Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Stone Orange
Kiadó: Street Symphonies Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 38:49
Értékelés: 4/5
A Stone Orange, a szlovén hard rockerek hat aszalt év után, hogy megjelent az első lemezük, a „Nori mlin”, végre egy új, igazi nagylemezzel jelentkeznek. A banda mindig is szép áttörési potenciált mutatott, főleg a hajtóerejének, karizmatikus frontemberének, énekesének és gitárosának, Marko Erjavecnek köszönhetően. Az ördög tudja, mi okozta, hogy ilyen sokáig kellett várni a zenekar második albumára, és hogy a csapat nem mutatkozik aktívabban a színtéren.
Akárhogy forgatjuk, a srácok tettekben is rendkívül érett módon álltak neki az új lemeznek. Minden részlettel megbirkóztak, és addig csiszolgatták őket, amíg nem érezték, hogy hitelesen állnak. A hat év két stúdiókiadvány között nem rövid idő, a fiúk pedig ez alatt zenészként megérlelődtek, és világossá vált számukra, mit akarnak. Az első újdonság, hogy a dalok teljes egészében angolul szólnak, ami roppantul jót tesz a zenéjük stílusának és kifejezésmódjának. Ez a hard rock iskola kincsestárából merít a nyolcvanas évek végéről és a kilencvenes évek elejéről, amikor a bolygón olyan zenekarok virágoztak, mint egyebek mellett a Bonfire, a Hardline vagy a Ratt… Ha már szőrszálhasogatunk: a Stone Orange árnyalatokban inkább a közép-európai hard rock hagyományhoz áll közelebb, olyan bandák nyomán, mint a Bonfire, a Frontline, a Casanova, a Jaded Heart, a China és így tovább…, mint a skandináv, brit vagy amerikai iskolához.
A csapatba beépült az új dobos, Vid Zgonc, aki még nagyobb ritmikai kompaktsággal és energiával gazdagította az újjáalakult Stone Orange-ot, és ez természetesen az új lemez anyagán is tükröződik. A produkció is erősen javult és modernebb lett az új albumon. Eltalálta az élő hangzás megfelelő mértékét, a hangkép építőelemei pedig kiegyensúlyozottan kontrasztosak a színezésben. Marko énekesként fejlődött, az új album vokáljait rendkívül magabiztosan, tekintélyt parancsolóan énekelte fel. Határozottnak, önbizalommal telinek, odaadónak hat, ugyanakkor megvan benne az a kívánatos sötétség, amely elmélyíti a dalok drámai színjátékát, és különösen hangsúlyos azokban a számokban, ahol a vezető gitárfrázis és dallam mollban bontakozik ki (Pride And Pain, Scare Me, Whites Of Their Eyes). Az énekhang erőben is megnőtt, amit a dallamba visz, és közben átélten, szenvedélyesen szól. A versszakok metrikailag is nagyon jól illeszkednek a dallamokhoz. Néhány dal a nyolcvanas évek második felének glam metal stílusával rokon. Ilyen a nyitó, „party time” hangulatú Broken Man, az album második felében a Lovetrone, különösen hatásosan pedig a Rockin’ & Rollin’. A versszak és a refrén közé rendszerint előrefrén is kerül, a hangulat fokozatos építésének hatásos eszközeként, amely a refréndallamokban éri el a csúcspontját. A banda az elődhöz képest ráadásul sokkal hatékonyabban színezi a vezető éneket harmonikus kísérődallamokkal, ami jól működik a refrének hangulatának elmélyítésében.
Összességében az album szépen lekerekített, példásan körülhatárolt, kilenc dalból álló hard rock test, amelyet a remek Whites Of Their Eyes után értelemszerűen a misztikus tekintetű instrumentális Frozen Sky zár. Az album utolsó száma, a The Age Of Stars, szándékosan került a legvégére, hiszen akusztikus hangszerelést kapott, és ezért egy hajszálnyit eltér az album egyébként stílusában egységes maradékától. Markónak az éneke viszont itt különösen megcsillan, kicsit más fényben, mert ebben a dalban az énekes interpretáció szenzuális oldala (az érzelmek átadásában) kap hangsúlyt.
