Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Scintilla Project, The
Kiadó: UDR
Megjelenés: 2014
Játékidő: 53:14
Értékelés: 4.5/5
Jó látni, ha a metál egyik nagy öregje, mint a halhatatlan Saxon felséges frontembere, Biff Byford, kicsit más zenei vizekre is kievez. Persze biztonságosan, a Saxon birodalmához közel eső vizekre, de akkor is. A The Scintilla Project a „Scintilla” című akció-horror ihletésére született, ezért konceptalbum is egyben. A film története a laboratóriumi génkísérletek borzalmaiba enged betekintést, olyasmikbe, amit az emberiségnek nem volna szabad látnia, nemhogy megismernie. Ezek szigorú titokban zajlanak, óvatosan elrejtve Szibéria szívében, és hát lám, a volt Szovjetunió idején.
Byfordot a Saxon 19. stúdióalbumának, a „Call To Arms” (2011) felvételei közben fogta meg az új zenei projekt ötlete, amikor az említett Saxon-lemez társproducere, Toby Jepson alkalomadtán bemutatta őt Lionel Hicks dobosnak (Balance Of Power). „The Hybrid” producere maga Biff Byford, a rutinos Andy Sneap segítségével. Az eredeti ötlet az volt, hogy a Saxon csak egyetlen számot vesz fel a filmhez zenei alapként, később azonban ebből projekt lett. Egy Saxon-dalnál mégis maradtunk: a „The Hybrid” ugyanis tartalmazza a No Rest for the Wicked című számot, amely „felújításon”, vagy inkább „átdolgozáson” esett át. Új (frissített) produkciós köntöst kapott, és új hangszerelést is, amelyben a billentyűk színpadias, vonósokat idéző zenekari hangzásfalat húznak, kulcsszerepet játszva a forrongóan sötét hangulatok megteremtésében. Így „átszellőztetve” a Saxon-szám úgy hat a „The Hybrid” lemezen, mintha mindig is a projekt zenei koncepciójának és víziójának része lett volna!
A dalok sorra bombasztikusra sikerültek. Mindegyikben ott van az erősen sötét, borzongatóan feszült hangulat, amelyet a klasszikus stílusban kifaragott gitártémákra épülő hatalmas hangfal teremt meg (ezek a NWOBHM-hullám zenekarainak örökségéből merítenek), és a billentyűs réteg, amely többnyire a klasszikus Hammond-orgonahangzást másolja, vagy zenekari vonósok függönyszerű hangzását utánozza (a nyitó Scintilla (One Black Heart), a Pariah vagy a már említett záró No Rest for the Wicked).
Hogy rövidre fogjuk a vallomást: a rutinos Biff Byford, a komponistaként is erős Tony Richie (Balance Of Power) és a producerőrült Andy Sneap találkozása igazi „égi ajándék”. Minden lépés, amit ez a trió tesz, akár a szerzeményeket, akár a hangzás kidolgozását nézzük, nagy tökéletességben ragyog. Egymás kezét fogja itt szimbiózisban a kompozíciók magas zenei színvonala, a fojtogatóan klausztrofóbiás, gonoszkodó színházzal teli atmoszféra, amely a dalok fölé borul, és a felpumpált metálos ütőerő a projekt résztvevőinek virtuóz brillírozásával.
A dalok alapvetően értelemszerű zenei párhuzamokat mutatnak a Balance Of Power-rel, hiszen a fő szerző a Balance Of Power basszusgitárosa, Tony Ritchie. A Hammond-orgona kontúrja hardrockos retrót kever a hangzásba, a motívumok és a ritmusképletek változatossága pedig, az aranzsőri szempontból aprólékosan kidolgozott middle eight részekkel együtt, a technikailag kevésbé összetett progresszív metál kedvelőinek is érdekes lehet. A kilenc szám rendkívül változatos motívumvilágot és telivér bombasztot hoz, színpadias csúcspontokkal a dallamos refrénekben. Itt van megint a jó öreg Biff az újra átélt előadásával, amelyben ott van a mostanra már jól ismert saxonos karizmájának minden védjegye. A számok közül valószínűleg vársz egyet, amelyik Saxonba hajlik. A No Rest for the Wicked kivételével, amely a Saxon szerzői hozzájárulása a The Scintilla Projecthez, ilyen az Angels. Gond nélkül elférne bármelyik újabb, főleg ezredforduló utáni Saxon-albumon. Ahogy már említettem, a projekt zenéje stílusában nagyon közel áll a mai Saxon kiindulópontjához, így Biff felszabadultan viheti tovább a megszokott saxonos tartását az éneklésében. A „Hammond-szerű” hangzás és a gitárriffek kombinálása olyan trükkökre emlékeztet, amilyenekkel például a holland zenei zseni és varázsló, Arjen Anthony Lucassen projektje, a Star One él.
Mielőtt nekilátsz a lemez meghallgatásának, érdemes előbb végignézni a „The Scintilla” című filmet. Így az album különösen intenzíven belemászik majd a bőröd alá, és tövig felborzolja minden szőrszálad, szinte égnek áll tőle az egész tested. A „The Hybrid” erősen atmoszférikus, színpadiasan szimfonikus fűszerezésű klasszikus heavy metal album, amely kiváló, nagy dinamikájú és szerves hangzásmelegségű produkciót kapott, és képszerűen, meggyőzően „testesíti meg” zeneileg a tudományos-fantasztikus horrort. Olyan lemez, amelyet a klasszikus európai heavy metal rajongóinak, a mai produkciós fogásokkal remekül megformált hangzásban, kötelező megnézniük.
Felállás
Biff Byford – ének
Gizz Butt – gitár
Andy Sneap – gitár
Chris Masimore – gitár
John K – billentyűk
Anthony Ritchie – basszusgitár
Lionel Hicks – dob
Produkció
Biff Byford & Andy Sneap
Számlista
1. Scintilla (One Black Heart)
2. Beware The Children
3. Permanence
4. Some Nightmare
5. Angels
6. Pariah
7. The Damned And Divine
8. Life In Vain
9. No Rest for The Wicked
