Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Modest Midget
Kiadó: Multi-Polar Music
Megjelenés: 2014
Játékidő: 48:29
Értékelés: 4.5/5
A holland Modest Midget először a remek debütalbumával, a »The Great Prophecy of a Small Man«-nel (2010) hívta fel magára a figyelmet. Most második albumával, a »Crysis«-szel tér vissza a színtérre, amely minőségben legalábbis egyenrangú a meglepően jó bemutatkozóval, néhol pedig még szórakoztatóbb ötleteket is felvonultat. A »Crysis« tizenkét dalon keresztül bontogat egy összetett koncepciót a különböző életciklusokról, amelyek egyúttal a modern társadalom és a zeneipar nagy változásait is megrajzolják, és amelyek következményei még elég sokáig érezhetők lesznek. A Modest Midget stílusát meglehetősen nehéz részletesen leírni, hiszen ezek a progresszívrock-reménységek az énekes, gitáros, zeneszerző és bandavezér Lonny (Lionel) Ziblat irányításával rendkívül eklektikus módon keverik a rockot, a soult, a barokkot, a skát, a dzsesszt, a szimfonikus rockot, a punkot, a roma zenét és a szicíliai tarantellát.
A klasszikusan képzett zeneszerző-hangszerelő és kiváló gitáros Ziblat mellett a zenekarban két nagy jazz fusion-rajongó, Maarten Bakker basszusgitáros/zeneszerző és Willem Smid dobos játszik, míg Tristan Hupe billentyűs zenei látóköre rendkívül széles: a klasszikus zenétől a jazz fusionön és a popon át a punkig és a brazil hagyományos zenéig terjed. Az első laphoz hasonlóan a »Crysis« albumon is a kiváló vendégzenészek egész szép csokra csatlakozott a Modest Midget tagjaihoz; ők főleg a zenekari hangszerelésekről gondoskodtak, amelyekből ezen a lemezen semmiképp sem fogy ki a tár, és számos drámai pillanatot szereznek.
A Modest Midget a »Crysis« albumon egyik említett műfajnak sem ad elsőbbséget, hanem csodálatos módon keveri azok legjobb tulajdonságait egy rendkívül ízletes hangzásbeli egytálétellé, miközben időnként a rendkívül kifinomult humorával is levesz a lábunkról – a modern progresszív rockból ilyet gyakran hiányolunk. A rövid felvezető, a »The Grand Gate Opening« simán beillik a lazító ambient zenék közé, az »A Centurion’s Itchy Belly« pedig az album első olyan pillanata, ahol a zenekar teljes erejével megmutatja eklektikusságát: a szerkezet és a felkavaró kompozíciók másodpercről másodpercre változnak, számtalan váratlan stílusváltással és szokatlan ritmusváltással. A humorról elsősorban a roma zenei elemek gondoskodnak, ahol Ziblat játékos gitárimprovizációi emelkednek ki, bár minden zenész hozzájárulása külön virtuóz fejezet, a retró produkció pedig szintén teszi a dolgát, és a legtöbb dalnak a hetvenes évek bélyegét adja.
Két instrumentális után a szórakoztató fusion-hibrid, a »Rocky Valleys of Dawn« következik, amely kislemezként is megjelent. Ziblat itt használja először az énekhangját, amelynek színe egyes pillanatokban akár a modern popba vagy az indie rockba is beillene; vagyis a Modest Midgetnek nagyon jók a kereskedelmi adottságai, csakhogy ezekre most fittyet hánynak, és inkább kiélvezik rendkívüli hangszeres és hangszerelői képességeik féktelen, öntörvényű művészi kifejezését. A »Praise The Day« pasztorális-pszichedelikus ballada nyugtató akusztikus gitárakkordokkal és Ziblat álmodozó énekével. A »Now That We’re Here« a »Crysis« egyik legrövidebb, ugyanakkor legérdekesebb dala. A punkos felvezetést szimfonikus progresszív rockba való átmenet követi, és bőven akad benne improvizációs szellemeskedés meg éteri vokális harmónia, amely úgy szól, mintha egyenesen a hatvanas évekből másolták volna át. A Modest Midget a látszólag összeegyeztethetetlen hangzásbeli elemeket hihetetlen kifinomultsággal és ritmikai összeszokottsággal olvasztja eggyé, miközben a dallamosságból is csurig adagol.
