Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Unitopia
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2008
Játékidő: 101:03
Értékelés: 5/5
Az Unitopia ausztrál progresszív rock zenekar, amely már 1996-ban megalakult, mégis kilenc évre volt szüksége, hogy kiadja első albumát, a „More Than a Dream”-et (2005). Ezt egyébként jól fogadták, de rendkívül szűk hallgatói körben. A „The Garden” viszont a régóta befutott német Inside Out kiadónál jelent meg, amely a progresszív rock színtér szorgos támogatásáról ismert, főleg azokéról a bandákéról, amelyeken jól hallhatóan érződik a 70-es évek klasszikus szimfonikus prog rockjának hatása. Így joggal remélhető, hogy végre a zenekar szélesebb közönséghez is eljut.
Ezt a tagok többszörösen megérdemelnék, hiszen a „The Garden” túlzás nélkül az egyik legszebb meglepetés, ami 2008-ban a progresszív rockban történt. Grandiózus keveréke a 70-es évek szimfonikus prog rockja legjobb elemeinek: a műfaji legendák, például a Genesis és a Yes hagyományát folytatja, egyes szakaszaiban pedig rokonságot mutat a mai prog-revivalistákkal, mint a The Flower Kings és a Spock’s Beard. Utóbbiakhoz képest azzal a lényeges különbséggel, hogy az Unitopia hangzásában kiemelten erős a brit íz. Emellett a szimfonikusan megfűszerezett hangszerelések és vokális harmóniák nagy része sokkal szívhezszólóbb, és könnyebben megérinti a hallgató érzelmeit, mint a skandinávok vagy az amerikaiak sok alkotása, akik általában technikai nagymesterek, de a dalok lírai és érzelmi oldalának átadásában gyakran gyengék.
Ez a melegség és szívhez szólás, amely sosem hiányzik a dalaikból, nagyrészt Mark Trueack teátrális-karizmatikus hangjának köszönhető, amelynek színe valahol Gary Brooker (Procol Harum) és Peter Gabriel (ex-Genesis) között van, miközben a neo prog rock rajongói valószínűleg először Peter Nicholsra (IQ) gondolnak. Mark tehát azt a vokális hozzáállást műveli, amely a progresszív rockban mindig is a legkedveltebb volt, és amelynek a legtöbb utánzója is van, azzal a különbséggel, hogy Mark nem próbálja másolni híres példaképeit, sőt időnként a saját hangszínét is bátran hozzáteszi. Az Unitopia a „The Garden”-en a legjobb erényekkel megáldott progresszív rockot kínálja: szép szimfonikus hangszerelésekkel, kivételes hangszeres tudással, remek vokális harmóniákkal és kiszámíthatatlan fordulatokkal, amelyek minden újabb hallgatásnál képesek meglepni és szórakoztatni a hallgatót.
A „The Garden” rendkívül ambiciózus projekt: 14 dal két CD-n, és a nem elhanyagolható hossz ellenére végig rendkívül magas színvonalat tud tartani. Bár sokan erre számítanának, nem koncepcióalbumról van szó, hanem egyedi lírai témák gyűjteményéről, amelyeket a spirituális megtisztulás, vagyis a kemény megpróbáltatások után bekövetkező katarzis rokon motívuma köt össze. Az egyes darabok rendkívüli változatossága, amelyek hossza erősen eltér (két perctől több mint húsz percig), a „The Garden” egyik legnagyobb erénye. Bár a hangsúly a szimfonikus prog rock elemein van, az Unitopia további dimenziókat is felfedez a jazz rock fusionben, a világzenében, a folk rockban, a hard rockban és a progresszív metalban, ami rendkívül gazdagítja a zenéjüket, és eltávolítja attól a tipikus szimfonikus prog revivalizmustól, amelyet a legtöbb hasonló zenekarnál megszoktunk.
A zenészek kivételes hangszeres perfekcionisták, akik emellett rejtett fülük van a dallamos hangszerelések alkotásához, és a szólóvirtuózkodás helyett inkább a csapatszellemnek élnek. Az albumon használt hangszerek száma maga egy kis tenger, és mindegyiket maximálisan, remek hatással használták ki. Az egyes dalok közötti és a dalszerkezeteken belüli rendkívüli változatosság több mint lenyűgöző.
