Kiadó: AFM Records
Megjelenés dátuma: 2021. 10. 22.
Producer: Martin “Mattes” Pfeiffer
Az album hossza: 68.57 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 9.0/10
Hihetetlen. Itt van ugyanis a német teuton metal veterán U.D.O. tizenhetedik stúdióalbuma. Tizenhat számmal és közel hetven perc játékidővel van megpakolva (ha megvan neked az album japán verziója, ott még egy dal is jár mellé). Ilyen elszántságnak és kitartásnak nincs párja. „Game Over”! A cím azt a benyomást kelti, mintha vége lenne mindennek, mintha az emberiség az utolsó napjait élné. A címből és ebből a bőkezű számkínálatból ítélve az érzés biztosan ez. Csakhogy az elődöt, a „Steelfactory”-t (2018, RockLine recenzió) is alaposan megpakolták. És? A „Game Over” ismét hibátlanul megalapozott stúdiómunka, amely minőségben tartja a „Steelfactory” kivételes ihletettségét. Hogy a heavy metal történetének egyik legfelismerhetőbb hangú legendájának, aki idén április elején tölti be a kerek hetvenet, vagyis az egyetlen és megismételhetetlen Udo Dirkschneidernek hogy sikerül mindig ilyen meggyőzőnek maradnia? Olyan tartása van, amit semmi sem tör meg.
A legendás énekest négy kiélezett fiatal veszi körül. Hihetetlen, milyen elbűvölően illeszkednek az ikonikus énekeshez. Udo mellett ezúttal is ott van a kivételes orosz gitárvirtuóz, Andrey Smirnov, aki egyebek mellett keresztül-kasul áttanulmányozta az Accept hagyatékát, s akit egyszerre ékesít klasszikus műveltség és zenei fegyelem, valamint a megszelídíthetetlen, vad, keleti szellem, a hajlíthatatlan szlávság. Az orosz mellett itt van a szlovén Tilen Hudrap is, aki dühödten és elszántan ássa, tépi a baszszusgitárral a dalok magját. Tilen számára ez már a harmadik U.D.O.-album. Az előző kettő a plovdivi koncertlemez (2021, RockLine recenzió) és az a bizonyos „különleges”, amely a német hadsereg állami zenekarával együttműködésben készült („We Are One”, 2020, RockLine recenzió). A Thunder Roadban Tilen a dobok mögött Udo fiával, Svennel összefogva egyszerűen lefújja a vásznat. Smirnov remekül összeszokott Dee Dammers gitárossal is, aki nagyjából ugyanakkor érkezett a csapatba, mint Tilen Hudrap. Ez érződik az új albumon. Ebben a tekintetben a „Game Over” még kompaktabb is, és mindenképpen sokkal inkább „zenekari” lemez, mint a „Steelfactory”. A két gitáros elképesztően összecsiszolódott, és érzik egymást a szólópárbajokban, a díszítő dallamok harmonizálásában a frázisok fölött, ahol nem hiányzik a szikrázó ihlet a megoldások keresésében. Az ilyen együttműködés egyik csúcspontját az új gitárpáros számára az egyedülálló Midnight Stranger hozza. Itt van az Empty Eyes mid-eight szakaszán belüli egyik legötletesebb modulációja is (a fókusz itt megint a két gitáros munkáján van).
Igen. Megint az Acceptnél tartunk. Udo Dirkschneider ugyanis hatalmas darabja ennek a bandának. Sok hívőnek Dirkschneider nélkül tulajdonképpen nincs is Accept. Nem létezik. És valóban, Udo az Accepttől való távozásakor a zenei küldetés óriási részét átvitte az U.D.O.-ba. Ha egy kicsit csípős és gonosz akarok lenni, ma az U.D.O.-ban több klasszikus Acceptet hallani, mint az eredeti Acceptben (Hoffmann mellől a végén még Baltes is „elszökött”). Marad hát a mérlegelés: Hoffmann vs. Dirkschneider. Válasszatok magatok. Bárhogy is legyen, a két zenekar stílusában továbbra is erősen kötődik egymáshoz, és az új stúdiólemezekkel is megőrzik aktualitásukat a híveik számára.