Az ambient hangulatú, finom »Periscope Down« popos bájjal átszőtt jazz fusion-csemege, amely sok hallgatónak a legendás Steely Dan némelyik munkáját juttathatja eszébe, miközben Ziblat ismét sikeresen bemutatja énekbeli és gitáros eklektikusságát. A Roy Orbisonhoz köthető popörökzöld, az »(Oh) Pretty Woman« rendkívül szellemes és szórakoztató feldolgozása tovább színesíti ezt a szerfölött tarka, eleven albumot. A pimaszul vidám instrumentális, a »Flight of The Cockroach« hallgatása közben nem nehéz elképzelni a megvadult svábbogarat, ahogy a játékos ütős- és gitárimprovizációk közepette röpköd, a hangszeres virtuozitás itt harmonikusan párosul a rendkívüli spontaneitással és szókimondással.
Az ambient hangulatában komor »Secret Lies« egy újabb nagyon szórakoztató kísérlet a szimfonikus és a poprockos elemekkel, ahol felfedezhető a korai Queen hatása (sok operettes és pompázatos elem), a késői Beatlesé (bizonyos rokonság a »I Want You (She’s So Heavy)« klasszikusával), sőt a King Crimsoné is (a mellotron révén). A »Gone Is« pszichedelikus, folkos ballada a hetvenes évek elejének stílus- és produkciós bélyegével, rengeteg ízléses gitárkombinatorikával. A »Crisis (Awake of the Sheep)« szimfonikus progresszívrock (mini) EP, számtalan fusionös finomsággal és agyafúrt improvizációs kisiklással, és az album legérdekesebb pillanatai közé tartozik, ami egyébként minőségileg nagyon kiegyensúlyozott. A modern és hagyományos dallamok egyesítésének érdekes példája a záró »Birth« is, amelyben a mai indie/popzenekarok és néhány prog-„klasszikus”, például a Pink Floyd különféle hatásai hallhatók.
A Modest Midget a »Crysis« albummal bebizonyította, hogy a kritikusoktól jórészt nagyon jó fogadtatást kapó debütálás után sem kapkodta el a dolgát, és simán beverekedte magát a modern progresszív rock legizgalmasabb nevei közé: legújabb munkájával ugyanis egy újabb nagyon szórakoztató, eklektikus zenei kalandot alkotott, amely gazdagon megjutalmazza a hallgatót a melodikusság és a komplexitás humoros, ugyanakkor kifinomult keverékével. A kisebb hangzásbeli és szövegbeli részletek, például az időnkénti humoradagok biztosítják számukra az felismerhetőség jelentős részét, és különböztetik meg őket a számos rokon, modern progresszívrock-formációtól, ahol szintén nem hiányoznak a kiváló, ambiciózus zenészek rengeteg érdekes ötlettel, ezért érdemes a pályájukat a jövőben is figyelemmel kísérni.
Felállás
Lonny Ziblat – ének, gitár, billentyűs hangszerek, ütősök, programozás
Willem Smid – dobok
Maarten Bakker – basszusgitár, billentyűs hangszerek
Tristan Hupe – billentyűs hangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Dimitar Bodurov – harmonika
Yael Shachar – hegedű, brácsa
Jurriaan Berger – billentyűs hangszerek, programozás
Eduardo Olloqui – oboa
Emiel de Jong – szaxofon
Sanne Vos – furulya és fagott
Anna Zeijlemaker – fuvola
Produkció
Lonny Ziblat
Számlista
1. The Grand Gate Opening (1:53)
2. A Centurion’s Itchy Belly (4:34)
3. Rocky Valleys of Dawn (3:53)
4. Praise the Day (2:50)
5. Now That We’re Here (3:42)
6. Periscope Down (3:52)
7. (Oh)Pretty Woman (2:25)
8. Flight of the Cockroach (2:39)
9. Secret Lies (6:19)
10. Gone Is (3:49)
11. Crisis (Awake of the Sheep) (7:10)
12. Birth (5:23)