Valójában csak egyetlen megjegyzést érdemes tenni, és az is futó és nem megterhelő. A zenekar két gitárt használ. Miközben a riffek meggyőzően megformáltak és magabiztosan építik a dalok vázát, meglepő az az érzés, hogy a szólóeszkapádok rohamának fenntartott tér a hangszeres (mid-eight) részekben kihasználatlan marad. A gitárdíszítések beépítése az átvezető részekben ugyanakkor hatékonyan van megoldva, ami a végtermék csiszolásába fektetett nagy erőfeszítést is bizonyítja. Mivel két gitáros van a csapatban, az ember több részre osztott szólókat várna, vagy legalább azt, hogy az egyik gitár gyökeresen átvegye a bonyolultabb improvizációk szerepét. A szólók színvonala a rock- és metalzenében ugyanis a nemzetközi színtéren, főleg az elmúlt évtizedben, ugrásszerűen megemelkedett. A szólóbetétek csiszolásában a Stone Orange előtt a jövőben még szép tartalékok vannak, amelyeket érdemes ötletekkel kiaknázni, és ezzel tovább emelni a szerzői zene képszerűségét.
Az album elkerüli a puszta nosztalgiát az aranykorú nyolcvanas évek után, ugyanakkor hatékonyan beilleszti őket az új idők aktuális hangzásába a kiváló, modern hangzású, élénk dinamikájú produkció. Sajnos tartok tőle, ahogy azt Szlovéniában már megszokhattuk, ha egy több mint tisztességes hard rock album megjelenéséről van szó (bármelyik előadótól), hogy ez az album is csendben elsikkad a tömegek mellett, és nem kapja meg azt az elismerést és megerősítést, amit megérdemelne. Szívből remélem, hogy tévedek.
Egyébként a „The Dreamcatcher” sziklaszilárd érettségi előrelépést hoz a zenekartól a kompozíció fejlesztésében és a saját hangzásbeli arculat megformálásában, még ha a műfaji keretek között a Stone Orange nem is találja fel vele a spanyolviaszt, de érezhető az az őszinte tűz, amellyel a stúdióban az új anyaghoz nyúltak. A „The Dreamcathcer” az elődje, a „Nori mlin” kezdő lendületű ambícióihoz és olykor naiv hangjához képest olyan album, amelyre a Stone Orange joggal lehet büszke, és amely igazi szerzői hitelességet ad nekik, olyan rugóalapot, amelyről zavartalanul építhetik és ápolhatják tovább a zenei kreativitásukat. Már csak az a kérdés, miért marad a zenekar a mai napig kevésbé látható a színtéren. Már maga Marko, az énekes karizmája is kivételes, és úgy vélem, a srác teljesen hitelesen és magabiztosan kipróbálhatná magát szólóelőadóként is. A „The Dreamcatcher” az új évezred szlovén hard rock kiadványainak átlaga fölé emelkedő termék, emeli a szlovén hard rock minőségi mércéjét, ezért minden figyelmet megérdemel a rock igazi rajongóitól. Felesleges említeni, hogy olyan albumról van szó, amely a Stone Orange előtt külföldön is megnyithatja az ajtókat!
Felállás
Marko Erjavec – ének, gitár, billentyűs hangszerek a 3. és 9. dalon, vokál
Tomo Jurca – gitár
Davorin Kovačič – basszusgitár, vokál
Vid Zgonc – dobok
VENDÉGZENÉSZEK:
Matej Mršnik – akusztikus gitár a 11. dalon
Bor Zgonc – akusztikus gitár az 5. dalon, vokál
Miha Gorše – billentyűs hangszerek a 2., 5., 7. és 11. dalon
Dejan Radičevič – billentyűs hangszerek a 3., 6. és 10. dalon
Simon Simčič – vokál
Produkció
Dejan Radičevič
Dallista
1. Broken Man
2. I Am (Whatever)
3. Pride And Pain
4. Rockin’ & Rollin’
5. it Keeps On Raining
6. Lovetron
7. Scare Me
8. Nobody Cares
9. Whites Of Their Eyes
10. Frozen Sky
11. The Age Of Stars