Ha csak néhány legkiemelkedőbb dalt említünk (miközben az album minden darabja figyelmet érdemel a prog rock gurmandjai részéről), akkor ott van a nyitó, romantikus ballada, a „One Day”, amely zongorával és Mark bús énekével indul, és erősen emlékeztet a Procol Harum valamelyik legendás balladájára. Rögtön ezután jön a teljes ellentéte, a címadó, több mint 22 perces eposz, amely rendkívül komplex kompozíció gazdag zenekari hangszerelésekkel, törzsi ütőhangszeres ritmusokkal, pásztori fuvolafutamokkal, szaxofonos jazzes finomságokkal, dallamos gitárvonalakkal és még sok minden mással.
Mindezt az Untiopia végig magas dallamossággal tartja egyben, és sosem keveredik homályos improvizációkba. Az „Anguelique” ugyancsak kiváló példa arra, hogyan olvaszt össze a zenekar rendkívül kifinomult és gördülékeny módon teljesen különböző műfajokat. Folk rock szerelmes balladaként nyílik meg gazdag szimfonikus hangszerelésekkel, majd a spanyol gitár, az ütősök és a női kísérővokálok belépése etno vizekre viszi. Ezt egyenrangú szólóremekek követik hammondon, szaxofonon és gitáron. Az „I Wish I Could Fly”-hoz hasonló dalokban a bájos pásztori fuvolafutamokkal, gyönyörű zenekari hangszerelésekkel és slide gitár használatával olyan szokatlan mértékű finomságot mutatnak, amilyet a mai prog rock zenekarok többségénél nem találunk. Külön említést érdemel az album második eposza is, a több mint 16 perces „Journey’s Friend”, amelybe progresszív metal, hard rock és jazz rock fusion elemeket is bevisznek.
Ami a szövegeket illeti, az album az első felében lírailag igen erős, később azonban ebből a szempontból kissé általánossá válik. A szerelmi témákba való túlzott belemerülés hamar a rég elkoptatott lírai közhelyekhez vezet. Az Unitopia – ahogy a nevük is mutatja – idealista társaság, akik filozófiájukban közelebb állnak a Yeshez és a The Flower Kingshez, mint például a King Crimsonhoz és a Porcupine Tree-hez.
A „The Garden” fenséges album, amelyet az elejétől a végéig élvezni fog minden igazhitű prograjongó. Ez azon kevés 2008-as progresszív rock albumok egyike, amelyről merem állítani, hogy idővel kultikus státuszt fog szerezni, ha már a mestermű címet nem is. Grandiózus és egyenletes alkotás, tele fordulatokkal, meglepetésekkel és rendkívül szép hangszerelésekkel – mindig történik valami, mégpedig rendkívül gördülékeny és hipnotikus módon. A „The Garden” egyszerre hangzik hatalmasnak és misztikusnak. Ugyanakkor kivételesen szórakoztató is, és egyetlen felesleges töltelékdalt sem tartalmaz, amilyenekkel a prog rock revivalisták különféle okokból általában kisegítik magukat. Hallgatás közben végig érezni, hogy a zenészek mérhetetlenül élvezték a kompozíciók megalkotását, hogy nagyon pozitív légkörben született, és hogy valóban hisznek a küldetésükben. Az Unitopia az utóbbi évek egyik legszebb progresszív rock meséjét alkotta meg, amelyet minden szimfonikus progresszív rock rajongónak át kellene élnie a boldogság jegyében. Ezzel a reményteli ausztrálok bebizonyították, hogy helyük van a modern progresszív rock színtér legjobbjai között, és hogy a jövőben is csak a legmagasabb színvonalat várhatjuk tőlük.
Felállás
Mark Trueack – ének
Matt Williams – gitár, kísérővokál
Sean Timms – billentyűs hangszerek, kísérővokál, akusztikus gitár, mandolin, bendzsó, ütősök
Amanda Timms – fuvola
Shireen Khemlani – basszusgitár
Monty Ruggiero – dob
Tim Irrgang – ütősök
Produkció
Unitopia
Számlista
CD1:
1. One Day
2. Garden
3. Angeliqua
4. Here I Am
5. I Wish I Could Fly
6. Inside The Power
CD2:
1. Journey’s Friend
2. Give And Take
3. When I’m Down
4. This Life
5. Love Never Ends
6. So Far Away
7. Don’t Give Up Love
8. 321
