeteg pompás pillanattal teli „Radio Silence” is, amelyben nem hiányzik az epikus, többszólamú refrén, úgy szól, mintha egy elfeledett dal lenne az 1975 és 1983 közötti időszakból, vagyis megint egy telivér Styx-klasszikussal van dolgunk. A elképesztően nosztalgikus és drámai „The Greater Good”, amelyben Shaw és Gowan ideálisan váltogatják egymást a főénekben, szintén sokakat visszarepít a „régi szép időkbe”, és sokan eszükbe juttatják majd, miért nevezték a Styxot egyes médiumok a Queen amerikai válaszának.
A „Time May Bend” klasszikus, kissé rövid arénarockos szám Gowannel a mikrofonnál, a „Ten Thousand Ways” pedig újabb alkalmat kínál az éteri többszólamú vokálok bemutatására. A „Red Storm” című szimfonikusrock-eposszal, amelyen a drámai szimfonikus hangszerelések és a háborgó gitárfutamok nem dicsérhetők eléggé, a Styx sikeresen emlékeztet arra, miért ők voltak a Kansas mellett egy rövid ideig, még mielőtt kereskedelmibb vizekre eveztek, a legnagyobb becsben tartott amerikai progrockzenekar. A „Khedive” háborgó barokk zongorahangszerelésekkel dolgozik, az operettes vokális harmóniák és az epikus gitárszólók pedig azonnal a Queennel vont párhuzamokat idézik. A „The Outpost” dallamos arénarocker kiemelt retró szintetizátorvonalakkal, perzselő gitárriffel és remek, többszólamú refrénnel, amely más időkben kétségkívül nagy sláger lett volna. Már most fel lehet venni a Styx örökzöldjei közé. A „Mission to Mars” nagyon sikerült lemezzáró, amely felépítésében és hangulatában kicsit a „Come Sail Away” klasszikust idézi. Érdekes, hogy éppen ennek a szerzeménynek a vezető gitárriffje ihlette meg Shaw-t arra, hogy eljött az idő egy új Styx-album elkészítésére.
A koncepcióalbum-csemege „The Mission” nagy visszatérés az Egyesült Államok egyik legjobb és legsikeresebb rockzenekarának, amelyre valószínűleg még a leglelkesebb rajongók sem számítottak. A dallamosrock/progrock-hősök kétségkívül 2017 egyik nagyobb stúdiómeglepetését szállították, amely kereskedelmi szempontból is nagyon jól áll. Nem csoda, hogy még DeYoung is, akinek szólóművészként mostanában nem megy a legjobban, nemrég kifejezte a vágyát a klasszikus Styx-felállás felélesztésére, de valószínűleg süket fülekre talál. A Styx a jelenlegi felállással a „The Mission” lemezen több mint bebizonyította, hogy az egykori varázslat stúdióbeli felélesztéséhez egy cseppet sem szorul rá szeszélyes egykori társa szolgálataira.
Felállás
Tommy Shaw – gitár, ének
James Young – gitár, ének
Chuck Panozzo – basszusgitár a „Hundred Million Miles From Home” c. dalban
Lawrence Gowan – billentyűs hangszerek, ének
Todd Sucherman – dobok, vokál
Ricky Phillips – basszusgitár, vokál
Producer
Will Evankovich
Számlista
1. Overture (1:23)
2. Gone Gone Gone (2:07)
3. Hundred Million Miles From Home (3:39)
4. Trouble At The Big Show (2:30)
5. Locomotive (5:03)
6. Radio Silence (4:17)
7. The Greater Good (4:10)
8. Time May Bend (2:30)
9. Ten Thousand Ways (1:22)
10. Red Storm (6:04)
11. All Systems Stable (0:17)
12. Khedive (2:04)
13. The Outpost (3:51)
14. Mission To Mars (2:43)
