Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2022. 1. 21.
Producer: Magnus Karlsson
Az album hossza: 56.30 perc
Műfaj: Melodic Metal
Értékelés: 9.0/10
A The Ferrymen, a nemzetközi melodikus metál-szenzáció, amelyet a chilei énekes, Ronnie Romero, a svéd gitáros és multi-instrumentalista, Magnus Karlsson, valamint az amerikai dobos, Mike Terrana képvisel, visszatért a projekt harmadik stúdióalbumával, amely mögött a Frontiers Music Srl. kiadó főnökei állnak. Az „One More River To Cross” címet adták neki. Hogy ez metafora-e a projekt utolsó albumára, tekintettel a kiadóval kötött szerződésre, azt még meglátjuk, de kétlem.
Karlsson a kiadó jól ismert légiósa. Stúdiós légiós. A svéd multi-instrumentalista megfelelője az olasz Alessandro Del Vecchiónak, csak éppen az énekhangjával nem tud kimondottan „az égbe kiáltó” módon villogni. Magnus az utóbbi években azért valamelyest lazított azon a hihetetlen alkotói hevületen, amelyről különösen az új évezred első évtizedében volt híres, amikor a Frontiers Music Srl. égisze alatt különböző előadók („megrendelők”) albumaihoz szinte esőként hullott belőle az anyag. Ennek ellenére Magnus továbbra is Magnus marad. A jó portéka nem romlik meg. Kitart a saját receptje mellett, amelyet mesterien ural, és amellyel mindig nyerő pókerkezdést ad le, még ha csak a már hallott dolgok rendkívül ügyes újrahasznosításáról és tálalásáról van is szó, de megújult, nagyon csábító csomagolásban.
A szimatos, rutinos Magnus ismét összekalapált egy irigylésre méltó, tizenegy dalból álló kollekciót, az album pedig megint jókora játékidőt hoz, mégsem unalmas egy pillanatra sem. Mi választja el hát a projekt harmadik albumát, és vele együtt magát a projektet is a többi, e muzsikus nevével fémjelzett projekttől (FreeFall, Last Tribe, Starbreaker, Allen/Lande, Place Vendome…), noha a dalszerzői stílus alapjaiban nagyon hasonló? A kívánt eltérést a projektben közreműködő másik két zenész hozza. Az egyik a dobos-virtuóz és nehézsúlyú Mike Terrana, a másik a kivételes énekes, Ronnie Romero. Zenei jellegzetességeikkel hozzáadják azt a szükséges csipetnyi „másságot”. Főleg Romero, aki a szokásához híven énekben ismét „szétrobban” a legapróbb részekre. A fickó elképesztő énekteljesítménnyel kápráztat el, és generációja énekeseinek élvonalában marad. Terrana – akinek óriási egója közismert, hiszen rengeteg figyelmet és kifejezési teret követel magának – ezúttal helyenként igencsak visszafogott is tud lenni, és nem tolakszik előtérbe. Az olyan számokban, mint a City of Hate és/vagy a Bringer of the Dark, amelyek az album sötétebb pontjai, azért padlógázt is nyom, és ilyenkor az album kapaszkodóbb, hevesebb heavy metal hangulatot kap, amely egyaránt rokonítható a Primal Fearrel és a Rage-dzsel abból az időszakból, amikor Terrana dobolt ebben a zenekarban. Karlsson ragaszkodása az AOR-zenéhez, azaz a melodikus rockhoz ezúttal is egyértelműen hangsúlyos. A billentyűs hangszerelések az album minden lépésén jelen vannak, ami az albumot egyértelműen közelebb hozza az Allen/Lande-hoz hasonló projektekhez. Terrana nagyon is feltűnő. Az albumon „kilő” néhány gyilkos átvezető dobperdületet, amelyek a dobosnak mindig is egyedi védjegyet adtak, ahogy az többek között a Hurt Me To The End Of The World című dalban is megmutatkozik.
A The Ferrymen tehát az „One More River To Cross” albummal is mindenben igazolja a küldetését. A legelégedettebbek természetesen ismét a megrendelők, vagyis a kiadó vezetősége, de Karlsson dalszerzői elvének minden híve, valamint a Lords Of The Black rajongói is aligha tudnak ellenállni neki. Időnként az Almanac Victor Smolskivel, a Primal Fearrel, illetve a „klasszikus Terrana-korszakkal” a Rage-nél is felmerülhetnek párhuzamok, hiszen az „One More River To Cross” metál szempontból kellően kiélezett és vámpíros ahhoz, hogy behálózza azokat is, akik legalább egy csipetnyi sötét, vészjósló atmoszférát igényeltek, bár az új album is ultramuzikálisan fertőző minden lépésén. Karlsson ismét kiadott magából néhány rendkívül lenyűgöző kompozíciót, amelyek kiemelkednek az albumról. Ilyen mindenekelőtt az album címadó dala fenomenális refrénnel, valamint a keleties díszítésekkel megfűszerezett Shut It Out. Ismét kirázott a kisujjából néhány kivételes gitárszóló-pillanatot. Magnus elsősorban kiváló gitárosként híres, és meggyőződésem, hogy sok metálpurista szívesebben látná, ha az albumokon csak gitározna, a billentyűket pedig békén hagyná. Különösen a címadó dal viseli magán a neoklasszikus (power) metál alapú epikus szimfónia bélyegét – a hangszerelésbe pazar zenekari betétek kerültek, ami különleges, felemelő nagyszerűséget kölcsönöz a dalnak. Mondanom sem kell, hogy Karlsson a drámai színház és az óriási pompa beültetésének mestere, ami ezt az albumot is minden lépésén átjárja.
Az „One More River To Cross” nem több és nem kevesebb, mint a projekt újabb kiváló darabja, és megkockáztatom: mind a három közül talán a legérettebb, a legkidolgozottabb és a legrészletgazdagabb. Ha más nem, a legsötétebb és legvészjóslóbb mindenképp. A rajongók több mint lelkesek lesznek.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. One Word
2. The Last Wave
3. Shut It Out
4. City Of Hate
5. One More River To Cross
6. Morning Star
7. Hunt Me To The End Of The World
8. Bringers Of The Dark
9. The Other Side
10. The Last Ship
11. The Passenger
Felállás:
Ronnie Romero – ének
Magnus Karlsson – gitár, billentyűs hangszerek, basszusgitár
Mike Terrana – dob