Így lovagol a legendás énekes a kreatív lendület óriási hullámán, kimeríthetetlen elánra építve, amiért nagyrészt megfiatalodott bandájának kell hálásnak lennie. Náluk bőven akad öröm, bizonyítási vágy és megszelídíthetetlen türelmetlenség a tehetség elismertetésére, ami a metálénekesek veteránjai közül is a legveteránabbnak érett korában minden bizonnyal végtelenül jólesik, és a maga módján „felkorbácsolja”, hogy ő maga is kihozza magából a legjobbat, amit csak tud. És az énekhangja a pasasnak nem lankad. Úgy üvölt, mint aranykorában, csökkenetlen dühvel és izzó intenzitással. Az egyedülálló énekes nagy betűkkel vésve marad meg azon alapvető hangok egyikeként, amelyek magát a heavy metalt meghatározták. A „hatalmas”, tizenhetedik U.D.O.-albumon is.
A dalok sorra szinte szállóigévé váló módon kivételesen kiélezettek a produkció terén, és kérlelhetetlenül szólítanak meg. Rombolóan. Olyan frázisokkal, amelyek egyenesen arcon vágnak. Hagyományosabb, elemibb már nem is lehetne. És pont ez az, ami megint a legnagyobb báj, amit csak akkor tudsz magadévá tenni és a génjeidbe építeni igazhitűen, ha része vagy (voltál) ennek a történetnek. Az album derült égből villámcsapásként robog be, a Fear Detector hamuvá égető nyitányával. Ahogy várható. Másképp nem is lehet. Hiszen az U.D.O.-ról beszélünk. Itt van minden. A elengedhetetlenül dörgő férfi kórusénekek is, amelyek a refrénben Udo Dirkschneider énekes köszörűköve körül szólnak, nem maradnak észrevétlenek. A támadó Prophecy és utána a végletekig drámai Empty Eyes, valamint közvetlenül a vége előtt a kifejezetten himnikus Time Control olyan dalok, amelyek a kilencvenes évek U.D.O.-albumainak, például a „Solid”-nak és a „Holy”-nak a „rántását” idézik. Mint az imént megállapítottuk, a „Game Over” tehát sok számot tartalmaz. Meglepetést okoz rajta az AC/DC-s Kids And Guns, ami az együttes egyébként betonba öntött stílusától az egyik legfontosabb eltérést hozza. A nyolcadik szám a Don’t Wanna Say Goodbye című ballada. A már jól ismert . Sikerült. Ez a dal valahogy két részre osztja az albumot. Tehát szabad, hogy a pokoli lemez hallgatása közben egy kicsit levegőt vegyetek. A második felében egész sor olyan szám következik, amely különösen szemléletesen „csiklandoz” a klasszikus Accept-napok esszenciájával. Így szólít meg egymás után az Unbroken, a Marching Tank, a Thunder Road, majd később a Speed Seeker. A már említett Midnight Stranger bőségesebb epikus és pompás ízt hordoz, és annak az albumpontnak a példája, ahol az aktuális U.D.O.-felállás karakterét meghatározó összes alapvető tartalom nagyon szerencsésen egy helyen egyesül. Az albumot a fantasztikus metál „repesz”, a Metal Damnation zárja! A Metal Damnation és a Fear Detector helye a lemez számsorrendjében könnyedén felcserélhető lenne, ami mindent elmond magának a dalnak a „csúfondárosságáról”, amellyel maga a „Game Over” album is véget ér.
Hibátlan kivitelezés. A számok tömegétől függetlenül. Nincs mellényúlás, és a levegő még „tizenhetedszerre” sem fogy el. Kiváló játék, hihetetlen ihletettség és a zenészek kölcsönös összehangoltsága. Az is érződik, hogy a legújabb csapat kiváló koncertsorozatot játszott végig, mielőtt stúdióba vonult. Elkötelezettség, akarat és odaadás. Nagy szív. Minden pontosan ott van, ahol lennie kell. Kis metáliskola a nagy mesterek mesterségéből, akiknek még mindig hajlíthatatlanul parancsol az egyetlen. Udo Dirkschneider. Tisztelet! Az album címe ellenére egyáltalán nem hihető, hogy ennek a történetnek véletlenül már vége lenne.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Fear Detector
2. Holy Invaders
3. Prophecy
4. Empty Eyes
5. I See Red
6. Metal Never Dies
7. Kids And Guns
8. Like A Beast
9. Don’t Wanna Say Goodbye
10. Unbroken
11. Marching Tank
12. Thunder Road
13. Midnight Stranger
14. Speed Seeker
15. Time Control
16. Metal Damnation
Felállás:
Udo Dirkschneider – ének
Andrey Smirnov – gitár
Fabian “Dee” Dammers – gitár
Tilen Hudrap – basszusgitár
Sven Dirkschneider – dobok
